Valóban pénteken reggel ha nem is derékid, de térdig ért a fű. Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy akarom-e ezt így tovább csinálni. Aztán átöltöztem munkásruhába és csak dolgoztam. Térdigérő füvet először kaszával vágtam le. Nem motorossal, hanem hagyományossal. A kaszám nem antik, csak 24 éves, de ha dolgozom vele, mégis a múlt században érzem magam. Apósom segített a kaszám összeállításában. Apósom ragaszkodott hozzá, hogy a Szentgotthárdi kaszagyárban készült pengét vegyek.  Kioktatott, hogy rögzítő bilincset ne vegyek hozzá, mert azt ő fogja a lakatosműhelyében legyártani. A kaszanyelet vehettünk volna a helyi gazdaboltban is, de Apósom ragaszkodott hozzá, hogy a Erdősmecskére menjünk a helyi asztalos készíti a legjobb szerszámnyeleket. Apósom szerint az Erdősmecske környéki akácfák sokkal keményebbek és tartósabbak, mint a Dunához közelebbiek, mert lassabban nőnek. Igaza lehetett Apósomnak, mert ez a kasza azóta is jól funkcionál, a társasházunk kertjéhez az egyik nagy barkácsáruházban készen vett kasza már kifordult, elhajlott, a kaszanyél meg megvetemedett. Hogy rövid legyek elárulom, hogy a fű nagyját a kaszával levágtam, aztán a motoros fűnyíróval a maradékot lenyírtam. a nap végére az utolsó négy négyzetméteren a fűnyíróm megmakacsolta magát és nem volt hajlandó beindulni. A fűnyíróm aztán a falu ezermesterénél kötött ki, aki a jövő hét végére ígéri a javítást. Azért maradt még fűnyíró nélkül is elvégezhető munka, de arról majd később írok.

 

Képek: Fűnyírás előtti képek. Munka végén kasza a fán, előtte a fűnyíró.