A múltkori amarikáneres posztomra reagált levélben barátom. Az alábbiak jutottak eszébe a kézi fúróról.

Nagyon jó az új szerzeményed. Nekem ez az 1970-es évekbeli "modern" van. 20-25 évvel ezelőtt sok sérült Trabant karosszéria-elemeinek cseréjét csináltam. Nagyapám amerikánerével, de az sajnos már nincs meg. Az utcán dolgoztam, áram nélkül és akkus gépről nem is hallottunk. A duroplast elemek (olyan, mint a papundekli, csak nem ázott át) általában szegecselve voltak, amiket lecsavarozott alumínium lécek takartak ezeket meg gumicsíkok. Szóval sokat kellett fúrni. Egyszer szereztem hálózati gépet, amin nem lehetett szabályozni a fordulatszámot. Sokkal rosszabb volt. Mostanában (már sok éve) huzatópad, beállítva a gyári méretekre. Én még a deformálódott B oszlopot bakanccsal állítottam be úgy, hogy beültem a kocsiba keresztbe, háttal a másik oszlopnak és kitapostam. Jó, tudom, kell a fejlődés! Igény esetén-de csak ha szerény volt-fényezést is vállaltam szélcsendben. Laposecset. A trabi elemeket méretre kellett vágni! Ha felraktad az első, hátsó sárvédőt, akkor az ajtó borítása biztos, hogy nem fért be közéjük. Ha a bontóból szerezted, esetleg fél centi rés maradt. A képen az egykori Trabantom. Az Adrián kompra várva. A tető kivételével minden elem a bontóból. Itthon megkérdezte egy rendőr, hogy milyen színű az autó. Mondtam, benne van a forgalmiban: tört fehér. Jól mértem fel a helyzetet, mert vigyorgott.

Az alábbiakban, ha megnézhető a Youtobe-ról a Trabantgyártás. Barátom bakancsos módszere is látható. Nem tőlük másolta, mert nála ez ösztönből jött.