Nemrég lányom vásárolt magának egy ugrálókötelet, modern műanyag, korszerű, jó drága. Járt is le az udvarra, és a garázsok közé, ahol senki sem látta ugrált is. Később aztán megunta egyedül az ugrálást, és édesanyjának is felajánlotta, hogy vesz neki egy ugrálókötelet, csak ő is menjen vele ugrálni. Feleségem aztán kikötötte, hogy ő szívesen ugrál, ha olyat kap, mint gyerekkorában volt neki. Ötvenen túl szeretünk nosztalgiázni, és gyerekkori tárgyainkkal körülvenni magunkat. Nagyobb biztonságérzetet ad még a sportszerek között is az egyszerű hagyományos. Lehet, hogy a modernnel könnyebb, de az egészségért és a szépségért azzal sem kell kevesebbet dolgozni. Amikor az ugrókötelezésnek utánanéztem, kiderült, hogy amit a néprajzi lexikonban olvasni lehet, azt emlékezetből is tudtam, és mindhárom ugróköteles játékot ismertem a gyerekkoromból. Nem én játszottam ezeket, mert én inkább mentem a fiúkkal focizni, de a lányok előszeretettel ugrálóköteleztek. Mi fiúk, nézni szerettük, amint a lányok ugrálnak, és kis szoknyájuk is az ugrálás ütemére lebben.
„Az ugrókötelezésnek három változata ismert: mindegyik esetben arra kell vigyázni, hogy az ugráló gyerek lába bele ne akadjon a kötélbe. Az egyik változatban egy gyerek függőlegesen hajtja maga körül a kötelet, két végét a kezébe fogva. Ha ügyes, még haladni is tud vele előre, sőt van, aki hátrafelé forgatva is át tudja ugrani. A másik változatban ketten hajtják a kötelet, és egy harmadik ugrálja át. Ezt háromnál többen is játszhatják: egymás után ugranak, és aki az előre megszabott számú ugrásban nem hibázik, pontot kap. Számolás helyett mondóka is szerepelhet: ebben az esetben a játékosnak addig kell hiba nélkül ugrálnia, amíg az tart.
Játsszák úgy is, hogy a játszó gyerekek nevét mondogatják ugrálás közben, s akinél az ugráló elakad, az váltja föl. Ez leginkább abban a változatban fordul elő, amikor a játékot nehezítik: két lábbal, egy lábbal, keresztbe tett lábbal, égre nézve, behunyt szemmel stb. ugrálnak. A harmadik változatban egy játékos a föld felett vízszintesen körbe forgat egy kötelet, amelynek végén egy kisebb súly van. A többiek körben állnak, és mikor a kötél hozzájuk ér, átugorják. Ezt pányvázásnak nevezik. Forrás: http://mek.niif.hu/02100/02152/html/06/103.html
Mondóka az ugráláshoz: Mackó, mackó ugorjál, seregjél és forogjál, tartsd föl a mancsodat, terpeszd szét a lábadat, mancsod érje a földet, mackó, mackó ugorj ki!
Kép és mondóka forrása: http://lenvirag.blogger.hu/cimke/id%C5%91sek%20vil%C3%A1gnapja
Érdekes, hogy még ezt a mondókát is ismertem a gyerekkoromból. – Így aztán az egyik alkalommal, amikor a Garmada bolhapiacán jártam, megláttam egy vadi új régi típusú ugrálókötelet. Az ugrálókötél a Coca Cola testébresztő emblémáját viseli, gondolom valamelyik Coca Cola akcióhoz adhatták reklámajándéknak. Jó régen történhetett, mert ilyen akció nyomát a közelmúltban nem találtam.
Így aztán lett egy újnak kinéző retro ugrókötelem két gombóc fagyi áráért. Igencsak megérte, mert egy ugrálókötéllel sokkal több kalóriát lehet leadni, mint amennyit a két gombóc fagyi elfogyasztásával felvenni.
Az ugrálókötelet stílszerűen becsomagoltam, és át is adtam feleségemnek, csak úgy virág helyett. Így aztán legközelebb, ha a vidéki birtokunkra megyünk vetélkedhetünk, hogy a botos gyaloglás, vagy az ugrálókötelezés az egészségesebb.
