Az idén ősszel is leszedtük az almatermésünket, és a szokott módon hétvégi házunkban ládákban raktároztuk. Következő hétvégén meglepve tapasztaltuk, hogy az ládák tetején levő almák többsége megrágva. Nagyon megijedtünk, mert húsz év alatt egyszer sem tapasztaltunk ilyet. No, én elkezdtem egy söprűvel a kezemben az egész házban az  almatolvajt keresni. Egyszer csak a hűtő mögül kiugrott egy szürke mókus, vagy ahogy felénk nevezik egy nagy pele és elszaladt, de nem láttam merre. Aznap többet nem láttam és fogalma sem volt, hogy kiment-e a házból, vagy ott maradt.

nagy_pele2.jpg

No, több sem kellett. Én a következő hetet a pelék életmódjának, és elűzésének kutatásával töltöttem. Vásároltam ultrahangos rágcsálóriasztót, aztán a családdal levonultunk pele kikergetésre.

nagy_pele3.jpg

A háznál aztán megtapasztaltuk, hogy megint volt rágott alma, de sokkal kevesebb, mint az előtte való hét végén. Én aztán a hétvégi házban elhelyeztem az ultrahangos riasztót, és söprűvel a kezembe pelekeresésbe kezdtem. A sok keresés eredményeként meg is találtam egy nemrég kirágott lyukat a padlásszoba plafonborításának sarkában. Valószínűleg itt jött le a padlásról, és jóllakottan távozott. Én aztán be is betonoztam a lyukat, hogy még egyszer ne tudjon visszajönni. Mikorra végeztem megjött a családi nőtanács, és azonnali intézkedésben ki kellett húznom az ultrahangos riasztót, és mindenféle peleűzést félbe kellett szakítanom.

nagy_pele4.jpg

Családom nőtanácsa szerint én egy lelketlen nyaralótulajdonos vagyok, aki nem átalkodik hajléktalanná tenni, azt a szegény ártatlan pelét. Még hogy szegény menjen ki a hidegbe, és keressen másik hajlékot a téli álmához!? Ezt a nőtanács nem engedte, így kénytelen voltam a peleűzést félbehagyni. Remélem, ha hinni lehet a szakirodalomnak tavasszal a pelénk vállára veszi batyuját, és visszamegy az erdőbe lakni.

nagy_pele1.jpgA nagy pele Európában mindenütt megtalálható. Előfordul parkokban, ligetekben, gyümölcsösökben és kertekben egészen 2000 méteres tengerszint feletti magasságig. A sűrű erdőket kedveli, ahol a lombok között bujkál, nincs szüksége a sűrű fű védelmére. Gyakori emberi lakóhelyek közelében. A sziklás biotópokról teljesen hiányzik. A nagy pele által elfoglalt élettér 100–200 m átmérőjű. Sűrűsége változatos a biotóp működésétől függően, de ahol megtelepszik, ott a középérték 0,2-0,4 felnőtt egyed / hektár körüli. A nagy pele eredeti élőhelyén 1 km-re szétszóródik.

Nyáron mohából és rostokból készíti fészkét nagy magasságokban lévő faodúban, falmélyedésben vagy föld alatti mélyedésben (60 cm-es mélységig). Hasznosítani tudja a madárfészket is. Találtak már 5 egyedet is egyetlen fészekben. Alkonyatkor és éjszaka aktív. A pele téli álmot alszik októbertől áprilisig.

nagy_pele5.jpg

Étrendjének mennyisége és minősége az évszakok szerint változik. A téli hibernáció időtartama alatt például egyáltalán nem táplálkozik. Élelme összetevői gyümölcsök, fakéreg, hajtások, mogyoró, gesztenye, bükkmakk, gombák stb. Alkalmilag kisebb zsákmányállatokat is elfogyaszt, gerincteleneket és gerinceseket egyaránt. Régebbi források szerint a nagy pele fészekrabló, de ezt az újabb kutatások megcáfolták. A pele ősszel elkezd készülődni a téli álomra, és felhalmozza a zsírját. Ilyenkor a házakba is bemerészkedik. Dőlt betűs részek forrása: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_pele 

Szerző: MULTMENTO  2014.11.12. 06:24 1 komment

Címkék: fa épület

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr896864951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2014.11.12. 17:41:02

Nos, nem tudom, hogy alakul majd tovább a történet...Egy ismerősöm éveken át nem volt képes megszabadulni "lakójától" végülis a riasztó segített neki - és azóta béke és nyugalom van. Én nem vagyok abban biztos, hogy a kis pele, - amennyiben jól érzi magát nálatok - tavasszal odébb fog állni...
Hát várom a fejleményeket !!
süti beállítások módosítása