Munkába menet a Lehel úton egy nagypaneles lakótelep mellett megyek el. Nem gondoltam, hogy valaha fényképezni fogom, mert az a tipikus tízemeletes beton panel, amiből Dunát lehet rekeszteni. Két éve aztán a lakótelep a panelfelújítás alá esett, és körbeszigetelték az épületeket. Színes lett, és modern minták is kerültek rá. Így már egész elviselhető.
Munkába menet, ha hét után érek az utolsó panelhez - innét már csak néhány perc az irodaház ahol dolgozom -, még a napóráról is leolvashatom a „pontos időt”.
Ha hazafele megyek, akkor már hiába süt a nap, a napóra már nem mutatja az időt, hisz sugarai a panel túlsó oldalát világítják meg. Nekem ekkor Koch Valéria Huncutka című verse jut eszembe.
