Amikor megláttam ezt a játékhajót a Miki Facebookján tudtam, hogy erről írni akarok. Miki a következőket írta róla: Utángyártott, hasonmás.13 cm hosszú,6 cm széles. Legvékonyabb tortagyertya fér bele, max.4 cm hosszban. Ezzel pár percig tud működni. A szabadalmat más országokban lényegesen hamarabb levédették. Nagyon jópofa hangja van. Úgy a legegyszerűbb a tartályt vízzel feltölteni, hogy szívószállal vizet fújsz be az egyik csövön, amíg a másikon ki nem jön.
Ehhez hasonlót a Bakócai Nagyapámnál töltött nyaralásaimon is használtunk. A nyarakon a patak kiszélesedő és gáttal felduzzasztott részein játszottunk mindenféle hajócskákkal. Én fából faragtam egyszerű kis csónakot. Egyszerű volt a hajtása, mert a farának két oldalára szögeltem léceket, és közötte kifeszítve egy befőttes gumi volt, ami közé egy kis falapot tettem. A falapocskát a gumi között többször körbeforgattam, amivel a meghajtó lapátot felhúztam. Ezután vízre engedve ment is a hajóm. Hangja nem nagy volt. Nem úgy az unokatesóm, Jani gyertyás meghajtású hajójának. Azóta sem tudom annak a hangját elfelejteni. Pont olyan a hangja, mint Miki barátom replika hajójának.
Aztán a Face-en még más is hozzászólt. Az alábbi kommenten jót derültem: Jéééé! Nekem volt, ilyenem, az Erzsébeti búcsúba vettem, a téglási-tóba veszett, szegényt késő összel engedtem vizre, valamiért leállt a pöfögője, aztán a szél átvitte a tó másik felére, soha nem találtam meg, Mire körbe értem eltünt, azóta tengeralatt járóként működik, de mivel a tavat betemették, így földalattjáróvá lépett elő!
Replika ugyan, de mégis alkalmas arra, hogy felidézzük gyerekkoraink nyarait, és utánaolvashatunk működési elvének. Aztán…
Már csak egy évtized, és nyugdíjas koromban ilyen csónakkal fogok játszani a Karasicán.
