Barátom ötvösműhelyében láttam meg egy delfti fogantyús vízkiöntőt a két világháború közötti időből. Azóta hasonlóra vágytam, mert nagyon el tudnám képzelni fürdőszobai dekorációnak. A két világháború között divatja volt a vízkiöntőnek, hisz nem volt vezetések víz a lakásokban. A faluban legtöbbször egyszerű lemezből hajlított vízkiöntőket, vagy zománcosakat használtak. A falun a gróféknak, a városban meg a menő polgárok engedhették meg a rézből készült vízkiöntőket.
Most már én is megengedtem magamnak, és vettem egyet. Igaz, ugyan, hogy nem antik, de ugyanakkor nem is egy mai darab. Szerintem a nyolcvanas években gyárthatták nagyobb sorozatban Nyugat-Európában. Manapság meg nyugaton, ha meghibásodik kidobják, hozzánk meg beszivárog a kint megunt vízkiöntő. Sokat látok mostanában elektronikus piactereken meg bolhapiacokon feltűnni.
Egy darabra én is lecsaptam. Nem is restauráltam, mert nem vízkiöntőnek akarom használni. Restaurálni sem lenne nehéz, hisz egy kis anyaghiánya van az alsó peremén, és az egyik fülén engedett el a szegecselés.
Én kaspónak használom most a fürdőkád mellett, már nagyon kellett oda egy kis virág. 
