Múlt nyáron az egyik legmelegebb napon a véméndi temetőben voltunk a családdal. Németek vendégeskedtek az egyik véméndi ismerősünknél, aki éppen a temetőben kalauzolta őket. Gondoltuk a régi sírköveket nézik, melyek között tényleg sok szép helyreállított és egyedi van. A német vendégeket ismerősünk a temető talán legelhagyottabb síremlékéhez vezette és hosszasan mesélt nekik, valamit mutatott, aztán el is mentek a temetőből. Egyetlen síremlék miatt jöttek csak a temetőbe, vajon miért ?
Később ismerősünk elárulta, hogy az nevezetes gazdáék kriptáját mutatta meg vendégeinek. Miért olyan híres az a kripta kérdeztük. Rézi néni pedig el kezdte mesélni: „ A XIX században Véménd mellett élt a gazda feleségével, egy nagy kiterjedésű birtoka volt a családnak. A gazda és felesége igencsak jómódban élt, de magányosan éltek a falutól távol, hogy közel legyenek földjeikhez. Portájukat magas kerítéssel védték és az udvaron volt a környék egyetlen kútja is, mely a legmelegebb napokon is ellátta a gazdáékat, és az állataikat ivóvízzel. Az egyik meleg napon vándorlegények kértek bebocsátást és legalább kis vizet, mert már régóta nem jutottak ivóvízhez. A gazda és felesége nagyon fukar volt. A vándorlegényeknek nem adtak vizet, akárhogy is kérték őket. A vándorlegények - miután víz nélkül maradtak – megátkozták a házaspárt.
Így történt, hogy Vizes gazdáék még életük után is vízben kell, hogy feküdjenek. „
A történet igaz voltának bizonyítéka, pedig az, hogy a kripta fedelének résén áttekintve még a legmelegebb nyári napon is lehet látni a megcsillanó víztükröt. Aki pedig nem látja elég ha egy kis kavicsot dob a kriptába, mert az nem koppan, hanem csobban a kriptában álló vízben.
