Képeket és történetet kaptam a hetvenes évek végi csőtollrajzolásról. Elolvastam, és el kezdtem emlékezni. Ez mintha velem is megtörtént volna. Bizony hasonló csőtollkészlettel rajzoltam én is az iskolában. Nekem is többször meg kellett ismételnem a mutatványt. A vékony csőtollakra én is emlékszem, nekem volt a legjobb vékony csőtollam, ROTRING, nagybátyámtól kaptam. Kölcsönadtam, és használhatalanul kaptam vissza. A használó elmesélte, hogy sokáig kupak nélkül hagyta, és beszáradt. Gondolta forró vízzel kimossa. A forró víz alá tartva a keze nem bírta. Később kombináltfogóval folytatta a csőtott zuhanyoztatást. A tustinta eltűnt a csőtollból, csak épp a csőtoll vált használhatatlanná, mert a műanyag ház a forró víztől eldeformálódott. Ez történt az én csőtollammal.
Barátom csőtollas története pedig az alábbi: „A rajzokat '78-'79-ben készítettem ezzel a csőtollkészlettel. A vékonyak mindig beszáradtak és ez persze a lehető legrosszabbkor derült ki. Ki lehetett húzni a betétet és szemből visszadugva kipucolni a csövet. Visszafelé majdnem képtelenség volt beletalálni.Ilyenkor a vékony drótnak villám formája lett,amit ha megpróbáltam kiegyenesíteni,akkor elhajlott. Rajzleadásra sokan bekötött kézzel jöttek, a jobbak még orvosi igazolást is hoztak. Az egyik ötletet díjazták:elvitte a huzat a metroban és átment rajta a szerelvény.Én mondtam.
Sokszor láttam a kiértékelést. A tanárnő nagy élvezettel kereste a legkisebb hibát és vastag piros tollal keresztbe ráírta: ÚJRA! A hibátlanoknak csak a sarkát vágta le, vagy középen átlyukasztotta.
Elégtételt akkor éreztem, mikor egy tanulmányi kiránduláson láthatóan gondot okozott neki a megkevert habarcs és a beton közti különbség.”
