Már lassan egy hónapja, hogy a Dunakanyarban töltöttünk el egy hétvégét, és még mindig vannak olyan emlékképeim, melyeket nem mutattam meg itt a blogon. Nem a legjobb képek, de akkor ott, abban a pillanatban fontos volt nekem, hogy ezek a képek elkészüljenek. Így egy kis kommentár kíséretében fogadjátok szeretettel a kirándulásunk szakrális emlékképeit.

kismaros1.JPGA kismarosi templomról nem lehetett „totál” képet csinálni, mert egy szűk lépcsőn lehet felmenni a templomhoz. A légvezetékek, mint sok más településen itt is rontják a képet.

kismaros2.JPG 

kismaros3.JPGA kismarosi templom kertjében az értékes régi, temetőből „szanált” sírköveket megőrizték. Érdekes, hogy az itteni sírkövek többségébe nemcsak a születési évet, és halálozási évet vésték. A házasságban eltöltött éveik számát is feltüntették.

kismaros4.JPGEgykor az itteni patak hídjánál állhatott Nepomuki Szent János szobra. Se patak, se híd, de a szobor szépen felújítva áll.

kismaros5.JPGVerőce temploma, és kálváriája kötelező állomás volt, Aranyos Fodorka honlapján még a hiányzók között volt. Az itt készült fotósorozat megtekinthető itt: http://csendhegyek.blogspot.hu/2014/03/veroce-kalvaria.html . Érdekessége, hogy a spórolós készítők hét darab kálváriaoszloppal megoldották a 14 darabos stációt, mert az oszlopok elejére, és hátuljára is került fülke, és benne „kép”.

kismaros6.JPGIlyen stáció képeket még nem láttam, egyszerű acélhuzalból hajlított és hegesztett. A stációképek felirata sem hosszú.

kismaros7.JPGCsendélet a szendehelyi falumúzeum komódján. Egy megviselt Krisztus szobor, és az itteni vidékre jellemző ovális kék keretes szentképecske.

kismaros8.JPGA zebegényi temető hátsó része. Innét is fel lehet menni a verőcei kálváriához.

kismaros9.JPGA zebegényi temetőben a világháború és a „Málenkij robot”-ra elhurcoltak emléktáblái.

kismaros10.JPG

kismaros11.JPGRégi fejfák a zebegényi temetőben.

Szerző: MULTMENTO  2014.03.22. 06:10 1 komment

Címkék: üveg fém épület temető emléktábla szakrália

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr85860837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2014.03.22. 09:00:21

Különös, amit a kismarosi régi sírkövekről írsz(3 féle dátum)ilyent még nem láttam/hallottam - vagy nem vettem észre (?) Azt, hogy az "elárvult" sírkő oszlopokat megőrzik, szép szokásnak tartom. Én legutóbb Várdombon a temetőben láttam ilyent, ott egy külön kis parcellában sorakoztatták fel ezeket a gazdátlanokat.
süti beállítások módosítása