Az irodaházunk ablakából rálátni egy nagy iskolaépületre. Én sokszor jártam is a szemben levő papírboltban, de Kaffka Margit emléktábláját mégsem fedeztem fel. Az emléktábla a két utca közét elfoglaló kettő nagy iskolaépület hátsó bejáratánál van.

Kaffka Margit (Nagykároly, 1880. június 10. – Budapest, 1918. december 1.) író, költő.

Ady Endre a „nagyon-nagy író-asszony”nak nevezte, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját. Indulását nemcsak Kiss József és A Hét íróköre befolyásolta, hanem – saját vallomása szerint – Szabolcska Mihály is.

Apja Kaffka Gyula (1851-1886) főügyész volt, de korán meghalt, így a család szerény körülmények között élt. Anyja Urai Uray Margit (1860-1934)  Ösztöndíjasként tanult a szatmári irgalmasnővérek tanítóképző zárdájában, ennek fejében egy évet tanított Miskolcon. Ezután Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Visszatért Miskolcra, és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első írásai is, versek, novellák, és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is. Szoros baráti kapcsolatban állt Kosztolányival, Babitscsal, Szabó Dezsővel, és Balázs Bélával is. 1905 január 5-én ment férjhez Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz. A következő évben született meg gyermekük, László. Férjét 1907-ben a Földművelődésügyi Minisztériumba helyezték, így Kaffka elszakadt az általa nem kedvelt Miskolctól, de a pár házassága néhány év alatt tönkrement, ezért elváltak. Budapesten 1910–1915 között tanárként dolgozott, közben 1914. augusztus 18-án Szegeden férjhez ment Bauer Ervin elméleti biológushoz, Balázs Béla testvéréhez. Az első világháború kezdetekor elhagyta a tanári pályát és csak a szépirodalomnak élt.

1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, amely az értékeit vesztett dzsentri társadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik. Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt – melyben a zárdában töltött éveket idézi fel – 1917-ben adták ki.

Az I. világháború után tizenkét éves fiával együtt a spanyolnátha járvány áldozatává vált. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kaffka_Margit

Hoztam egy verset is tőle, és egy könyvkritikát, melyet az akkor igen népszerű Tormay Ceciléről írt.

A JÁTÉKSZER

TORMAY CECILE

Apró bűnök

Aranyoszlopos empire órák, Altwien-virágtartók, vékony lábú secretaire-ek, tifani vázák és tanagra szobrocskák között is „élet” élődik - akárcsak a piacon vagy a fűszerüzletben -, de az az élet bájosabb, illendőbb, finomabb és lengébb. Ez a könnyű és finom levegő érint meg a Tormay Cecile könyvéből.

Diszkrét és okos asszony írhatta - aki a látszólagosságok megett a roncsoló, túlfeszített életet - az ordító, vaskos, véres tragédiákat is meglátja - de érzi, hogy itt azok nem akarnak észre-vevődni - itt halkan kell beszélni, hogy fel ne rezzenjen valami szép kis burnótos, öreg dáma, hajporos régi arckép - az immár jó viseletű emlékek... Szalonokban ismerős az a jóságos és gyönyörűen értelmes fejmozdulat, hogy: „Légy nyugodt - nem vettem észre!”

- Diszkrét és okos asszony írta ezt a könyvet.

Bejárhatta Itáliát - amit látott, megnézte jól, és bár nem takarta bele a lelkébe, hogy azon át ragyogóbban újraszülessenek a tájak, az utcák és piazzák - de visszaemlékszik minden színre, alakra és... névre. Ő tudja, merre van a Santa Maria Formosa temploma és a Della Salute - ismeri Sienát, és tudja, merre kell a caminói campagnát megkeresni - vagy másutt valahol a Torre del Orelogiót. Valahogy egyformán festenek ezek mind - színre és alakra -, talán a Desdemona palotája körül van egy élő és fájdalmat okozó, tehát igazi mondat. De hisz ezek csak az „elhitetés eszközei”.

Ha festő lenne, bájos, hű és jelentéktelen képeket alkotna - így azonban jelentékeny és figyelemre méltó novellista. A mennyiségre sem fukar, szép kis fehér könyvben sok érdekes történetet mond el, és - csodálatos - mindegyikben igazán, becsületesen, érdemlegesen történik is valami. Van köztük egynéhány - jó néhány -, amikről semmit sem lehet és nem kell írni - olvassa és élvezze ki-ki magának, mert egyszerűen... nagyon szépek. A legszebb talán a Maestro - és ilyen az Utolsó tavasz - a Virágzó hantok - és még egynéhány. Csodálatosan ismeri és elismeri a cselekvések apró, hajszálfinom indítékait, amik mint a delejtűt rezgetik a lelket - látszólag tévelygőn és mégis csalhatatlanul biztosan. Ezek azok a lelki átalakulások, amikkel a törvény látói szembekacagnák a védőügyvédeket, és mégis, vagy épp azért, ezek a legigazabbak.

De tán épp mert olyan nagyon finomak, őt magát is megtévesztik néha; ilyen megtévelyedés van egy kicsit mindjárt az első novellában is. Nem az „apró bűnei” miatt szerették azt az asszonyt - hanem... szerették. És nem azért lett hűtlen a gavallér, mert az asszony leszokott a kedvéért a hibáiról - hanem mert már... elég soká szerette. Az asszony megadta magát - jó volt, nem ingerelte a féltékenységét, nem szabta meg az együttlét idejét -, és mindenféle szerelem vége ebben a mondatban kulminál: „Az asszonyok rettenetesen egyformák.” - Akkor is így végződik vala a regény, ha hölgye történetesen a megadás után is feltűnő színeket visel és cigarettázik. Ilyen megtévesztődés egy kicsit a Kísértet vagy a Piros cipő.

Bámulatos biztossággal és objektivitással ismeri az asszonyokat - nemcsak önmagát, hanem sok-sok típust -, hisz például a Gyűrű asszonya körülbelül szerepet cserél az Apró bűnök férfiával. Van ilyen asszony is - zsarnok, szeszélyes, változékony - éppúgy, mint hű, áldozat-kész, odaadó -, és Tormay Cecile nagyon sokfajta asszonyt ismer. Hogy itt azért csupa tisztességes asszonyok vonulnak fel, az... bizony, nagyon jólesik az embernek.

A gyermekeket, az öregeket - főképpen az egyszerű, paraszti népeket nem ismeri olyan jól. - Nem éli és nem érti a világukat, és rendesen annyi pátosszal és ünnepélyességgel veszi körül őket, hogy a prózából a kötött formába kívánkoznak. A vén cigány az útszéli keresztnél így beszél:

- Küld az Isten mindig valakit - ad is neki útravalóul olyan szomorúságot, hogy vigasz neki a nótám.

A hátulsó udvari szoba lakója, a szegény és egyszerű vénasszony így szól:

- Abban a percben a lelkem minden érzése a fiam után halt. A sok puskagolyó összetépte a szívével az enyimet is... nem maradt egyéb, mint hősi emléke.

Az útszélen, a szérűn, a hátulsó udvari lakásban nem sokat forgott ember az Apró bűnök írója - de hisz az mindegy is. Tibetben és Patagóniában sem vagyunk ismerősök, és nem is erőltetjük az igaz és emberi történetekhez a patagóniai színeket. Az ember mindenütt egyforma, nagyjában, de csak biztos ecsetkezeléssel lehet jó képet festeni róla. Hál’Istennek, Tormay Cecile ritkán válik hűtlenné a bájos, törékeny, finoman illatos szalonokhoz, amiknek Altwien-vázái és tanagra csecsebecséi közt is - lám - igazi élet élődik.

1905 Forrás: http://mek.oszk.hu/00700/00710/

Nézegettem az emléktáblás bejegyzéseimet, és észrevettem, hogy túlsúlyban vannak a férfi szereplők. Ebben a hónapban igyekszem az arányokon javítani. Ezután, amíg csak bírom, a posztjaimban a női szereplők lesznek túlsúlyban. A Kodály köröndi leégett házon van Gráber Margit emléktáblája. GRÁBER MARGIT (1895–1993) Festőművész, akinek a HAAS galériában 2002-ben megtartott emlékkiállítására Benedek Katalin írt visszaemlékezést. Ebből a visszaemlékezésből vettem át a szövegeket, és néhány illusztrációt. Az emléktábláról és a házról készült képek saját készítésűek. 

Századunk egyik szemtanúja volt, aki jelenlétével, érdeklődésével, munkáival mindig kortársként, in loco kapcsolódhatott Európa művészeti életébe. Gráber Margit ugyanakkor par excellence festő, hagyományok képviselője és tisztelője maradt haláláig. Pályája kezdetén, az 1910-es, 20-as években természetesen újnak minősült, amit ma tradicionálisnak ítélünk. Arról az időszakról, világról kapunk hiteles tudósításokat, melynek megjelenése még szokatlan volt a magyar művészetben. Hiszen a francia impresszionisták, még inkább a Vadak, a kubisták munkáinak megismerése és átültetése a honi konzervatív szemléletbe újdonságnak számított.

A festő 1916-ban, fiatalon került a kecskeméti művésztelepre, ahol Iványi Grünwald Béla tanítványaként dolgozott, aki mint vezető tanár a legteljesebb művészi szabadságot biztosította. Ilyenformán sokféle irány, stílus érvényesülhetett. Viszonylag egységesnek a szecesszió dekoratív törekvései mutatkoztak. Gráber Margit életének fontos korszaka kezdődött, itt vált igazán festővé. Komolyan és alázattal valósította meg elképzeléseit. Beszédes példája ennek, a hely szellemét, pikturális jegyeit viselő, már önállósulásra utaló Gyümölcsszedők. Megismerkedett későbbi férjével, Perlrott Csaba Vilmos festőművésszel és számos, a kolónián hosszabb-rövidebb ideig munkálkodó alkotóval. Nevük egyszerű felsorolása is rangsorol: Tornyai János, Koszta József, Kmetty János, Pátzay Pál, Diener-Dénes Rudolf, Korda Vince, Boldizsár István, Kassák Lajos, Bródy Sándor író és más kiválóságok.

E pályaszakasz vége egyben nyitánya egy gazdag alkotói termést hozó periódusnak. Kecskeméten, a Tanácsköztársaság eseményei érlelték meg a fiatal művészházaspárban az önkéntes emigráció gondolatát. 1920-24 között Perlrott Csaba Vilmossal, kisebb megszakításokkal Németországban éltek, a nyarakat többnyire Lőcsén és Nagybányán töltötték. A drezdai megálló két maradandó élményt tartogatott: a múzeum holland kismestereket bemutató gyűjteményét, valamint az O. Kokoschkával való találkozás mély benyomásait. A kismesterek a szerénységet, a métier becsülését, tudását jelentették a számára: „A múzeumban, ahol minden alkalommal tiszteletemet tettem a Rembrandt-teremben a „Sámson lakodalma” előtt, másoltam is és rengeteget tanultam…. A kismesterek közül szökik fel a lángész képzelete. De ezt, csakúgy mint a pillangó röptét, elfogni nem lehet. Rembrandtot csak csodálni lehet, utánozni nem. Utánozni különben sem szabad. Hol marad ilyenkor a festői élmény frissessége? Tanulni akartam, de átvenni a kifejezésmódot vagy stílust már nem.”

Kokoschka, aki ebben az időben kapott professzurát, nem kívánt avantgarde túlzásokkal megdöbbenteni. „Művészete olyan természetességgel nőtt ki a régi talajból, mint földből a fű” – olvashatjuk visszaemlékezéseiben. A grafika volt Gráber Margit művészetének egyik meghatározó műfaja, felvidéki és németországi tartózkodásának idején is. Kezdettől fogva vallotta, hogy a legmodernebb festői irányzat is csak a rajztudás tökéletes elsajátításával közölhet hitelesen. Ez hozzátartozik a mű hűségéhez. Véleménye szerint a természetelvű festészetben a rajz annyi, mint íróember számára a gondolat. Ezért a lényeges jegyeket hangsúlyozva, elhagyja a natura esetlegességeit.

Mondanivalójában, ember- és természetközpontúság tekintetében mindvégig következetes volt. A berlini időszak a kimenekült magyar művésztábor összekovácsolódásának szakasza is. Czóbel Béla, Berény Róbert, Tihanyi Lajos, Kernstok Károly tartoztak baráti körükhöz. Az 1920-as évek végére már hagyományokkal rendelkező expresszionizmus a közlés, a kifejezés intenzitásában érintette a festőt. Művészete egészén azonban a francia iskolázottság hagyott maradandó nyomot. Kifejezésmódjához és temperamentumához közel állt. Az a mértéktartás, ami még a Vadak munkáiban is fellelhető, számára hiányzott az expresszionizmusból.
Természetes, hogy a korszellem és stíluseszme, a tematika hatása alól éppen a művészek nem vonhatják ki magukat, amint azt a Mennybemenetel és az Utolsó vacsora is tanúsítják. A kubizmus kellékei is felvillannak művein, ám kerülte a szerkezetességet. A mesekönyvbe illő látványt nyújtó városka, Wertheimam Main újabb feltöltődést jelentett Gráber Margit alkotói fantáziájának. Olajképeket, pasztelleket, rajzokat készített a domboldalról, várromról, a Tauber folyó partjáról. Ez a sajátos világ majd néhány évtizeddel később Szentendrén újraértelmeződik. E néhány év alkotói vallomásaival 1923-ban, a Helikon Galéria tárlatán ismerkedhettek meg az érdeklődők. „Fiatalos, magabízó, öntudatos szellem rugalmassága, örömteljes éleslátása érzik az aláfűtött, tömör színek harmóniáiban, az erős kézzel kovácsolt formákban. A szabad természet, kanyargó utak, házcsoportok szépségeit bontogatja ki előttünk vásznain. A víz, a vegetáció, az ég, a házsorok festői értékei felfokozva, mozgalmas elevenséggel jelentkeznek, talán lírai látás eredményeinek nevezhetnénk mindezeket…” – állapítja meg Bálint Aladár a katalógus-bevezetőjében.1924-ben a művészpár hazatér Budapestre. Nyaranta kedvteléssel dolgoznak Nagybányán, télen Párizsban. A varázslatos bányavároska már 1918-ban feltárult Gráber Margit előtt, s ő is örök visszatérő lett. Érzékeny kolorittal vitte vásznaira a Veresvízre vezető utat, a Zazar partját, ihletett szénrajzain a vidék tájformái bukkannak elő: Zazar-parti házak, Nagybányai utca, Veresvíz, Nagybányai házak. A második művésznemzedék tagjaként igyekezett magába szívni elődei álmát, elhivatottságát.

„Azok közül a városok közül, ahol megfordultam, Nagybánya nőtt legjobban a szívemhez. Sokszor feltűnik emlékezetemben a nagybányai halottak napja és a Kereszthegy tövében lévő temető a kék alkonyatban, gyertyafényben…. A hosszú estéket barátainkkal: Jándi Dávid, Korda Vince, a Mund házaspár, Kmettyék társaságában töltöttük.”

Rendszeres párizsi látogatásainak köszönhetően Cézanne és az akkori kortárs festők eredményeit, leszűrt tapasztalatait építette munkáiba. Piktúrájukkal rokonságot érzett. Végletes túlzásoktól, szélsőségektől mentes festői fegyelem és etikus alázat a művészet iránt. Mindez ott rejtezik Gráber Margit talentumában. Itt, a „festészet fővárosában” úgy találta, hogy hazaérkezett. Akkorra már Picasso és Braque körül lezajlott a művészet forradalma.

A Montparnasse-on, a galériák kirakataiban pedig Utrillo, Modigliani műveire figyelt fel. Itt készült városképrajzai előhírnökei az 1930-as évek eleji szentendrei munkáknak. Példa rá: Saint Étienne du Mont. „A Hótel Notre-Dame-ban vettünk ki szobát, szemben a templommal, ami férjem kedvenc festői témája volt. Rengeteg főiskola működött Párizsban. Mielőtt bementünk a Dome kávéházba, csekély összeg lefizetése ellenében valamelyikben aktot rajzoltam” – meséli a tartalmas évekről.

Czóbel Béla, Diener-Dénes Rudolf, Kmetty János és más jeles festők mellett József Attila is feltűnt asztaluknál. A 22 éves költő modellt ült, „aki szegénységét olyan könnyedén viselte, mint egy álruhás királyfi a rongyos köpenyét… Az arckép, amit abban az időben festettem róla, akkor nagyon hasonlított rá, bár a köztudatban egy egészen más külsejű Attila él. Később bajuszt növesztett, az arca megnyúlt és elszomorodott” – idézi fel a történetet.

Eseményekkel teli esztendők. Gráber Margit Le Fauconnier iskolájában képezte magát és sokat dolgozott szabadon is, a Szajna-parton, elmerülve a párizsi utca színes forgatagában. A város levegője a legkülönbözőbb művészi áramlatoktól vibrált. Ő azonban távol tartotta magától a kísérletezés csábítását. Renoirt csodálta.

1926-ban Scheiber Hugóval, Szobotka Imrével, Bor Pállal, Novotny Emillel, a Nemzeti Szalonban történt közös jelentkezés alkalmával női festőtől mindenképpen szokatlan képeket állított ki: Gyár belseje, Gyárvidék Párizsban, Tímárműhely, Nagybányai festékgyár. Izgatta az emberi tevékenység, nem a heroikus, győzelmes, a természetet megváltoztató, ellenkezőleg: a munkájában elmerülő, azt nehézségek közepette, alázattal végző emberé. A levegős, ugyanakkor tömören hangsúlyozó művek visszafogottsága, tartózkodó harmóniája enyhíti a témából adódó keménységet.

Az l924-ben alakult KUT törekvéseivel azonosulni tudott, mivel a csoport szemléletében a modernség igenlése, elsősorban a francia orientáció, a nyugat-európai tájékozódás, szellemében etikus tisztaság és polgári magatartásforma érvényesült. Olyan alkotók együttes fellépéséről volt szó, akik nem beszéltek érthetetlen nyelven, megőrizték a forma szentségét, ám mindezek ellenére, úgy gesztusban, mint előadásban érezhetővé vált egy új jelenség születése. Gráber Margit 1926-tól a KUT kiállítója, aki budapesti, párizsi, nagybányai, később szentendrei működése mellett kiemelten fontosnak tartotta a tárlatokat, s azokon olaj, tempera, pasztell csendéleteivel, tájképeivel és figurális alkotásaival csaknem rendszeresen jelentkezett. Az 1928 körüli periódust pályájának egyik igen értékes és termékeny részeként nyugtázhatjuk. Modelljét, Philadelphia Vilmát ábrázoló portrésorozata – a műfajon belül – az életmű legjobb darabjai. Árnyalt, összefogott kompozíció, kissé nyújtott, grecoi figura voltak sajátos stílusjegyei, pl.: Nő kendővel. A harmincas évek elején Körtvélyesen, Lesznai Anna kastélyában vendégeskedett a művész. Vonzódott az ott látottakhoz, így szívesen jelenített meg szüretelőket, kukoricatörőket, mezőgazdaságban munkálkodókat. Szinte mind egy egy mozdulatábrázolás és ritmusos cselekvések sorozata. Számtalan változatban, szemlélődően közelített a témáihoz, amint azt a Szekéren is bizonyítja. Kitűnő színérzékkel, olajban, pasztellban és rajzokon elevenítette meg a nagybányai, szentendrei és budapesti piacokon portékájukat kínáló kofákat is.

A negyvenes évek legőszintébb megnyilatkozásai a művész édesanyjáról születtek. Olajjal, szénnel megfogalmazott vallomások a szülőjéhez fűződő mély ragaszkodásról. Elérkezve az évtized végének és az ötvenes éveknek zűrzavarához, drámai történéseihez, megállapíthatjuk, hogy magatartásával, témaválasztásával, a kivitelezés

minőségével hű maradt vállalt feladatához. A maga által jelölt úton maradva, etikusan mondott lényegeset anélkül, hogy megmerevedésről, zsákutcáról kellene beszélnünk.

Tatabányán és Várpalotán bányászokat, bányamunkát festett. Szociális meggyőződésből és alkotói elhivatottságból.

A tematika ismerős volt a húszas évekből. Az 1930 elején megvalósított Építők után, ezúttal újabb helyszín kelti fel érdeklődését. Vizuális gondolatait, próbálkozásait többnyire csak vázlatfüzetek őrzik. Ezek a lapok és néhány befejezett mű rámutat, hogy mennyire foglalkoztatta a munka képi kifejezhetősége, erejének megragadása, a munkafolyamat komponálódása. Gráber Margit alakjai sohasem mesterkéltek, hanem rendelt dolgukat tisztességgel elvégző és ezért komoly emberek. Tevékenységüknek súlya van, amit a kompozíció egésze, s nem elsődlegesen a karakter megformálása fejez ki. Humánusan gondolkodó művész keze nyomán e művek ember voltunkra figyelmeztetnek, mélyebb összefüggéseket éreztetnek meg.

Gráber Margit mindvégig követett művészi víziója ember- és természetközpontú, nőies, gyengéd realizmussal átszőve. Festészetének uralkodó jegyei szépen kiteljesedve tárulnak fel a Szentendre helyi varázsától és atmoszférájában fogant pasztell és olaj csendéleteken, enteriőrök sokaságán, feltűnnek a girbegurba utcákon, a Szamárhegyen, dunai kikötőkön, ismerős házacskák krétával, ecsettel, szénnel húzott vonalain. Bár csak 1948-tól tartózkodott hivatalosan a városkában, ám a Dunakanyar bája már korábban rabul ejtette. Az 1930-as évek közepétől születtek helyi sugalmazású képei, előrejelzései annak az iránynak, amely ezután vált dominánssá alkotásaiban. Perlrott Csaba Vilmoshoz hasonlóan, eleinte az École de Paris szellemében dolgozott kubisztikus, testes csendéletein, ezt követően pedig a párizsi iskola jó értelemben vett könnyed előadásmódjával ötvözte szociális vonatkozású témáit is. Meggyöngült szemmel, haláláig itt festette színpompás viráglátomásait. Életművéből, de szavakkal festett freskójából, az emlékezéseinek könyvében feltárt gondolatokból bölcsesség és életszeretet árad. Forrás:  http://www.haasgaleria.hu/kut/graber.pdf

Amikor a Korányi házat fényképeztem, akkor tűnt fel, hogy mióta az utcában jártam az angolkisasszonyok temploma megújult. Természetesen a megújult templomról is készítettem fényképeket. A templomon angyalszobrok is vannak, melyről nekem eszembe jutottak Máriakéménd Zsolnay angyalkái. Amennyiben olvasóim közül adakozni szeretnének, a Máriakéméndi angyalok felújítására még megtehetik. Még nem gyűlt össze a felújításhoz szükséges összegnek a fele sem. De jó is lenne, ha azok az angyalok is annyira együtt lennének, mint az Angolkisasszonyok angyalai.

Adományok a máriakéméndi pirogránit angyalszobrok felújítására

 A cél 4 millió forint összegyűjtése, ennyibe kerül a restaurálás.

Adományokat a máriakéméndi székhelyű Környezetvédelmi és

Közösségi Értékadó Egyesület

50100026-12002762

számlaszámára várunk "angyalszobrok" közleménnyel.

 Készpénzes adományokat is elfogadunk, melyeket a lenti elérhetőségeken lehet jelezni.

 Kérjük, aki adományoz, ha teheti a bienga38@gmail.com e-mail címre is írja meg (név, összeg), hogy a nyilvántartásunkban is vezetni tudjuk.

Forrás: http://baranyaidombsag.ucoz.hu/index/0-25

 Budapest egyik, ha nem a legnépszerűbb utcáján, a Váci utcában található az angolkisasszonyok rendjének temploma a Belvárosi Szent Mihály Templom vagy közkedvelt nevén az Angolkisasszonyok Temploma. A jelenlegi Belvárosi Szent Mihály Templom története a pesti domonkos rendházhoz kapcsolódik. A középkori Pest egyik legjelentősebb kolostorát, a domonkosokét, 1230 körül alapították. A kolostor és a hozzá tartozó nagy kert pontos helyét nem ismerjük, az azonban bizonyos, hogy Pest déli részén helyezkedett el. A tatárdúlás (1241) után a lerombolt kolostor és templom új helyen épült fel. Jelentőségét mutatja, hogy 1308-ban a domonkosok telkén gyűltek össze a Károly Róbertet királlyá választó országgyűlés résztvevői. 1541-ben a törökök elől a szerzetesek elmenekültek, az elnéptelenedett zárdát és a templomot lerombolták.

A domonkosok a török kiűzése után, 1699-ben tértek vissza Pestre. A jelenlegi helyen új templomuk és kolostoruk részére öt telket vásároltak. A templom építése három szakaszban zajlott. 1700-1716 között ideiglenes kápolnát emeltek, amely azonban leégett. 1720-1730 között a szerény külsejű kolostor és a kápolna párhuzamosan, lassan épült, és 1730-tól vált használhatóvá. 1745-1765 között készült el a homlokzat, a torony, a sekrestye és a papi kórus. A homlokzat Madonna szobrának (1749) alkotója Donner köréhez kapcsolható. 1755-ben került a két oldalfülkébe a Hebenstreit Józsefnek tulajdonítható Szent Domonkos és Aquinói Szent Tamás szobor.

1784-ben II. József feloszlatta a domonkosok pesti konventjét, helyükre átmenetileg pálosokat telepített (1785-1786), majd 1787-ben az angolkisasszonyok tanító rendjének adta át. Az angolkisasszonyok a szomszédos épületükben 1950-ig folyamatosan leányiskolákat működtettek. 1950-1998 között a rendházban egészségügyi iskola kapott helyet, ma újra a nővérek lakják.

A templomot 1799-ben és 1809-ben kisebb árvíz pusztította. 1809-ben egy szomszédos ház kigyulladt, és ennek következtében a templom teteje és tornya is leégett. Az 1838-as nagy pesti árvíz idején az épületben két méter magasan állt a víz. 1892-ben belső felújításokat végeztek. Ennek során mozaikpadlót raktak, üvegajtókat állítottak be, a falak és a mennyezet festését is javították, de nem a régi teljes helyreállításával, hanem egyszerűsítésekkel és módosításokkal.

1933-1934-ben Lohr Ferenc javította a freskókat. 1964-1968-ban külső-belső felújítást végeztek, melynek során a templom mennyezet- és falképeit lemeszelték. 1997-1998-ban teljes külső felújítást végeztek, a toronyba óra került.  A szentélyt 1999-2006, a sekrestyét 2006-2008 között restaurálták. A hajó-mennyezet helyreállítása 2012 szeptemberében kezdődött; az előkerült aláírás alapján a freskókat Aman József pesti polgár készítette, akinek nevével a Máriabesnyői kegytemplom festői között is találkozhatunk.  2014-ben is folytatódtak a felújítási munkálatok. Remény szerint 2015-ben a mennyezetfreskók teljes feltárása és felújítása befejeződik. A templomban látható szobrok és festmények alkotóinak többsége ismeretlen.

A templom 1950 óta a Esztergomi Főegyházmegye önálló templomigazgatóságaként működik. Forrás: http://www.szentmihalytemplom.hu/tortenetunk/ 

Az Angolkisasszonyokról

Az alapító, Ward Mária (1585-1645) az angliai katolikus üldözések idején - hogy hitükben megtarthassa a leányifjúságot - társaival átment a flandriai St. Omerbe. Loyolai Szent Ignác szabálya szellemében sok küzdelem árán 1609-ben hívta életre az első közösséget. A szerzetesintézményt az Egyház csak az alapító halála után, 1703-ban hagyta jóvá.

Az intézmény célja a leánynevelés. Magyar földre még Ward Mária életében Pázmány hívta meg az angolkisasszonyokat 1627-ben. A pozsonyi intézetről Pázmány így emlékezik meg levelében: 

"A jó Anyák a legnagyobb épületességgel tanítják a leánykákat jámborságra, jó erkölcsre és nőies foglalkozásokra... Látván ezen anyák intézetének gyümölcsét, szándékomban van Nagyszombatban is letelepíteni őket."

A pozsonyi első magyar leányintézet hat évig működött. A közösség voltaképpen 1770-től vert magyar talajban mély gyökereket, amikor is létrejött a pesti ház. Itt nyílt meg később, 1856-ban az első magyar tanítóképző, valamint a XX. század elején a Polgári Iskolai Tanárképző, majd 1917-ben a Ward Kollégium.

1948-ban kereken 430 angolkisasszonynak kellett elköszönnie közel 6000 tanítványától, kisdiáktól, középiskolástól és tanítóképzőstől.

Az 1989-es Pápai Évkönyv szerint 2676 angolkisasszony működik az Intézet 156 házában.

Ward Mária így foglalta össze lelkiségének ismertető jegyeit:

Ward Mária életmottója: Isten jelen van! Forrás:  http://www.adorans.hu/node/2554

A Váci utcában az Erzsébet híd lábától nem messze a Nagyvásárcsarnok felé eső oldalon van a Korányi ház. A Korányi család régi bérházának a falán három emléktábla is van. A Korányi Sándor építette a házat, és haláláig ebben is lakott. Érdekes, hogy az emléktáblák közül, mégis az ő emléktábláját helyezték ki utoljára. Én azért a házról készült fotóim közül elsőként az építtetőről szedtem össze az ionformációkat.

Korányi Sándor, báró (Pest, 1866. június 18. – Budapest, 1944. április 12.) orvos, egyetemi tanár, az MTA tagja, Korányi Frigyes belgyógyász-professzor fia, szakíró, felsőházi tag.

A család eredeti neve Kornfeld, melyet a híres orvosdinasztia alapítója, Kornfeld Sebald, Szabolcs megyei orvos magyarosított Korányira még 1848-ban. Korányi Sándor orvosi oklevelét Budapesten szerezte 1888-ban, de már 1884-től bonctani demonstrátor, 1887-től pedig gyakornok a kórbonctani tanszéken. 1889-től édesapja, Korányi Frigyes belklinikáján működött, ahol 1895-ben lett adjunktus. Megfordult Hoppe-Seyler strasburgi orvosi biokémiai intézetében. Az 1891/92. tanévben az Állatorvosi Akadémián helyettesként adta elő az élettant, szövettant és természettant. Az 1893/94. tanévben a budapesti egyetemen magántanári habilitációt nyert az idegrendszer kísérleti és gyakorlati kór- és gyógytana tárgykörből. 1894-től a Stefánia-gyermekkórház, 1895-től pedig a Szent István kórház orvosa. 1897-től rendkívüli egyetemi tanárként az I. sz. Belgyógyászati Klinikán oktatott, majd 1901/02-től a számára felállított belső betegségek diagnostikája elnevezésű tanszéket vezette. 1908/09-től az ugyancsak újonnan létrehozott III. sz. Belgyógyászati Klinika igazgató tanára lett. Az 1920-as években ő kezdeményezte a BCG-oltásokat. 1927-től az egyetem orvoskara képviseletében felsőházi tag. Iskolateremtő tanáregyéniség volt, olyan tanítványokkal, mint Bálint Rezső, Haynal Imre, Hetényi Géza vagy Rusznyák István. Az elsők között alkalmazott fizikai-kémiai módszereket az orvoslásban, alapvető kutatásokat végzett a vesebetegségek terén. Az akkoriban népbetegségnek számító tbc-t édesapjával ellentétben már nem csupán kórházi kérdésként, hanem társadalmi problémaként fogta fel, melynek megoldása túlnyúlik az orvosi szakma hatáskörén. A pénzügyi válság okozta nagy egyetemi leépítések során klinikáját 1936-ban feloszlatták, őt magát nyugdíjazták. Az épületben ma az I. sz. Belgyógyászati Klinika működik. Az MTA-nak 1915-ben levelező, 1935-ben tiszteleti, majd 1937-ben rendes tagja lett. Szintén tagjává választotta a hallei Leopoldina Német Természettudományi Akadémia, illetve tiszteletbeli doktorává számos egyetem: Breslau (1930), Lyon (1932), Szeged (1933), Pécs és Athén. Egykori klinikájának utcája, az akkori Ludoviceum utca ma az ő nevét viseli. Források: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kor%C3%A1nyi_S%C3%A1ndor, http://baratikor.semmelweis.hu/galeria/page.php?id=76

Kovai Lőrinc (Szentpétervár, 1912. december 1. – Budapest, 1986. február 22.) író, újságíró, tanár.

Szentpétervárott, orosz-lengyel családban született Wavrziniec Zakrarzewski néven. Miután ötévesen elvesztette apját, anyja egy magyar hadifogolyhoz ment férjhez. 1920-ban az egész család Hódmezővásárhelyre költözött. Itt kapta nevelőapja, Kovalcsik András után előbb a Kovalcsik, azt magyarosítva pedig a Kovai, illetve keresztneve magyarra fordításával a Lőrinc nevet.

1933-ban a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban érettségizett, majd a szegedi egyetemen szerzett történelem-földrajz szakos tanári oklevelet. Három évet dolgozott tanárként Nagykállón és Ungváron, utóbbi városban nősült meg először. Mivel már diákként is ért el sikereket néhány kisebb írásával, a 40-es évek elején elhagyta a tanári pályát és a Népszava újságírója lett.

Első nagyobb fordítása még 1941-ben Mihail Solohov Csendes Don című regényének negyedik kötete volt. Saját regényei közül elsőként a Földönfutók (1943) jelent meg, amely szokatlan hangvétele miatt komoly politikai vihart kavart. A Népszavában a későbbi köztársasági elnök, Szakasits Árpád ismertette, a jobboldali sajtó pedig a szovjet írók hatását kereste benne. 1944-ben, a német megszállás után letartóztatták, de a családjának Rajniss Ferenc nyilas belügyminiszterrel való felszínes kapcsolata révén a deportálást sikerült elkerülnie.

1945 után néhány évre Solymárra költözött – ahol juttatásként megkapta egy kitelepített sváb család házát, illetve a község akkori legszebb, körbekerített gyümölcsösét –, egyúttal belépett a kommunista pártba, és a Szabad Nép munkatársai közé. A lap révén ismerte meg második feleségét. 1949-ben ellentétbe keveredett Horváth Márton főszerkesztővel, emiatt kilépett a szerkesztőségből, sőt a pártból is kizárták. Írásait több éven át nem tudta kiadni. Az időközben Pestre költözött író azonban ezekben az években is hatalmas lendülettel dolgozott, s a szilencium leteltével újból elárasztotta műveivel a könyvkiadókat.

Regényei főként történelmi eseményeket és társadalmi jelenségeket örökítettek meg. Hősei közt sok lázongó, olykor kimondottan anarchista személyiség akad. Körülbelül 40 regénye jelent meg, némelyiket lengyel, német és román nyelvre is lefordították. A hazai szocializmus évtizedeinek talán legtermékenyebb írója volt, egyes becslések szerint a hagyatékban elfekvő, kiadatlan műveinek száma megközelíti, vagy akár meg is haladhatja a kiadott művek számát. A felszabadulás után írott regényei alapján a korszak irodalmi reménységének, a szocialista realizmus egyik megvalósítójának tartották, későbbi művei azonban az ifjúsági és szórakoztató művek színvonalára süllyedtek. Vélhetően mozgalmi érdemeinek köszönhette, hogy elnézték neki a regényeiben dúsan burjánzó nemiséget is, ami meglehetősen egyénivé tette stílusát. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kovai_L%C5%91rinc

Szendrey-Karper László (Budapest, 1932. január 28. – Budapest, 1991. február 12.) gitárművész, főiskolai tanár. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a művészi gitárzene magyarországi elismertetésében és oktatásának megteremtésében. Felesége Ágai Karola (1927-2010) Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas magyar opera-énekesnő.

Édesapja orvos, édesanyja pedagógus volt. Ötévesen játszott először gitáron. Hétévesen, az akkori lehetőségeknek megfelelően, magánúton kezdett rendszeres hangszertanulásba. Előbb dr. Kárpáthy Ernő, majd Kováts Barna oktatta. Tizenhat éves volt, mikor először szerepelt a Magyar Rádióban. Mivel ifjúsága idején még nem létezett Magyarországon felsőfokú gitároktatás, 1950-ben a Műegyetem építészmérnöki karának hallgatója lett, de két év múlva otthagyta a műszaki tanulmányokat, és a „hajlamainak” jobban megfelelő Bartók Béla Konzervatóriumba iratkozott be. Zeneszerző-növendék volt Sugár Rezsőnél, kiegészítő stúdiumokat folytatott Hammerschlag Jánosnál, Rácz Aladárnál, Zathureczky Edénél, Csuka Bélánál. 1955-ben aranyérmet nyert a varsói Világifjúsági Találkozón. 1957-től az Országos Filharmónia szólistájaként szerepelt. Koncertjein először hallhatott szélesebb magyar közönség klasszikus gitárműveket és gitáros kamarazenét.

1953-tól, gyakorlatilag az országban egyedül, fáradozott a szervezett gitároktatás megteremtésén. Előbb a Magyar Néphadsereg egyik zeneiskolájában, majd 1961-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában. Az oktatáshoz a tananyagról is magának kellett gondoskodnia. 1966-ban sikerült megindítania a Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében a gitártanárképzést. Televíziós oktatással is próbálkozott a színvonalas játék terjesztéséért: 1977-ben Hat húron pendülünk címmel készített sorozatot.

Leghíresebb átiratai a pedagógiai céllal született Kodály- és Bartók-feldolgozások. Előszeretettel játszotta Farkas Ferenc, Heitor Villa-Lobos, Segovia műveit. Számos magyar mű ősbemutatója fűződik nevéhez.

1968-tól volt az általa kitalált Bakfark Bálint Gitárzenekar művészeti vezetője. Szendrey-Karper 1991-ben bekövetkezett halála után a zenekart felesége, Ágai Karola vezette tovább, Eötvös József gitárművész művészeti irányítása mellett. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szendrey-Karper_L%C3%A1szl%C3%B3

Válogattam a még blogon meg nem jelent 2015-ben készült képeim között. November 11-én reggel munkába menet a ligeten át mentem. A ligeti sétányról a fák között megláttam a Városligeti fasor két templomtornyát.

Később a városligeti tó száraz tavának szélén megláttam az őszi színekben pompázó ginkgó fát. Nem tudtam fényképek nélkül elmennei mellette. El is határoztam, hogy ha nekem egyszer egy pagonyom lesz, akkor abba legalább egy fasor erejéig ginkgó biloba fákat ültetek.

Utána néztem a neten, és jól hasznosítható a termése:„Kínában nem ismeretlen a ginkgo biloba mag orvosi célú felhasználása, hiszen már több, mint 500 éve használja e magot gyógyításra. Maga a mag is rengeteg hasznos anyagot tartalmaz: több, mint fele keményítő, 6%-a szénhidrát, 3%-a zsír, 11%-a fehérje. Sok rost is van benne, de ezenkívül számos gyógyhatású anyag is: ginkgolsav, hydroxyginkgolsav, bilobol, ginnol, ginkgotoxin, nyomokban cyanhydrogen. Arra azonban figyelni kell, hogy a magnak nyersen enyhe mérgező hatása lehet. Ennek okozója a B6 antivitamin (4-methoxypyridoxin), mely a B6 vitamin felszívódását és hasznosítását akadályozza. A főzés vagy pörkölés az antivitaminthatást kiküszöböli és a mag élvezhető lesz. A csekély cyanhydrogén enyhe mérgezést okozhat, a szem és torok égető érzése a nyálkahártya izgalom miatt, valamint felléphet fejfájás és gyengeségérzet is. Ezek a tünetek hasonlóak a kb. 50-60 db. keserűmandula vagy barackmag elfogyasztása után észlelhetőkhöz.

De ha megpörköljük a magokat, akkor számos betegségben alkalmazhatjuk: a kísérletek kimutatták, hogy lazítja a simaizmokat és csökkenti a gyulladásokat. Ennek következtében pl. az idült hörghurutra kedvező hatású: csökkenti a váladékozást, szünteti a köhögési ingert. Javítja a keringést is, növeli a hajszálerek átjárhatóságát és elősegíti a vizenyő kiürülését.  Patkányoknál agyi vérkeringést javító hatást is észleltek. Antibiotikus hatást is tapasztaltak, bélférgek ellen is hasznos. Vizes kivonatát a bőr gombás betegségeinek kezelésére találták hatásosnak.

A ginkgó magot a buddhisták előszeretettel fogyasztják, sokszor helyettesítik vele a húsételeket. Kínában és Japánban teljesen természetesen használják a magot. Mi még ugyan nem fedeztük fel gasztronómiai előnyeit, de a keleti népeknél ez már nem ismeretlen. A termés ősszel érik be, az első fagyok után gyűjthető a fáról vagy fa alól. A puha gyümölcsből óvatosan kell kihámozni a csonthéjas magot (a húsos burok és leve maró hatású). Az így nyert magokat meg kell mosni. Felhasználás előtt a csontos héj megroppantása után, legjobb körömmel kiemelni a nedves, puha, rugalmas, gazdagon húsos magot. Öntsünk rá forrásban lévő vizet és áztassuk 10 percig, ekkor a fellazult bőrét is lehúzhatjuk. Ezután tegyük forró vízbe és főzzük fél órán át, szűrjük le.

Távol-Keleten a megtisztított magból sós lével konzervet is készítenek, ezt már nem kell forralni, csak leöblíteni. A pirított, sózott magot piacon árulják, kedvelt csemege. A pirított ginkgómagnak férfi nemi erőt fokozó hatást tulajdonítanak, ezért az impotencia kezelésére ajánlják. Maga a mag édeskés ízű, igen különleges ízt kölcsönözhet az ételeknek. Szárnyasokkal főzik, töltelékekbe kerül, de levesbetétként is ismert.

Forrás: http://ginkgobiloba.hu/a-ginkgo-biloba-magja

Február ötödikén reggel, amikor a gingkó biloba fa előtt mentem el, a nap éppen pirosra estette az ég alját. Alighanem, ezért készült ez utóbbi kettő kép.

Feleségemnek folyamatosan keresek magyar szépirodalmat német nyelven. Szereti elemezni a fordításokat, és főleg a reáliák fordítását. Gundel Károly magyar szakácskönyve, ha nem is szépirodalmi klasszikus, de reáliákat kell tartalmaznia. Sikerült megvennem Gundel klasszikus magyar szakácskönyvének 1968-ban kiadott német nyelvű változatát. A könyv újszerű állapotban került hozzánk. Az eladó a következőt tudta róla: „Édesanyám hagyatékából került hozzám a szakácskönyv, három példányban. Valószínűleg Ausztriában élő nagynéném kérésére vásárolta ajándékba barátnőknek, szomszédoknak, azután itt maradt.”

A könyvről aztán kiderült, hogy ez nem is magyarról lett fordítva németre, hanem először németül írta meg Gundel Károly. Nem volt véletlen, mert Gundel Károly az anyanyelvén írta, és eleve külföldieknek készült a magyar ízeket népszerűsíteni.

A Gundel dinasztia története egyet jelent a magyar gasztronómia és a magyar vendéglátás történetével. Az alapító kortársai olyan nagy, a vendéglátást ma is meghatározó személyiségek voltak, mint Sacher, Ritz, Escoffier. Gundel Károly megszelídítette a magyar konyhát és ötvözte azt a szélesedő világból érkező behatásokkal. Gundel Károly első szakácskönyve 1937-ben – először csak német nyelven – látta meg a napvilágot Kis Magyar szakácskönyv címmel, elindítva egy új korszakot a magyar gasztronómiában. Forrás: http://www.gundel.hu/gundel-szakacskonyv/

Gundel Károly (Budapest, 1883. szeptember 23. – Budapest, 1956. november 28.) vendéglős és gasztronómiai művek írója. Édesapja Gundel János (Ansbach, Bajorország 1844.március 3. - Budapest, 1915. december 28.). 13 gyermekétől 26 unokája született, többek között Latinovits Zoltán, Bujtor István színművészek és Frenreisz Károly rockzenész. Nagyon sok dédunokája él szerte a világban, közéjük tartozik Gundel Takács Gábor sportriporter, műsorvezető is. A kereskedelmi iskola elvégzése után 1900-tól Svájc, Németország, Anglia és Franciaország leghíresebb vendéglőiben tanulta a mesterséget. 1906-ban a nemzetközi hálókocsi-társaság csorba-tói és tátralomnici telepének szállodai titkára, 1908-tól igazgatója. 1910-ben átvette a városligeti Wampetich-vendéglőt, 1920 és 1925 között a Royal Szálló, 1927-től a fővárostól átvett Gellért Szálló éttermeinek bérlője. 

Gasztronómiai könyvei a legjobb és legismertebb ilyen tárgyú munkák közé tartoznak. Idegen nyelvű munkáival, szakácskiállításokon és bemutatókon népszerűsítette a magyar konyhát és fellendítette az idegenforgalmat. A magyar vendéglős és szállodás szakma egyik vezető egyénisége volt. Tanácsaival készült Karinthy Frigyes "Vendéget látni, vendégnek lenni" című könyve (Budapest, 1933). Gundel Károly étterme az 1939-es a New York-i világkiállítás magyar pavilonjának hivatalos étterme volt. "A Gundel-vendéglő nagyobb, jobb hírverést biztosít Budapest számára, mint egy hajórakomány turista prospektus." (New York Times) 

Korabeli visszaemlékezés Gundel Károlyra: "A magyar Brillat-Savarin. A magyaros vendéglátás, a magyaros konyha, a magyaros szakácsművészet első mestere. Jó ízek, békés örömök, dús esték, meleg hangulatok, csillogó italok, az élet lucullusi élveinek első karnagya s ezzel fővárosunk egyik legkiválóbb hírverője. Nevének hallatára itthon is, messzi országokban is, nyugodt, békés és elégedett derű ül az arcokra. "

Idézetek Gundel Károlytól:

„ A magyar történelemben még igen nagy művelődéstörténeti terület hever kiaknázatlanul, márpedig népünk múltjának teljes és tökéletes megismerése megmunkálásuk nélkül hiányos. Ilyen terület, más egyebek között, a magyarság konyhája, étkezésének elemei, főzési babonái, valamint asztali szokásai. A tudomány ezen rögös területének művelése elméleti célunk: felkutatni és egybegyűjteni a magyarság ősi életéből máig a napi és az úri étkezés módját, tartalmát, köznapi és ünnepi asztali szokásait, nemkülönben a magyar főzés módjait és készségeit, tárgyi emlékeit. Sok ilyen egyes adat található a történeti és irodalmi közleményekben, de ezek a legtöbb esetben elhanyagolt, hiányos és felületes rövid feljegyzések, pedig fentiek népi jellemünknek színes és jellegzetes elemei. Konyhánk, ételeink, akárcsak a zenénk, a nyelvünk, elütnek a nyugati népekéitől, azonban ezzel kapcsolatban megállapíthatjuk azt is, hogy nem a magyarság hátrányára. Mindezt ismerni nemcsak érdekes, hanem hasznos is."

 "Amelyik pincér nem tud mosolyogni, jobban tette volna, ha vendégnek születik. "

 "A kiválóság nem örökletes. A minőség nem veled született. Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt."

„Nem is úgy érzem magam, mint egy vendéglős, aki pénzért ételt és italt árul, hanem mint vendéglátó magyar házigazda, akinek a házát megtisztelték vendégei látogatásukkal.” Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gundel_K%C3%A1roly

A könyv reklámoldalakat is tartalmaz a Hunyadi János keserűvízről. Érdekesség, hogy akkoriban belföldön a háború előtti gyártót már nem tüntették föl. A könyvben minden exportra szánt csomagoláson a „Saxlehner” név ott díszeleg, mint a boldog békeidőkben. Nem véletlen, hisz, mint az alább idézett Budaörsi helytörténeti írásból kiolvasható, hogy ezt a gyógyvizet már régről azonosították a SAXLEHNER családnévvel.

Sokan emlékeznek még a budaörsi lapályban található, ma már használaton kívüli keserűvíz-kutakra és palackozóra, ahol egykor sok budaörsi férfi és asszony dolgozott. A tulajdonos sarokházat épített az Andrássy úton - idézik fel a múlt századi sikertörténetet a régiek.Buda környéki keserűvízforrások felfedezője, Saxlehner András (Kőszeg, 1815. febr. 19. -Budapest, 1889. máj. 24.) Thüringiából származó családja hagyományait követve a posztókereskedelemben kezdte pályafutását. Fiatalon bekapcsolódott a Honi Védegylet hazai ipart támogató mozgalmába és Kossuth Lajos személyes bátorítására megnyitotta a pesti Vád utcában a Fekete Kutyához címzett üzletét. Egyik budaörsi vevője, Bayer János elpanaszolta, hogy birtokán az állatok nem szívesen isznak az ottani, újonnan ásott kút vizéből, mivel keserű az íze. Ráadásul a szamara mindig hasmenést kap a víztől. Saxlehnernek feltűnt a dolog: megvizsgáltatta a víz összetételét és szakvéleményt kért az emberi szervezetre gyakorolt hatásáról. A kedvező információk birtokában 1862-ben 4000 Ft-ért megvásárolta a területet, kutakat ásatott és 1863-ban Hunyadi János márkanév alatt palackozni kezdte a gyógyvizet. 1877-ben védjegyeztetett Ezután hatalmas sikertörténet következett. Hat év elteltével nemcsak Magyarországon, hanem a világ földrészeinek számos országában keresetté vált a keserűvíz.

A gyorsan növekvő forgalom megkövetelte a gyógyvíztelep szakszerű kiépítését. A közel 40 hektárnyi területen 70-re emelkedett a kutak száma. Három, egyenként 60 köbméteres, hordó alakú, keramit burkolatú víztároló medencét építettek. A kutakból lejtéssel megépített, föld alatti kőagyag csőhálózat szállította a medencékbe a vizet. A cégalapító 1886-ban szabadalmaztatott egy palacktöltő gépet, amely óránként 10 000 palack megtöltésére is képes volt. A szállításhoz a lovaskocsik már nem feleltek meg. 1888-ban Saxlehner saját költségén vasútvonalat épített ki a 2,5 kilométer távolságra levő Kelenföldi pályaudvarig. Nagyon meggyőző és hatásos „marketing" munkát fejtettek ki. Többnyelvű ismertető füzetek jelentek meg, amelyekben neves vegyészek és orvosok nyilatkoztak a gyógyvíz áldásos hatásairól. A cégalapító fiai vezették a képviseleti irodákat Párizsban, Londonban, sőt, New Yorkban, ahol a Wall Street egyik felhőkarcolóján hatalmas, kakasos hirdetés népszerűsítette a Hunyadi János keserűvizet. A dél-budai keserűvíz a Budai hegység és a Tétényi-fennsík közötti lapály területén képződő természetes gyógyvíz. A keserűvíz egyike Magyarország egyedi természeti kincseinek. Ez az ásványvíz csak igen speciális geológiai körülmények mellett, különleges geokémiai folyamatok hatására képződik, világszerte ritka képződmény. Hasonló kémiai összetételű gyógyvizet Németországban mesterséges úton állítanak elő és forgalmaznak a gyógyszertárak (Kissinger bitter-wasser). - írja egy szakmai elemzés.

Érdekes leírást találhatunk arról, hogy hogyan fejlődött a palackozó üzem. A kezdeti töltögető épület helyett több munkatermet magába foglaló épület készült. Itt már külön történt a palackok öblítése, töltése és dugaszolása. Munkaterme volt a címkézésnek és ónkupakolásnak, az ezt követő munkateremben végezték a keserűvizes palackok csomagolását és ládázását. A szállításra kész termék ezután a szomszédos raktár-épületben nyert elhelyezést, vagy közvetlenül a szállító járművekre került. Az egyszintes, nyeregtetős üzemi épület munkatermeinek padozata pallóval volt burkolva. Az üres és töltött palackok mozgatására négy kisvasúti kerékre szerelt, favázon kialakított palacktároló rekesz szolgált, melybe 200 db palackot lehetett elhelyezni. A padlóburkolatba süllyesztett síneken kézi erővel tolt kocsikon jutottak el a palackok az egyes munkahelyekre.. A földalatti tárolóból gőzszivattyú emelte fel a keserűvizet az épület végében épült víztorony fakádjaiba, innen szabad folyással jutott el a víz a palackozóterem kádjaiba. A palackok lezárása mechanikus működtetésű dugózóval történt.

Ez utóbbi leírást a Budaörs helytörténeti írásból vettem, a folytatás és az eredeti itt olvasható:  http://www.budaorskonyvtar.hu/elektronikus/letoltes/cikkek/cikk197.pdf

A keserűvíz forrásokról egy XIX. század végi tanulmány, érdekes korabeli nyelvezettel:  http://epa.oszk.hu/01600/01635/00057/pdf/Foldtani_kozlony_EPA01635_1904_08-10_317-332.pdf