Nincs időm rossz kávéra és pocsék könyvekre! – hirdeti a zöld Bookline-os reklámbögre. Ezt a kávés zománcbögrét kaptam a könyvkereskedő cégtől, mert sokat vásároltam náluk. Én meg az egyik évfordulós alkalommal három könyv kíséretében feleségemnek ajándékoztam.
Feleségem, amikor az ajándékot megkapta, csak mosolygott a szövegen, és közölte, hogy ez valóban ráillik. Ő még kiegészítette volna a szöveget: „és hülye hallgatókra”.
A három ajándékkönyvnek is nagy sikere volt. Az egyik feleségem egyik kedvenc grófjának, Benyovszky Móricnak a német nyelvű emlékiratai 1791-ből. Szinte hihetetlen milyen jó állapotban maradt meg. A benne maradt Ex Libris pedig a könyv ékszere.
Két kis családtörténeti könyvet is ajándékoztam. Az egyik egy sváb család huszadik századi sorsát meséli el. Tanulságos történet. Amikor olvastam nem volt nehéz párhuzamot vonni a mi családjaink sorsával.
A másik kötet a gyáralapító Angster József önéletrajzi kötete. A 150 éves évfordulóra két Angster könyv is megjelent. Ezt a naplót mindenképpen meg szerettem volna venni, mert megvan már az unoka könyve is. Az unoka könyve - amelyben Józsi bácsi kézírása is benne van -, könyvtárunk megbecsült darabja. A másik Angster megjelent könyv megvételén gondolkodtam - ismerve a szerző hasonló stílusban megírt „fikciós” életrajzi könyvét -, úgy döntöttem nincs időm rá.