Érkezzetek korán, ha az első sorból akarjátok nézni a műsort! – Tanácsolták nekünk a szári svábbálhoz. Mi háromnegyed órával a műsor kezdés előtt érkeztünk, de az első sorok addigra már mind elkeltek. Nem is csodálkozom, hiszen az idén húsz éves szári német nemzetiségi tánccsoport százharminc fölötti tagot számlál, és mindenki családtagja végig szerette volna nézni a műsort.
Én a bál két órás műsor részét nem az asztalunktól, hanem változó helyekről néztem. Próbáltam a jelen levő hivatásos fotósok közé kerülni a táncparkett szélén, de az sem volt egy ideális hely a fotózáshoz. A zenekar mögé egyetlen fotós sem verte le táborát. Onnét nem is lehetett közeli képeket készíteni a táncosokról. Így utólag azért nem sajnálom. Meg tudom mutatni, hogy a zenészek és táncosok összhangjában nem volt hiány.
Az utolsó képet a műsor szünetében készítettem. A zenekarvezető látható a keresztfiával.