Szeptember 12-én reggel hétkor a Róbert Károly körút és a Reiter Ferenc utca kereszteződésében láttam meg egy horgász széken ülő fiatalt, akinek a kezében egy nyitott mappa volt. Már messziről láttam, hogy a kezében ceruza, és valamit ír a mappába. Gondoltam, hogy rajzfeladat. Annak idején a Műegyetemisták is gyakran ültek ki, és utcarészleteket rajzoltak. Úgy irányítottam aztán a lépteim, hogy mögötte menjek el, és bekukucskáltam a mappájába. Mappája egyik oldalán járműtípus fényképek (motor, teherautó kicsi és nagy, kamion, stb.), másik oldalán táblázat, melyek celláiba a fiú a ceruzájával strigulákat húzott.
Forgalomszámláló volt a forgalmas Róbert Károly körút mellett. Munkahelyemen aztán a kávészünetben a munkatársaimmal arról beszélgettünk, hogy diákkorunkban a hatvanas, hetvenes, és nyolcvanas években a legjobb nyári diákmunka volt a forgalomszámlálás. Az út melletti dombra kellett kiülni, sokszor forgalomszámláló bódét telepítettek az út mellé. A bódé mellett még mobil WC is volt. A forgalom és légszennyezés is kicsike volt, üdülésnek számított ez a munka. Többünk szerint a mi fiatalkorunk legjobb diákmunkája volt.
Manapság, egészségkárosító, unalmas. Egyikünk sem értette, hogy miért csinálják a forgalomszámlálást ugyanúgy, mint ötven éve? A Róbert Károly körút szinte teljes hosszában bekamerázva. A kamerákat figyelve légkondicionált szobában is el lehetne végezni a forgalomszámlálást. Számítógépes elemzővel még ember sem kell a számláláshoz.
Délután, amikor hazafelé mentem észrevettem, hogy a forgalomszámlálók még többen lettek. Az Országos mentőszolgálat központi épületének lépcsői ketten is húzták a strigulákat a forgalomszámláló mappáikba. Messziről aztán le is fényképeztem a forgalomszámláló biztosokat. Most már nem tekintem az évezred legjobb diákmunkájának.
