Az úgy volt, hogy a fesztiválra bekéretőztünk, mint megfigyelők. Azt kértük, hogy az előkészületeknél is részt vehessünk, és fényképezhessünk.

feked_0stifolderfest1.jpg

feked_0stifolderfest2.jpg

Aztán… Egy kicsit a sátor díszítésében segítettünk. A színpadi dekoráció letakarítását végeztük.  Délutánra aztán már felkértek bennünket, hogy legyünk tagjai a rendező csapatnak.

feked_0stifolderfest3.jpg

feked_0stifolderfest4.jpg

feked_0stifolderfest5.jpg

A nulladik nap délutánján összejött 84 rúd zsűrizendő Stifolder. A zsűrizésre eljött zsűritag, törte a fejét, hogy miképpen tud végigkóstolni és értékelni ennyi szalámit. A zsűritagok kitalálták, hogy két részre kell oszolni, és a zsűri mindkettő fel így csak 42-ő szalámit értékel. A két fél zsűri első öt szalámiját aztán a második körben mindenki megkóstolja, és értékeli. Így alakul ki a végleges sorrend. Már csak az volt a gond, hogy a meghívott zsűri páratlan számú volt. A jelenlevők közül kellett választani még egy zsűritagot. Falubeli nem lehetett. Csak ketten a feleségemmel jöhettünk szóba póttagnak. Feleségem az utóbbi években vegetáriánus, ezért ő zsűritagként szóba se jöhetett.  Így történt, hogy kizárásos alapon engem választottak a Stifolder szakmai zsűri hatodik tagjának. A mostani fényképes beszámoló erről a nulladik nap eseményeiről szól. A képek közé bemásoltam magyarázatként — nem minden olvasóm ismeri —, hogy mi is a Stifolder.

feked_0stifolderfest6.jpg

feked_0stifolderfest7.jpgA stifolder (németül Stiffulder, a horvátul stifuder, becenevén stifi) házi kolbászkészítmény, a tolnai, baranyai és ormánsági németeknél hagyományos, a délvidéken is népszerű. Elnevezése azoknak a Mohács és Pécs környékére a 18. században betelepedett németeknek csoportnevéből jön, akik révén Magyarországon is kedveltté vált. A Baranyába érkezők nagy része ugyanis „Stiffoller”-nek mondta magát, azaz Hessenből, a fuldai apátság vidékéről (németül: Stiftsfuldaer) származott, nem pedig svábföldről.

feked_0stifolderfest8.jpg

A stifolder eredeti fűszerezettsége idővel megváltozott, részben igazodott a helyi ízvilághoz. A töltelék kétharmad része nyers sovány, egyharmad része pedig abált kövérebb kolbászhús, sózva és fűszerezve. Tartósítása szikkasztással történik: előbb hidegen füstölik, majd két hónapig szellősen érlelik. Többféle méretben is készül, alapesetben disznó vastagbélbe töltik, de „kuláréba”, magyarul végbélbe töltve 10 centiméternél is nagyobb lehet az átmérője, és így meghaladhatja a szalámik szokásos vastagságát is. Paprikatartalma manapság körülbelül 2%, de kezdetben paprika nélkül készült. A fokhagymát egy nappal előbb leöntik forró vízzel, és az áztatás után a lé kerül a töltelékbe a borssal együtt. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Stifolder 

feked_0stifolderfest9.jpg

feked_0stifolderfest10.jpg

A stifolder minden bizonnyal egyike a legnemzetközibb innovációknak. A német honból eredeztetett 45-55 mm vastag kolbász leginkább a hesseni „Ahle Worscht” (öreg kolbász) hazai változatának tűnik. A paprikás „sváb” stifolder születésében, a magyar, szlovák és délszláv hatásokon kívül a számolatlanul töltött bor is szerepet játszhatott, mert hajdani változatában hurkának indul ugyan, ám mégis kolbászként végzi. Eredetileg ugyanis   „…egyharmadnyi főtt dagadó és toka (néhol lapocka és comb) soványából készül kétharmadnyi nyers, vágás-meleg kolbászhússal keverve, paprikázva, borsozva, sózva, az Ormánságban fokhagymázva is. Ló vékonybélbe, vagy akár sima sertés vastagbélbe, és igen feszesre töltjük, hidegen füstöljük, meleg füsttől vigyázva óvjuk. A füstről levéve hűvös, szellős helyre akasztva tároljuk. Fogyasztani csak két hónap érlelés múltán kezdjük, hosszú ideig eláll.”

feked_0stifolderfest11.jpg

Az előbbi tradicionális recept mellett ma már nagy számban akadnak tágan értelmezett, ám mégis stifoldernek nevezett kolbászok. (A kulen esetében hasonló tendenciák figyelhetők meg.) Az elmúlt évtizedek során bővült a felhasznált húsfélék köre és a sertés mellett a marha és vadhúsok (szarvas, vaddisznó) is megjelentek. A fűszerezésben szintén akadnak jelei a 19. századi receptektől való eltávolodásnak, ami felveti a stifolder pontosabb definiálásának és védelmének kérdését is, hasonlóan a kulenhez, melyet Szlovéniában „védett kulturális értékké” minősítettek. Forrás: http://www.foodandwine.hu/2009/05/14/villany-gasztronomiaja-a-stifolder-ii-resz/

feked_0stifolderfest12.jpg

feked_0stifolderfest13.jpgOlvasóim figyelmébe. Amikor ez a poszt megjelenik, nyári szabadságomon vagyok. A kommenteket szívesen veszem, de nem biztos, hogy rövid időn belül reagálni tudok rájuk.

Szerző: MULTMENTO  2017.06.21. 06:54 komment

Címkék: Sváb fesztivál

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr3712598755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2017.06.21. 16:13:09

Nyálcsordító :-)
Kár, hogy nincs még feltalálva az olyan blogírás, ahol csak úgy bele lehet nyúlni a képernyőbe és kivenni belőle valamit. Csodásak ezek a stifik és örülök, hogy megtudtam a nevük eredetlét.
süti beállítások módosítása