„A Damjanich utcai emeletes „bérkaszárnyák” előtt sétálva nehéz elképzelni, hogy itt a XIX. században kertek és kisebb házak voltak. Az egyik nagy bérház falán egy emléktábla fennen hirdeti, hogy itt állt egykor SALAMON FERENC történetíró háza. Mindig szerettem történeti tárgyú könyveket és írásokat olvasni, de nekem Salamon Ferenc neve eddig nem sokat mondott. Most, hogy utánanéztem ki is volt, és miket írt, lehet, hogy olvasni is fogom.
„Salamon Ferenc (Déva, 1825. augusztus 29. – Budapest, 1892. október 9.) történész, esztéta, színikritikus és műfordító, az MTA tagja.
A dévai református esperes fia. Nagyenyeden tölti a kollégiumi éveit, közben báró Kemény Simonné gyermekeit neveli, 1847-ben jogászként végez, ezután matematikával foglalkozik, logaritmustáblákat szerkeszt. 1848-ban beáll honvédnek, Csucsán megsebesül, de az orosz betöréskor már Borgó-Prundnál harcol ismét. 1850-től Nagyváradon gyermekeket tanít, többek között egy süketnéma fiút is, az itt szerzett tapasztalatokat termékenyen hasznosította későbbi oktatáselméleti írásaiban. A nagyváradi rejtőzködés után 1851-től Pestre kerül, beiratkozik a pesti egyetem orvostudományi karára. Az 1854/55-ös tanévben Nagykőrösön matematikát tanít, itt tanárkodik ebben az időben többek közt Arany János és Szász Károly is. 1856-ban otthagyja a tanári pályát, Budapestre költözik és újságíró lesz.
Publicisztikai karrierje 1851-től kezdődik, ekkortól Szilágyi Ferenc Magyar Hírlapjának munkatársa. Szorosabban vett irodalmi munkásságát 1855-től számíthatjuk, a Budapesti Hírlap tárcarovatának állandó kritikusaként tevékenykedik ettől az évtől, 1857-től a Pesti Napló munkatársává is lesz, itt szintén tárcában közöl irodalmi tanulmányokat, könyvismertetéseket, színikritikákat. A Pesti Naplóban 1865-ig rendszeresen jelennek meg tanulmányai. 1859-től az MTA levelező tagja, 1871-től rendes taggá választják. 1860-tól tagja a Kisfaludy Társaságnak is. 1860-62 között Arany János Szépirodalmi Figyelőjének színikritikusa.
1865. április 15-én neki mondta tollba Deák Ferenc a híres "húsvéti cikk"-ét. Az irodalomtörténetek szerint Salamon 1864-67-től "átpártol" az irodalomtudomány területétől a történetíráshoz, az Akadémia első, nyelv- és széptudományi osztályából 1864-ben kéri áthelyezését a negyedik, történettudományi osztályba, ekkortól publikál rendszeresen történettudományi tanulmányokat, 1865-től már csak elvétve jelentet meg irodalmi tanulmányokat, 1867-ben pedig a Budapesti Közlöny című hivatalos lap szerkesztőjévé nevezi ki a minisztertanács. Valamiféle kapcsolata ugyanakkor mégis marad az irodalommal, hiszen Arany János őt és Greguss Ágostot 1870-ben a drámabíráló bizottság tagjának jelöli. 1870-71-től a Magyar Királyi Tudományegyetemen (1873-tól budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem) a magyar történelem nyilvános rendes tanára, 1873-74-től a gimnáziumi tanárképezdében is tanít, 1876-77-es tanévtől pedig a tanárvizsgáló bizottság tagja lesz. 1881-ben a Bölcsészkar díszdoktorrá avatja, és ő lesz az 1886 őszén induló történelmi szeminárium első igazgatója. Az 1881-82-es tanévtől 1889-ig Salamon középkori történelmet tanít, ezután egészen haláláig ismét a magyar történelem tanáraként dolgozik az egyetemen. 1887. augusztus 18-án Pro Literis et artibus-éremmel jutalmazzák. „ Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Salamon_Ferenc_(t%C3%B6rt%C3%A9n%C3%A9sz)
