Lágymányoson sétáltam, Az Irinyi utcában kezdtem, amelyben 6 évig éltem, tanultam. Azt hittem, hogy az utca névadója a gyufa feltalálója, de most vettem észre, hogy nem Jánosról, hanem József öccséről van elnevezve ez az utca. Aztán később 100 méterrel később a gyufa feltalálójának a szobra is megvan a műegyetem vegyészkari épületeinek közelében. Jól van ez így. Most, ebben a posztban én is egy bejegyzésben idézem fel az Irinyi testvéreket. Irinyi József reformkori útleírásának első néhány oldalát is idézem. Meg kell valljam, 175 év után is élvezettel olvastam. A nyelvezete egy kissé ósdi, de a mondanivalója aktuális.
Irinyi József (Albis (Románia, Bihar megye), 1822. március 13. – Pest, 1859. február 20.) magyar hírlapíró, műfordító, országgyűlési képviselő, Irinyi János öccse.
1822-ben született Erdélyben, a Bihar megyei Albison, Irinyi János mezőgazdász és Janovits Roxanda (másként: Jánossy Róza) gyermekeként. Nagyváradon, majd 1838-tól Debrecenben tanult. Egyéves joggyakorlat után Pestre költözött ügyvédi vizsgájának letételére. Megismerkedett a kortárs magyar irodalom akkori vezető személyiségével (Toldy Ferenc, Bajza József és Vörösmarty Mihály) és az írói pályát választotta. Az Athenaeum című lap munkatársa lett. 1842-ben bejárta Németországot, járt engedte megjelentetni, ezért azt 1846-ban Halléban nyomtatták ki. Az irodalomtörténészek ezt a munkát tartják a reformkor legkiemelkedőbb útleírásának.
1843-ban a pozsonyi országgyűlés alatt letette az ügyvédi vizsgáját. 1844-ben a Pesti Hírlap munkatársa, a külföldi hírek rovatát szerkesztette 1848-ig. Más lapokba is dolgozott, az Életképekbe írt karcolatokat és színházi kritikákat. Kétszer párbajozott, egyik alkalommal a Budapesti Híradó szerkesztőjével. Az 1848-as pesti forradalomban tagja annak a választmánynak, amelyik követelte a Helytartótanácstól a cenzúra eltörlését, Táncsics Mihály szabadon engedését. Ő javasolta, hogy követeléseiket foglalják össze pontokba. Ez volt a 12 pont. Az 1848-as nemzetgyűlés megnyitása előtt tagja volt annak a bizottságnak (tagjai: Kemény Zsigmond, Lónyay Gábor, Bónis Samu, Csengery Antal), amelyik előkészítette a képviselőházi szabályokat. A nemzetgyűlésnek végig a tagja maradt, jelen volt Debrecenben és Szegeden is. 1848. október 8-án a kormány követségi tanácsosként Párizsba küldte a magyar érdekek képviseletére. Az 1849. április 14-én elfogadott függetlenségi nyilatkozat híre után idegen névre szóló útlevéllel hazatért, és még részt vett két debreceni ülésen. A szabadságharc bukása után külföldre akart menekülni, de Grazban elfogták. Pestre, az Újépületbe hozták, majd több havi fogság után halálra ítélték. Haynau megkegyelmezett neki. A visszavonult Irinyi ettől kezdve haláláig a szépirodalommal foglalkozott. 1858-ban a Dunamelléki református egyházkerület tiszteletbeli főjegyzőjévé választották. Az 1850-es években a Pesti Naplóba és a Magyar Sajtóba publikált. 1859 február 20-án délután fél 6 órakor, szívgyulladásban hunyt el, élete 37. évében. 22-én délután a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra a református egyház szertartása szerint.
Haláláról Jókai Mór is megemlékezett a Vasárnapi Újságban: „Irinyi valóban az egész hazai intelligenciának halottja, kinek sírjára annyival nehezebb gondolnunk, mert oda nem egy bevégzett, hanem egy megkezdett munkásság van eltemetve”. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Irinyi_J%C3%B3zsef
Idézett könyv forrása: http://mek.oszk.hu/10600/10643/
Irinyi János (Albis, 1817. május 18. – Vértes, 1895. december 17.) magyar vegyész, a zajtalan és robbanásmentes gyufa feltalálója.
1817-ben született Erdélyben, a Bihar megyei Albison, Irinyi János mezőgazdász és Janovits Roxanda (másként: Jánossy Róza) gyermekeként. Többek között Debrecenben is tanult, de kémiai ismereteit a bécsi Politechnikumban szerezte. Egyik professzorának (Meissner Pálnak) sikertelen kísérlete kapcsán jött rá a nem robbanó, zajtalan gyufa megoldásának gondolatára. Hosszú kísérletsorozat után, 1836-ban szabadalmaztatta a zajtalan és robbanásmentes gyufát (a gyufa fejében a foszfort nem kálium-kloráttal, hanem ólom-dioxiddal keverte). Találmányát eladta egy Rómer István nevű gyufagyárosnak, a kapott összegből külföldre ment tanulmányútra, s ebből fedezte későbbi berlini egyetemi, majd hoffenheimi gazdasági akadémiai tanulmányait.
Berlinben, 1838-ban (21 évesen) könyvet írt a kémia elméletéről, amelyben különösen a savakkal foglalkozott. Értekezett a szikes talajok javításáról is. A magyar szódás szikesek gipsszel történő javítását először Irinyi javasolta. Ugyancsak ő alapította az első magyar gyufagyárat (gyújtófák gyára) 1839-ben Pesten.
Irinyi egyike volt a legtehetségesebb magyar kémikusoknak. Tökéletesen elsajátította az A. L. Lavoisier szellemében fejlődő új kémiát. Nagy bátorság kellett ehhez, mert a bécsi és a budapesti tudós világ is el volt telve Winterl Jakab nagyszerűségétől, aki Lavoisier kísérleteinek meddőségét és elméleteinek tarthatatlanságát hirdette. És Winterlnek sok követője, tanítványa volt. Mindebben az a tragikomikus, hogy Irinyi Winterl halála után nyolc évvel született, és Winterl tekintélye az általa alapított józsefvárosi botanikus kerten és Tessedik Sámuel barátságán nyugodott, tehát távolról sem kémiai természetű alapokon.
Az 1848–49-es szabadságharcban jelentős politikai szerepet játszott, Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával, és az állami gyárak felügyeletével. Őrnagyként a nagyváradi lőporgyár vezetője volt. A szabadságharc bukása után börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után visszavonult a politikai élettől, tudományos munkásságának élt. A mai köztudatban csak a gyufával kapcsolatos tevékenysége ismert, pedig az új szemléletű kémia egyik legelső hazai terjesztője volt, valamint jelentős szerepet játszott a magyar kémiai szaknyelv kialakításában. Mint erősen magyar érzésű nemes ember már korábban is részt vett a forradalmi mozgalmakban, a hagyomány szerint a híres 12 pontot ő szövegezte és küldte Pestre.
Mezőgazdasági kísérletei anyagilag tönkretették, s könyvelői állást kellett vállalnia, majd a debreceni István malom igazgatója lett. 1895. december 17-én hunyt el Vértesen. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Irinyi_J%C3%A1nos