Az idei évben Pusztamarótot, mint kihalt magyarországi német települést látogattuk meg. Tipikus erdőírásos település volt. Nehezen tudtuk megközelíteni a murvás bekötőúton. Sokszor tengelyig érő pocsolyákon mentünk át, hogy dokumentálni tudjam a még megmaradt temetőt. Az egykori német lakóházakból ma már csak földkupacok maradtak. Az erdőgazdaság a falu helyét kiránduló és történelmi emlékhellyé alakította.

A település a 13. században jött létre. Birtokosai eredetileg a Tardos nemzetségbeli Maróti nemesek, a 14. században a Bajóti család volt. Ezt követően királyi tulajdonba került, majd Zsigmond király 1388-ban az esztergomi érseknek adományozta, és a 20. századig érseki birtok maradt. A 14. század végén az érsek vadászkastélyt építtetett a település közelében, a völgyben pedig halastavakat létesítettek.[2]

A mohácsi csatavesztést (1526. augusztus 29.) és Buda elestét (szeptember 12.) követően a megmaradt fősereg és az ország déli részéből menekülők a települést körülvevő, hadászatilag megfelelőnek tűnő völgyben szekérvárakkal sáncolták el magukat. A török sereg, miután felfedezte a menekülők táborát, a Budáról hozatott ágyúk segítségével ostrom alá vette, majd háromnapi öldöklő küzdelem után törte meg a magyarok ellenállását. A mai források megosztottak az áldozatok pontos számát illetően, egyesek 20 - mások 25 ezer főre teszik az áldozatok számát. Ez a történet jelenik meg Dobozi Mihályról és feleségéről, Farmos Ilonáról szóló mondában.

A települést az 1945 utáni kitelepítésekig sváb anyanyelvű lakosság lakta kis számban, majd helyükre bányászokat telepítettek be, kik lassanként hagyták el otthonaikat, beköltözve a közeli Tatabánya vagy Oroszlány bányászlakótelepeinek egyikébe. A falu az 1970-es években néptelenedett el végleg, emlékét temetője őrzi. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pusztamar%C3%B3t