Ajándékot kapni, vagy adni szeretsz jobban? - kérdezték tőlem.

Ajándékozni jobban szeretek. – válaszoltam én.

Ez már évek óta így van. Egy személyre szóló ajándék kitalálása, megvalósítása, átadása - látni az ajándékozott örömét -, ez számomra nagyobb öröm, mint amikor kapok egy ajándékot. Most az egy évvel ezelőtti ajándékötletem valósult meg. Múlt év őszén aukciós katalógusban figyeltem fel a négyes számú tételre. ( A teljes katalógus megtekinthető itt: http://artmagazin.hu/aukcio/katalogus.pdf.) Ezek után jöttem rá, hogy katalógusban megidézett Zsolnay macska váza ideális ajándék kedvesemnek. Több érvem van arra, hogy névnapján ennek örülne a legjobban.  Például akkor és ott készült, amikor és ahol feleségem született.

Az ötlet megvolt, csak épp macska váza hiányzott. Jártam én a bolhapiacokat, régiségkereskedéseket, kerestem a neten eladó darabot. A baráti köröm is ezt a vázát kereste nekem. A neten, ha felbukkant, nekem magas árat kértek érte. A régiségkereskedők szerint a piacon nagyon ritka, ha felbukkan a gyűjtők gyorsan és magas áron megveszik. Ezt tapasztaltam a neten magam is.

Tavasszal aztán a neten felbukkant egy alapmázas darab. Én, le is csaptam rá. Rendben is van, hogy van egy albínó macska vázám, de így csak egyet csík nélkül nem akartam ajándékozni. Már fél éve rejtegettem ajándék zacskóban a szekrényemben, hogy majd csak találok hozzá egy csíkos társat is. Már azon gondolkodtam, hogy kedvesem közelgő névnapjára más ötlettel kell előállnom. A kellő időben bejött egy lehetőség. Az interneten az egyik netes régiségkereskedés honlapján megjelent egy csíkos példány, elfogadható fix áron. Én azonnal le is csaptam rá. Az eladó meg is lepődött, tíz perccel korábban töltötte fel a netre az eladó portékái közé. Így történt, hogy gazdagabb lettem kettő Zsolnay macskavázával.

Amíg őrizgettem a szekrényemben kihallgattam macska vázáim beszélgetését. Hangosan beszéltek, mert nem gondolták, hogy valaki megérti a Zsolnay macskák titkos nyelvét. Én a következőket hallottam:

 -       Ni csak, ni csak, ki mert beférkőzni az otthonomba?

-       Én vagyok a tigris, és nem önszántamból jöttem. Először nyakamnál fogva leráncigáltak kedvenc könyvespolcomról, aztán becsomagoltak egy nagy dobozba. Napokig utaztam zötykölődve. Még szerencse, hogy a dobozt jól kipárnázták, mert különben összetörtek volna öreg csontjaim. Most meg nem elég, hogy betuszkoltak ebbe a szűk zacskóba még osztozhatok is ezen a szűk helyen. Egyáltalán ki maga, aki nem hagy békét nekem? 

-       Maga kéri ki?! Én kérem már fél éve, hogy itt szorongok ebben a kuckóban. Egész jól megvoltam eddig maga nélkül. Bár voltak jobb időszakaim is. Egy éve még egy Zsolnay porcelángyűjtemény része voltam.

-       Jé, maga is Zsolnay?! Én is Zsolnay termék lennék. Bár, amikor én készültem a gyár irányítását már elvették a Zsolnay családtól, és egyszerűen csak a „PÉCS” feliratot nyomták a fenekemre a Zsolnay család pajzspecsétjének a közepébe.

-       Nekem is „PÉCS felirat van a fenekemre nyomva. Az egykori gazdámtól azt hallottam – amikor rólam beszélgettek -, hogy én a sorozatgyártásunk megkezdésének első évében kerültem le a szalagról. Vannak is emlékeim újszülött koromból. Amikor az égetőkemencéből kikerültem, lehűlve egy asztalra kerültem több társammal együtt. Ott aztán egy mogorva nő egy fakalapáccsal oldalba taszajtott mindannyiinkat. Volt, akiről azt mondta repedt, aztán be is dobták egy nagy nagy konténerbe. Szerencsétlen testvéreim ripityára törtek. Volt akiről azt mondták apró hibás, de majd a festés csíkjai a hibát eltakarják. Rólam meg azt mondta, tökéletes, egyetlen hibát sem talált a testemen. „Úgy szép, ahogy van, hófehéren.” Azóta is csak „Hófehér”-nek hívnak.

-       Hiszen akkor mi testvérek vagyunk! Tegeződjünk ezek után. Valamikor én is ott álltam az osztályozó asztalon. Rólam nem mondtak se jót, se rosszat. Nekem is tökéletes formám és fehér színem volt egykor, de mégis nyakamnál fogva áttettek egy tolókocsira, és a festőműhelybe toltak. Ott aztán egy csinos szőke porcelánfestőnő óvatosan fekete csíkokat pingált rám egy korongon, miközben én majd bele szédültem. Ezek után még egyszer beraktak egy nagy égető tokba, és megint beküldtek abba a forró kemencébe. Engem meg a „Kistigris”-nek hívott a gazdám, amikor még annak a kis panellakásban szolgáltam..

-       Érdekes, amit itt meséltél. Ezek szerint, ha ott nem kapnak le az asztalról én is olyan szép csíkos lehetnék, mint Te.

-       Azt gondolom igen – ahogy most még egyszer alaposan megnéztelek -, így is nagyon tetszel nekem. Látom, hogy hófehér bundádat egyetlen folt sem csúfítja.

-       Köszönöm. Bele is pirultam a dícséretedbe.

-       Szívesen. Mondok én még mást is, ha befogadsz ebbe a tágasnak nem nevezhető hajlékodba.

-       Akkor, ha Te is úgy gondolod, megférünk ebben a kis lakásban ketten is.

Így történt, hogy most ismét összekerültek. Mindketten a tervezés, és sorozatgyártás megindítását követő években készültek. Együtt várják, hogy az ajándékozott kedvenc háziállatai legyenek.  

Ha hinni lehet a netes szakirodalomnak,  a vázát Török János tervezte a Zsolnay gyárban.

Török János (László) (Mezőtúr, 1932 július 11. - Pécs, 1996 szeptember 13.)

A MIF porcelán szakán Gádor István, Lőrincz István és Borsos Miklós tanítványaként 1956-ban szerzett porcelántervező diplomát. Ezt követően, haláláig a pécsi Zsolnay Porcelángyár tervezője volt, új gondolatok új kifejezési formában való megvalósítására törekedett. A porcelánfigurák végigkísérték alkotói pályáját: a korai természethű felfogást 1960-tól az elvont, dekoratív formálás váltotta fel. A 70-es évektől kis szobrait a humoros, karikírozó ábrázolás jellemzi. A figurális plasztikák mellett gyári tervezőként érmeket, nagyméretű dísztárgyakat, emléktárgyakat tervezett. A szimpozionokon kerámia vázakompozíciókat alkotott.1969-ben, 1970-ben, 1973-ban és 1974-ben a Siklósi Kerámia Alkotótelepen dolgozott, 1981-ben a Kecskeméti NKS ösztöndíjasa volt.A MKISZ-MKT és a Művészeti Alap, majd MAOE (1971) tagja volt. Forrás: http://www.magyarkeramia.hu/keramia/torok/page.html

Átadásnál is igyekeztem, hogy megfelelő virág kerüljön bele, rögtön vettem a nagybani virágpiacon 20 szál fréziát.

A frézia virág a németországi Kielből származó Dr. Freese-ről (1785-1876) kapta nevét.  A virágok rengeteg színben előfordulnak: fehér, aranysárga, narancssárga, piros, rózsaszín, mályvaszínű, levendulaszínű, bíborszín mellett kétszínű fréziák is vannak. A fréziaillat egy könnyű, édes, szappanszerű virágillat; szappanokhoz, krémekhez, stb. használják.  A fréziából készült virágcsokrokat különleges alkalmakra ajándékozzák. Ez a virág az ártatlanság jelképe. A fréziaillat a parfümök, illóolajok, habfürdők és más hasonló termékek készítésében használatos közkedvelt illat.” (forrás: www.edenkert.hu)

A vázákba ugyan csak egy-egy szál fért be, de a cicák ennek is örülhettek, mert eddig rendeltetésszerűen biztos, hogy nem használták őket. A neten a macskaváza fotója nagyon sok helyen megvan, de én még virággal nem láttam. Pontosabban mondva a Gera Éva festményen levő vázán kívül, mindenki csak polcdísznek használja.