Már régóta megvan ez a fotósorozatom a Párisi Udvar épületéről. Rendszeres olvasóim már sejthetik, hogy miért fényképeztem. Igen újabb Zsolnay épületkerámiákat csodálhatunk meg a képeken. Egy kis személyes történetem is van ehhez az épülethez. Amikor 1980-ban budapesti diák lettem, egyik kedvenc sétálós helyem volt ez az udvar. Többször mentem át a belső terében, és csodáltam meg az üveg kupoláját. Az üveg kupolán áttetsző fény a napszakoktól függően más és más képét mutatta. Olyan volt, mikor gyerekkoromban a kaleidoszkópba tekintettem, melyet nagymamámtól kaptam a bakócai búcsúban. Hétvégenként akkoriban nyugdíjas Nagymamám többször meglátogatott engem és húgom Budapesten. Rendszerint elvittük várost nézni, és múzeumokba. A Párizsi udvar megtekintését az egyik ilyen hétvégén a nap végére hagytam. Az én Nagyim csak ámult-bámult, amikor a Párisi Udvar árkádja alatt feltekintett.
„Igazán elhozhattatok volna korábban is ide, pont elég lett volna csak ezt megtekinteni.” – Mondta kicsit szemrehányóan, hisz akkor már egy egész napos városnézésen voltunk túl. Ez az épület volt számára legszebb, és legkedvesebb budapesti emlék. Nagyimnak ezen a hétvégén ünnepelhetnénk születésének 94. évfordulóját, ha 20 évvel ezelőtt nem búcsúzott volna el tőlünk.
Aki még az épület történetéről olvasni szeretne, itt talál róla írást:
http://fovarosi.blog.hu/2013/01/19/szaz_eves_lehet_a_parisi_udvar
