A mozi székek vidéken pihennek, és várnak egy kicsit jobb időre, és a szabadságomra, hogy ismét foglalkozhassak velük. Itt Budapesten is akad restaurálni való, hogy értelmesen el tudjam tölteni a szabadidőmet. A megelőző napokban a kártyaasztallal foglalkoztam, mert elő kell készíteni a felújításhoz. Elsőként is a lehető legkisebb kezelhető darabokra szedtem szét. Érdekes megoldás, mert voltak eredeti állapotban megmaradt részek, ilyen például a láb talprésze, zen látszik a száz év, valamint az asztal lapja, ez is biztosan eredeti. Az asztal lapja alatt egy kis fa rugót is találtam, ez is funkcionálisan úgy működik, mint 100 évvel ezelőtt, ez emeli meg az összecsukott asztal egyik sarkát, hogy szét lehessen nyitni játékasztallá. Mint már korábban írtam róla, az egyik sarok sajnos hiányzik, az aprópénz tartóval és sarokpántokkal együtt. Ezekből mintát hordok magammal és próbálok ugyanilyeneket vagy hasonlókat venni. Ma reggel az aprópénz tartó utángyártását sikerült megoldanom, holnapra meglesz a tálka, akkor talán még arról is születik egy poszt. A fa asztallap egyik kinyitható sarkát is asztalosnál hagytam, előbb-utóbb az is elkészül és azzal is tudok foglalkozni. Ami az én munkám lesz, hogy a nálam maradt fa korpusz részeket letisztítsam és restauráljam. Sajnos elég nehéz volt szétszedni, mert valamikor az ötvenes vagy hatvanas években az asztalt felújították. Restaurálásnak nem nevezném, mert ahogy a fotókon is látszik, a lelógó sarkot úgy hozták vízszintesbe, hogy a bútor szélére egy műanyag linóleumpadló darabkát szögeltek. Elég illúzióromboló, bár ennek a javítása lesz a legegyszerűbb. Ami jobban zavar, hogy az asztallap és lábhoz való rögzítéséhez egyszerű zöld fenyő deszkadarabot és egy tölgy gyámot készítettek utólag. Sajnos nem tudható már meg, hogy milyen volt az eredeti rögzítés. Én azt gyanítom, hogy talán még kis fiók is lehetett a kártyáknak, de ez már sajnos nem tudható meg. Mindenesetre az eredeti készítéskori állapot itt már nem rekonstruálható, így azt hiszem ez már így marad, csak tisztítást és pácolást kap, hogy ha valaki az asztal alá néz, akkor legalább ne vegye azonnal észre a Mekk Elekes megoldást. 

Képek: 1.  "Egy kis linóleum darabka és máris egysíkú lett a kinyitott asztalka." 2. "80-as szög, és hogy ne álljon ki a kártyaposztón, elgörbítva, és néhány kalapácsütéssel a deszkába döngölve."

Szerző: MULTMENTO  2010.07.28. 08:22 Szólj hozzá!

Címkék: bútor

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr192181511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása