A mi falióránkról a címet sokáig nem mondhattuk el. A falióránk nagyszülői örökségként függött a konyha falán. Járni nem járt, mert ember emlékezet óta használva nem volt, ugyanis elromlott. A múlt század nyolcvanas éveinek a végén hoztuk Budapestre, egyrészt szobadísznek a falra lakásunkba, másrészt nem titkolt vágyunk volt, hogy megjavíttassuk és élvezhessük a hangját. Az órát elsőként a Király utca egyik neves órásához vittem, aki közölte, hogy ez egy feles-ütős falióra és ennek a javítása, ha nem kell hozzá alkatrész húszezer forint. A nyolcvanas évek végén húszezerből egy egész hónapig ki lehetett jönni, így maradt szegény javítatlanul. Két éve történt,, hogy egy kvarcóra elemcseréjekor az ötödik kerületi órással beszélgetve az órás panaszkodott, hogy ő még a hagyományos órákat szereti javítani és azt akár baráti áron is szívesen megcsinálja. A falióránkkal aztán beballagtam az üzletbe, gondolva, hogy egy baráti árat csak ki tudok fizetni.