Legalább is már csak a felületkezelés van hátra és visszaadhatom a bőröndöt, melynek felújítását vállaltam. Szép lett, a régi javításokat meghagytam, mert mégis csak az eredeti tulajdonosa javította, úgy és, ahogy annak idején sikerült. Bizony az ötvenes években nem lehetett állandóan bőröndzárakat kapni, és javították, úgy ahogy tudták. Így került a szegecs helyett miltonkapocs a kofferpánt  rögzítéshez, de így eredeti. Sokat használták ezt a bőröndöt, állítólag több évtizedig cipész szerszámok tárolására használták, kellett a munkához. Aztán Henrik bácsi írta be nevét és címét a fedél sarkába tintával, biztos ami biztos, ha elveszik és valaki megtalálja tudják hova kell visszajuttatni.  Én mindenesetre meghagytam a címet és névjegyet, had lássék, hogy kié is volt hajdanán, de a rossz állapotban levő belső burkolat többi részét beáztattam, kikapartam, és hagytam megszáradni. Aztán kiszabtam egy régies stílusú csomagolópapírból a bélésanyag darabokat. Aztán egyszerűen kitapétáztam a bőrönd belsejét. Nekem tetszik a végeredmény, megmaradt a múltja is, és az új tiszta belsőbe igazán fontos mai értékek tárolhatóak, egy igazi hasznos bútordarab lehet egy legénylakásban. Hamarosan visszakapja tulajdonosa, remélem olyan jó szívvel használják, mint amilyen szívesen felújítottam ezt a kis papundekli koffert.

Ezen a hétvégén a kártyaasztal restaurálása foglalkoztat. Nagyon kerestem réz bútorpántot, ezért jártam mindenféle zárszaküzletben, ahol az egyik eladó szerint még kezdő eladó korában voltak ilyen zsanérok a kínálatban, de szerinte már nem gyártanak ilyet. Így marad a használtcikk piac, szombaton el is mentem a Petőfi Csarnok bolhapiacára. Kétszer körbejártam a piacot, de még hasonlót se láttam, így marad az Ecseri piac, állítólag ott nagyobb a választék régi bútoralkatrészekben. Talán még a restaurátor is segít, hátha ő tud valahol utángyártottat.

Ma jól kezdődött a nap, reggel a fémnyomó felé jöttem a munkába és örömmel láttam, hogy ugyan még csak 7 óra, de a műhely már nyitva van. Bementem. és ahogy ígérték mára el is készítették a kártyaasztalomhoz a hiányzó aprópénz tartót. Jó lett. Sajnos nincs olyan patinája, mint a régieknek, de hát egy új darabtól ne várjon az ember csodát. Örülök, hogy megtaláltam ezt a kis régi műhelyt, ebben a nagy városban. Egy igazi kis kuriózum ebben a nagyvárosban, hogy megmaradhatott a Csengery utcában ez a kis műhely az ötvenes évekből.

Képek: 1. A régi és mellette az új aprópénz tartó.   2. A fémnyomó műhely, ahol a pótlást készítették.

A mozi székek vidéken pihennek, és várnak egy kicsit jobb időre, és a szabadságomra, hogy ismét foglalkozhassak velük. Itt Budapesten is akad restaurálni való, hogy értelmesen el tudjam tölteni a szabadidőmet. A megelőző napokban a kártyaasztallal foglalkoztam, mert elő kell készíteni a felújításhoz. Elsőként is a lehető legkisebb kezelhető darabokra szedtem szét. Érdekes megoldás, mert voltak eredeti állapotban megmaradt részek, ilyen például a láb talprésze, zen látszik a száz év, valamint az asztal lapja, ez is biztosan eredeti. Az asztal lapja alatt egy kis fa rugót is találtam, ez is funkcionálisan úgy működik, mint 100 évvel ezelőtt, ez emeli meg az összecsukott asztal egyik sarkát, hogy szét lehessen nyitni játékasztallá. Mint már korábban írtam róla, az egyik sarok sajnos hiányzik, az aprópénz tartóval és sarokpántokkal együtt. Ezekből mintát hordok magammal és próbálok ugyanilyeneket vagy hasonlókat venni. Ma reggel az aprópénz tartó utángyártását sikerült megoldanom, holnapra meglesz a tálka, akkor talán még arról is születik egy poszt. A fa asztallap egyik kinyitható sarkát is asztalosnál hagytam, előbb-utóbb az is elkészül és azzal is tudok foglalkozni. Ami az én munkám lesz, hogy a nálam maradt fa korpusz részeket letisztítsam és restauráljam. Sajnos elég nehéz volt szétszedni, mert valamikor az ötvenes vagy hatvanas években az asztalt felújították. Restaurálásnak nem nevezném, mert ahogy a fotókon is látszik, a lelógó sarkot úgy hozták vízszintesbe, hogy a bútor szélére egy műanyag linóleumpadló darabkát szögeltek. Elég illúzióromboló, bár ennek a javítása lesz a legegyszerűbb. Ami jobban zavar, hogy az asztallap és lábhoz való rögzítéséhez egyszerű zöld fenyő deszkadarabot és egy tölgy gyámot készítettek utólag. Sajnos nem tudható már meg, hogy milyen volt az eredeti rögzítés. Én azt gyanítom, hogy talán még kis fiók is lehetett a kártyáknak, de ez már sajnos nem tudható meg. Mindenesetre az eredeti készítéskori állapot itt már nem rekonstruálható, így azt hiszem ez már így marad, csak tisztítást és pácolást kap, hogy ha valaki az asztal alá néz, akkor legalább ne vegye azonnal észre a Mekk Elekes megoldást. 

Képek: 1.  "Egy kis linóleum darabka és máris egysíkú lett a kinyitott asztalka." 2. "80-as szög, és hogy ne álljon ki a kártyaposztón, elgörbítva, és néhány kalapácsütéssel a deszkába döngölve."

Az Andrássy úton a Bajza utcai Földalatti megállójában tapasztaltam az alábbi restaurálásnak nem nevezhető helyreállítást. Bizony itt nemrég egy baleset történt, melynek kapcsán a megállóhoz vezető lépcső védőkerítése is megsérült. A karbantartásért felelős urak az a karbantartási szabályzat rendje és módja szerint kiküldték a legjobb embereiket, hogy hozzák helyre a lejárót. Gondolom sokat gondolkodhattak a mesterek, mert a szokásosnál sokkal nagyobb munkát végeztek el. Valójában csak egy oszlop tört ki, és azt kellett volna pótolni, hogy függőlegesen álljon. Ezzel szemben a munkások – gondolom én – arra gondolhattak, hogy az Andrássy út mégis csak a világörökség része, nem lehet csak úgy javítgatni, jobb megoldás született. Lebontották a védőkerítés felét és a műemléki környezethez „illő” korlátot építettek a lebontott korlát helyére. Nem tudom a művezetőjük látta-e, és vajon az ő jóváhagyásával készült a nagy mű?!

A környezet pedig, ahova készült, nem mindennapi, nem messze a megállótól van Feszty Árpád egykori háza, melyben egy ideig Jókai Mór is élt. Ezen a környéken szeretett sétálni hajdanán Jókai, talán ő még látta azt is amikor a földalatti kijáratát elkészítették. A kijárat korlátját nem bízták akárkikre, Hirsch és Frank rt.  készítette az eredetieket, mint ahogy az a képen látszik.

Ilyen múlt után történt, hogy a XXI. században két mesterember gondolt egyet és a legalább száz éves  kerítés helyére rittyentettek egy igazit. Gondolom többen irigykednek, mert milyen jó lenne egy ilyen szögvas kerítés a vidéki ház verandájára. Azért reménykedem, hogy az egyik rendezvényen valakik talán kidöntik és legközelebb már az eredetit utánzó korlátot kap ez az állomás.  

Mint már korábban írtam vettem egy Somogyi kis faluban 10 darab moziszéket. Eredetileg csak ötöt akartam, aztán a lányom és a feleségem beszéltek rá, ha ilyen olcsó, akkor vegyünk 10-et, mert jó lesz otthoni házimozinak, és legutóbb is 10-en jöttek lányomhoz művészfilmeket nézni a barátai. Sokkal jobb lesz majd hatvanéves moziszékekből nézni a filmeket, mint a szőnyegről. A moziszékeket még májusban vettem, de csak ezekért nem tudtam lemenni, mert többe került volna a fuvar, mint maguk a székek. Többeknek meséltem retro moziszék mániámról, és űgy tűnik nem maradtam egyedül, mert barátom felajánlotta, hogy ha mikrobusszal megy a Balatonra családjához felfele elhozza a székeimet baráti áron. Vasárnap le is beszéltem a fuvart és délután elindultam a Balatonra vonattal, hogy este majd együtt tudjunk feljönni a székekkel. Én már vagy húsz éve nem utaztam balatoni vonattal, mert a családdal olcsóbb autóval utazni. Gondoltam nosztalgiázom egy kicsit a vonaton. Az első csalódás a jegypénztárnál ért, mert én még a húsz évvel ezelőtti árakhoz szoktam, hát most 2800 Ft volt a jegy 100 km-re, és csak oda. A jegypénztárnál szerencsém volt, mert nem voltak előttem, de jó is, mert sokat nem tudtam volna ott kibírni, mert a Déli pu. várótermében olyan elviselhetetlen WC szag terjengett, hogy alig vártam a friss levegőre. Aztán jött a következő meglepetés, a vonat 15 óra 11 percre lett kiírva és egészkor még nem tudtuk, hogy melyik vágányra fog beállni. A vonat indulási idejére aztán vágány nem, de egy felirat megjelent a táblán, hogy a vonat előre láthatóan 10 perccel később indul. Aztán 10 percenként növelték a késés idejét. Végre háromnegyed négyre a vonat is beállt az 5-ös vágányra és el lehetett kezdeni felszállni a vonatra. Végül is 60 perc késéssel indultunk. A kalauz a vonaton bíztatott bennünket, hogy a vonat le fog faragni a késésből. Száz kilométeren a vonat, csak rá tett a késésre még 10 percet. Röviden ezt a mostani vonatközlekedés szerintem csak rosszabb lett, mint volt 20 éve, hiába a drágulásnak ára van.