Hoppá, egy emléktábla, az éjjel-nappali maszek boltjának reklámtáblái között. Ezt még eddig nem vettem észre, és a rajta szereplő Vihar Béla neve sem mond számomra sokat. Mindegy, név megjegyezve, és mentem tovább. Otthon aztán nem hagyott nyugodni a táblán szereplő név. Hiába, ez az emléktábla vadászat, ami nálam a blogolással kialakult szép lassan gyógyíthatatlan betegséggé vált. Otthon aztán szabad időmben utánanéztem az emléktábla szereplőjének.

Az életrajza felcsigázta érdeklődésem, így aztán elkezdtem keresni írásait. Hogy-hogy nem az antikvár könyvkínálatban még egy dedikált verseskötetére is akadtam. A kíváncsiságom megért egy ezrest. Meg is vettem Vihar Bélától a Szerelem születése című verseskötetét. Akár nekem is ajánlhatta volna, de akkor – 1958 április 4-én -, még gondolatban sem léteztem.

Vihar Béla (Hajdúnánás, 1908. május 23. – Budapest, 1978. november 24.) József Attila-díjas (1966) magyar költő, újságíró, tanár.

Tanítóképzőt, majd tanárképzőt végzett Bp.-en. Először Hajdúsámsonban, majd Miskolcon tanított. Verseivel tizenhat évesen a Raith Tivadar által szerkesztett Magyar Írás című avantgárd folyóiratban jelentkezett. A Vági-féle Magyarországi Szocialista Munkáspárt tagja lett, titkos politikai szemináriumokat hallgatott. A II. világháború alatt munkaszolgálatra vitték. 1945-1948 között iskolaigazgató. 1949-1954 között a Népművelési Minisztériumban a nemzetiségi művelődésügy referense, 1954-56 között szabadfoglalkozású író. 1956-1959 között a Műterem című lap olvasószerkesztője.  1959-1968 között az Élet és Irodalom belső munkatársa. Ő állította össze a Sárga könyv (São Paolo 1945) c. antifasiszta dokumentumgyűjteményt.– Első versgyűjteménye 1933-ban Út önmagadtól címmel Miskolcon jelent meg. A felszabadulás előtt ezenkívül már csak 1941-ben adott ki verseskötetet Budapesten, Betűk békessége címen. Kígyóének (1970) című kötete megjelenése alkalmából készült önéletrajzában azt írja: "egy szétzúzott nemzedék tagja." A húszas évek avantgarde lírikusai közt nem egy hasonló módon kezdte pályáját, mint Vihar Béla. Jó néhányan elsodródtak a kezdeti iránytól, s az újrealista, tárgyias lírához kapcsolódtak. Ebbe az irányba haladt volna Vihar Béla is, de ihlete egy időre kiapadt, mivel a vidéki élet, a származása miatt ráosztott történelmi vesszőfutás és személyes sorsának tragédiái kisodorták az irodalmi élet belső köréről. Majd csak 1958-ban jelentkezett ismét versgyűjteménnyel, A szerelem születésével. Pályakezdésének törekvéseit látja igazolódni a felszabadulás után. "Aki kétszer születik, két anya vigyázza lépteit. Én is két anya gyermeke vagyok" – írja Vallomás, intelemmel című versében. S ugyanebben: "Az én szocializmusom erkölcsi mozgalom is, vagy enélkül semmi."

A szerelem születése (1958) után gyakran jelentek meg kötetei. 1960-ban Baráti asztal, 1962- ben Önarckép, 1965-ben A Négy Felelet címen jelent meg versgyűjteménye. 1966-ban József Attila-díjat kapott, s 1968-ban első válogatott gyűjteményét is alkalma nyílt közreadni. Párbeszéd az idővel címmel. Többé nem apadt el ihlete. 1970-ben a Kígyóének, 1973-ban a Küzdelem az angyallal és 1976-ban a Szamárháton című verseskötete jelent meg. A megújult ihlet összeköttetést keresett pályakezdő lírájával. 1934-ből való Szamár című verse: "Szürke vagy, mint a föld, állasz piciny patákon, s mint két kart, tárod szét füledet, te törpe ló, paripák Chaplinje: komikum." Ennek a szamárnak a hátára ül föl ismét a hetvenes évek elején, s így foglalja össze szellemi fejlődésrajzát: "valami parancsot véltem teljesíteni, elindulván a görbe, kis Malom utcából, ki a világba, bensőmben egy üzenettel, amelynek már-már elfeledett szövegét próbálom azóta is meglelni ...", majd így folytatja: "így ügetek, kocogok az irónia makacs szamarán ..." Dikciója megőrizte a szabadvers ösztönzését, a hatvanas-hetvenes években írott versei Füst Milánéira emlékeztetnek.

A szerelem születése című kötet megjelenésére Weöres Sándor ír szonettet: "Könyvedben minden út és forduló igaz, ahogy mondod: Szerelem születése." Weöres ráismer a rokon törekvésre Vihar Béla költői megújulásában. E megújulás természetéről vall az 1978-ban, a költő halála évében megjelent új válogatott gyűjtemény is, az Egy katona megy a hóban. Félszázados költői pályát tekint át ebben. A verseket nem a hagyományos időrendi csoportosításban közli, hanem más szerkesztési elv szerint: hét ciklusban, hét koncentrikus körön oszlanak meg; nem az életrajz időrendi fonalán, hanem a személyiség sorsegységének mélységi tagolódásában. Ebben a kötetszerkezetben van középpont és vannak közelebbi meg távolabbi körök, amelyeknek szervező rendje a személyiség súlypontjáról növekedő sugarakkal tágul. A legbelső kör az életrajzé, a második a természet és ember rejtelmes kapcsolatáé, a harmadik a szerelemé, a negyedik a társadalmi viszonyoké, az ötödikben a történelem szólal meg, a hatodik körön a múló idő lebeg, a hetediken pedig a lírikus ars poeticai reflexióit gyűjti ciklusba. Ahogy szülőföldjeinek emlegetésével a bolyongás képzetét keltette, evvel a koncentrikus körökre tagolt szerkezettel a lineáris idő fölötti lebegést fejezi ki. Mintha a költőnek nem is lehetne más a kifejezési célja, csak az, hogy életének metafizikai jelentését tárgyiasítsa, a rábízott üzenet rejtjeleit anyanyelvi formákba fordítsa át. Forrás: http://kalaka09februar.homestead.com/Vihar_B_la__letrajz.pdf