Vendéglátónk elvittek bennünket Rocamadourba, mert szerintük a helyet mindenképpen látnunk kell. Egészen jól el is jutottunk a városhoz. Ott egy hatalmas parkolóhelyen kerestünk helyet. Nagy nehezen mind a három kocsival leparkoltunk. Amikor a csoportunk összegyűlt, a környéken egy kolostoron kívül más épülete nem láttunk.
Hol van itt a város? – Kérdeztük.Alattunk. – Mondták vendéglátóink.És valóban, hamarosan megtapasztalhattuk, hogy a kolostor kertje egy szakadék szélére épült. Ha a szakadék szélére álltunk le lehetett látni a sziklára épült városra. A városba egy szerpentinen tudtunk lejutni, mely egyben a város Kálváriájaként is szolgált. Ehhez hasonló nagyságú, és szépségű kálváriát még nem láttam, lefelé menet le is fotóztam mindegyik stációt, mintha magyar kálvária lenne. Aztán fotóztam én rengeteget. Ehhez a poszthoz összeállítottam néhányat. Ezen kívül a netről kerestem néhány ismertetőt, hogy Ti is megtudjátok hol is jártunk.
Rocamadour olyan elképzelhetetlen helyen fekszik, hogy nincs is hozzá hasonló. A meredek szilafalra majdnem teljesen függőlegesen épített település madonnája es az ehhez kapcsolódó bizarr ceremónia messzi földről vonzza a zarándokokat. Forrás: http://www.indulhatunk.hu/utazas/franciaorszag/provence-alpes-ctte-d-azur/avignon/a-templomos-lovagok-kincse-es-hagyateka-kulonos-legendak-nyomaban-franciaorszagban-8295032
A montserrati Fekete Szűz, avagy a La Moreneta gondosan megmunkált faszobor, ami Szűz Máriát és a gyermek Jézust ábrázolja. A 9. század óta tisztelik, és jelenleg a Santa Maria de Montserrat-kolostorban található.
A hely zarándokhellyé vált, ugyanis a 66 centiméter magas, ezüstlemezkékből készült, nyakláncot és koronát viselő szobor a gyermek Jézus általános ábrázolására hasonlít. A sziklára épült város Miasszonyunk-kápolnájában helyezték el, magasan az Alzou-folyó mély völgye fölött. A közhiedelem szerint a Fekete Szűz a 12. század óta készteti arra a zarándokokat, hogy megmásszák a meredek sziklafalat.
A szobor azért különleges, mert az azóta eltelt években az áldása állítólag megkereszteletlen gyermekeket támasztott föl, megvédte a tengerészeket. Emellett elősegítette a termékenységet, és megszabadította a fogságba esetteket. Számos uralkodó és szent látogatott el a szentélybe, és borult le az alakok előtt, köztük Clairvaux-i Szent Bernát, IX. Lajos, Szent Domonkos, XI. Lajos, II. Henrik és 1172-ben felesége, Eleonóra királyné.
A Fekete Madonna a legenda szerint nem csupán egyszerű csodákra képes, úgy tartották ugyanis, a fekete szín is annak tudható be, hogy azzal a sokszor sötétebbnek tartott, titokzatos oldallal áll kapcsolatban, mely képes uralkodni élet és halál felett. Épp ezért nem egy olyan történet keringett közszájon, mely arról szólt, hogy a Fekete Madonna képes volt visszaadni halott csecsemők és gyermekek életét. A leghíresebb esetek közé tartozik egy 1489-es esemény, melynek során egy hároméves fiú fulladt a patakba, mikor azonban anyja a szobor elé tette a halott gyermek testét, az feltámadt. Nem sokkal későbbi az a legenda sem, mely egy földművelő hatéves fiáról szól: a gyermek leesett egy ló vontatta szekérről, melynek kerekei halálra zúzták. Mikor azonban a Fekete Madonna elé vitték, akihez családja hosszan imádkozott, a fiú élve és egészségesen térhetett haza.
Mi az a Fekete Madonna?
A Fekete Madonnák vagy festmények, vagy - túlnyomórészt fából, de olykor kőből faragott - szobrok. A képeken mindig az archetipikus Mária-alak szerepel, és gyakran rajta van a gyermek Jézus is.
Sok Fekete Madonna hatalmas vallási jelentőségű tárggyá vált, és fontos csodák forrásának hiszik őket. Számos közülük jelentős zarándoklatok célpontja lett.
A Fekete Madonna nevét az alakok, Mária és Krisztus sötét bőrszínéről kapta. A Fekete Madonna egészen jellegzetes: a sötét vagy fekete színű arc és kéz ellenére európai, világos bőrű jegyeket mutat. Némelyik szobor a készítése során használt anyagtól - mely gyakran lehetett ében vagy más sötét fa - kapta a színét. Néhány magyarázat szerint a szobrokon és az ikonokon az alakoknak egykor világos bőre volt, ami idővel megsötétedett a gyertyakoromtóI. Forrás: http://femina.hu/utazas/kepeken_a_szobor_amely_gyerekeket_tamasztott_fel_a_rejtelyes_fekete_madonna/