Nézegettem az emléktáblás bejegyzéseimet, és észrevettem, hogy túlsúlyban vannak a férfi szereplők. Ebben a hónapban igyekszem az arányokon javítani. Ezután, amíg csak bírom, a posztjaimban a női szereplők lesznek túlsúlyban. A Kodály köröndi leégett házon van Gráber Margit emléktáblája. GRÁBER MARGIT (1895–1993) Festőművész, akinek a HAAS galériában 2002-ben megtartott emlékkiállítására Benedek Katalin írt visszaemlékezést. Ebből a visszaemlékezésből vettem át a szövegeket, és néhány illusztrációt. Az emléktábláról és a házról készült képek saját készítésűek.
Századunk egyik szemtanúja volt, aki jelenlétével, érdeklődésével, munkáival mindig kortársként, in loco kapcsolódhatott Európa művészeti életébe. Gráber Margit ugyanakkor par excellence festő, hagyományok képviselője és tisztelője maradt haláláig. Pályája kezdetén, az 1910-es, 20-as években természetesen újnak minősült, amit ma tradicionálisnak ítélünk. Arról az időszakról, világról kapunk hiteles tudósításokat, melynek megjelenése még szokatlan volt a magyar művészetben. Hiszen a francia impresszionisták, még inkább a Vadak, a kubisták munkáinak megismerése és átültetése a honi konzervatív szemléletbe újdonságnak számított.
A festő 1916-ban, fiatalon került a kecskeméti művésztelepre, ahol Iványi Grünwald Béla tanítványaként dolgozott, aki mint vezető tanár a legteljesebb művészi szabadságot biztosította. Ilyenformán sokféle irány, stílus érvényesülhetett. Viszonylag egységesnek a szecesszió dekoratív törekvései mutatkoztak. Gráber Margit életének fontos korszaka kezdődött, itt vált igazán festővé. Komolyan és alázattal valósította meg elképzeléseit. Beszédes példája ennek, a hely szellemét, pikturális jegyeit viselő, már önállósulásra utaló Gyümölcsszedők. Megismerkedett későbbi férjével, Perlrott Csaba Vilmos festőművésszel és számos, a kolónián hosszabb-rövidebb ideig munkálkodó alkotóval. Nevük egyszerű felsorolása is rangsorol: Tornyai János, Koszta József, Kmetty János, Pátzay Pál, Diener-Dénes Rudolf, Korda Vince, Boldizsár István, Kassák Lajos, Bródy Sándor író és más kiválóságok.
E pályaszakasz vége egyben nyitánya egy gazdag alkotói termést hozó periódusnak. Kecskeméten, a Tanácsköztársaság eseményei érlelték meg a fiatal művészházaspárban az önkéntes emigráció gondolatát. 1920-24 között Perlrott Csaba Vilmossal, kisebb megszakításokkal Németországban éltek, a nyarakat többnyire Lőcsén és Nagybányán töltötték. A drezdai megálló két maradandó élményt tartogatott: a múzeum holland kismestereket bemutató gyűjteményét, valamint az O. Kokoschkával való találkozás mély benyomásait. A kismesterek a szerénységet, a métier becsülését, tudását jelentették a számára: „A múzeumban, ahol minden alkalommal tiszteletemet tettem a Rembrandt-teremben a „Sámson lakodalma” előtt, másoltam is és rengeteget tanultam…. A kismesterek közül szökik fel a lángész képzelete. De ezt, csakúgy mint a pillangó röptét, elfogni nem lehet. Rembrandtot csak csodálni lehet, utánozni nem. Utánozni különben sem szabad. Hol marad ilyenkor a festői élmény frissessége? Tanulni akartam, de átvenni a kifejezésmódot vagy stílust már nem.”
Kokoschka, aki ebben az időben kapott professzurát, nem kívánt avantgarde túlzásokkal megdöbbenteni. „Művészete olyan természetességgel nőtt ki a régi talajból, mint földből a fű” – olvashatjuk visszaemlékezéseiben. A grafika volt Gráber Margit művészetének egyik meghatározó műfaja, felvidéki és németországi tartózkodásának idején is. Kezdettől fogva vallotta, hogy a legmodernebb festői irányzat is csak a rajztudás tökéletes elsajátításával közölhet hitelesen. Ez hozzátartozik a mű hűségéhez. Véleménye szerint a természetelvű festészetben a rajz annyi, mint íróember számára a gondolat. Ezért a lényeges jegyeket hangsúlyozva, elhagyja a natura esetlegességeit.
Mondanivalójában, ember- és természetközpontúság tekintetében mindvégig következetes volt. A berlini időszak a kimenekült magyar művésztábor összekovácsolódásának szakasza is. Czóbel Béla, Berény Róbert, Tihanyi Lajos, Kernstok Károly tartoztak baráti körükhöz. Az 1920-as évek végére már hagyományokkal rendelkező expresszionizmus a közlés, a kifejezés intenzitásában érintette a festőt. Művészete egészén azonban a francia iskolázottság hagyott maradandó nyomot. Kifejezésmódjához és temperamentumához közel állt. Az a mértéktartás, ami még a Vadak munkáiban is fellelhető, számára hiányzott az expresszionizmusból.
Természetes, hogy a korszellem és stíluseszme, a tematika hatása alól éppen a művészek nem vonhatják ki magukat, amint azt a Mennybemenetel és az Utolsó vacsora is tanúsítják. A kubizmus kellékei is felvillannak művein, ám kerülte a szerkezetességet. A mesekönyvbe illő látványt nyújtó városka, Wertheimam Main újabb feltöltődést jelentett Gráber Margit alkotói fantáziájának. Olajképeket, pasztelleket, rajzokat készített a domboldalról, várromról, a Tauber folyó partjáról. Ez a sajátos világ majd néhány évtizeddel később Szentendrén újraértelmeződik. E néhány év alkotói vallomásaival 1923-ban, a Helikon Galéria tárlatán ismerkedhettek meg az érdeklődők. „Fiatalos, magabízó, öntudatos szellem rugalmassága, örömteljes éleslátása érzik az aláfűtött, tömör színek harmóniáiban, az erős kézzel kovácsolt formákban. A szabad természet, kanyargó utak, házcsoportok szépségeit bontogatja ki előttünk vásznain. A víz, a vegetáció, az ég, a házsorok festői értékei felfokozva, mozgalmas elevenséggel jelentkeznek, talán lírai látás eredményeinek nevezhetnénk mindezeket…” – állapítja meg Bálint Aladár a katalógus-bevezetőjében.1924-ben a művészpár hazatér Budapestre. Nyaranta kedvteléssel dolgoznak Nagybányán, télen Párizsban. A varázslatos bányavároska már 1918-ban feltárult Gráber Margit előtt, s ő is örök visszatérő lett. Érzékeny kolorittal vitte vásznaira a Veresvízre vezető utat, a Zazar partját, ihletett szénrajzain a vidék tájformái bukkannak elő: Zazar-parti házak, Nagybányai utca, Veresvíz, Nagybányai házak. A második művésznemzedék tagjaként igyekezett magába szívni elődei álmát, elhivatottságát.
„Azok közül a városok közül, ahol megfordultam, Nagybánya nőtt legjobban a szívemhez. Sokszor feltűnik emlékezetemben a nagybányai halottak napja és a Kereszthegy tövében lévő temető a kék alkonyatban, gyertyafényben…. A hosszú estéket barátainkkal: Jándi Dávid, Korda Vince, a Mund házaspár, Kmettyék társaságában töltöttük.”
Rendszeres párizsi látogatásainak köszönhetően Cézanne és az akkori kortárs festők eredményeit, leszűrt tapasztalatait építette munkáiba. Piktúrájukkal rokonságot érzett. Végletes túlzásoktól, szélsőségektől mentes festői fegyelem és etikus alázat a művészet iránt. Mindez ott rejtezik Gráber Margit talentumában. Itt, a „festészet fővárosában” úgy találta, hogy hazaérkezett. Akkorra már Picasso és Braque körül lezajlott a művészet forradalma.
A Montparnasse-on, a galériák kirakataiban pedig Utrillo, Modigliani műveire figyelt fel. Itt készült városképrajzai előhírnökei az 1930-as évek eleji szentendrei munkáknak. Példa rá: Saint Étienne du Mont. „A Hótel Notre-Dame-ban vettünk ki szobát, szemben a templommal, ami férjem kedvenc festői témája volt. Rengeteg főiskola működött Párizsban. Mielőtt bementünk a Dome kávéházba, csekély összeg lefizetése ellenében valamelyikben aktot rajzoltam” – meséli a tartalmas évekről.
Czóbel Béla, Diener-Dénes Rudolf, Kmetty János és más jeles festők mellett József Attila is feltűnt asztaluknál. A 22 éves költő modellt ült, „aki szegénységét olyan könnyedén viselte, mint egy álruhás királyfi a rongyos köpenyét… Az arckép, amit abban az időben festettem róla, akkor nagyon hasonlított rá, bár a köztudatban egy egészen más külsejű Attila él. Később bajuszt növesztett, az arca megnyúlt és elszomorodott” – idézi fel a történetet.
Eseményekkel teli esztendők. Gráber Margit Le Fauconnier iskolájában képezte magát és sokat dolgozott szabadon is, a Szajna-parton, elmerülve a párizsi utca színes forgatagában. A város levegője a legkülönbözőbb művészi áramlatoktól vibrált. Ő azonban távol tartotta magától a kísérletezés csábítását. Renoirt csodálta.
1926-ban Scheiber Hugóval, Szobotka Imrével, Bor Pállal, Novotny Emillel, a Nemzeti Szalonban történt közös jelentkezés alkalmával női festőtől mindenképpen szokatlan képeket állított ki: Gyár belseje, Gyárvidék Párizsban, Tímárműhely, Nagybányai festékgyár. Izgatta az emberi tevékenység, nem a heroikus, győzelmes, a természetet megváltoztató, ellenkezőleg: a munkájában elmerülő, azt nehézségek közepette, alázattal végző emberé. A levegős, ugyanakkor tömören hangsúlyozó művek visszafogottsága, tartózkodó harmóniája enyhíti a témából adódó keménységet.
Az l924-ben alakult KUT törekvéseivel azonosulni tudott, mivel a csoport szemléletében a modernség igenlése, elsősorban a francia orientáció, a nyugat-európai tájékozódás, szellemében etikus tisztaság és polgári magatartásforma érvényesült. Olyan alkotók együttes fellépéséről volt szó, akik nem beszéltek érthetetlen nyelven, megőrizték a forma szentségét, ám mindezek ellenére, úgy gesztusban, mint előadásban érezhetővé vált egy új jelenség születése. Gráber Margit 1926-tól a KUT kiállítója, aki budapesti, párizsi, nagybányai, később szentendrei működése mellett kiemelten fontosnak tartotta a tárlatokat, s azokon olaj, tempera, pasztell csendéleteivel, tájképeivel és figurális alkotásaival csaknem rendszeresen jelentkezett. Az 1928 körüli periódust pályájának egyik igen értékes és termékeny részeként nyugtázhatjuk. Modelljét, Philadelphia Vilmát ábrázoló portrésorozata – a műfajon belül – az életmű legjobb darabjai. Árnyalt, összefogott kompozíció, kissé nyújtott, grecoi figura voltak sajátos stílusjegyei, pl.: Nő kendővel. A harmincas évek elején Körtvélyesen, Lesznai Anna kastélyában vendégeskedett a művész. Vonzódott az ott látottakhoz, így szívesen jelenített meg szüretelőket, kukoricatörőket, mezőgazdaságban munkálkodókat. Szinte mind egy egy mozdulatábrázolás és ritmusos cselekvések sorozata. Számtalan változatban, szemlélődően közelített a témáihoz, amint azt a Szekéren is bizonyítja. Kitűnő színérzékkel, olajban, pasztellban és rajzokon elevenítette meg a nagybányai, szentendrei és budapesti piacokon portékájukat kínáló kofákat is.
A negyvenes évek legőszintébb megnyilatkozásai a művész édesanyjáról születtek. Olajjal, szénnel megfogalmazott vallomások a szülőjéhez fűződő mély ragaszkodásról. Elérkezve az évtized végének és az ötvenes éveknek zűrzavarához, drámai történéseihez, megállapíthatjuk, hogy magatartásával, témaválasztásával, a kivitelezés
minőségével hű maradt vállalt feladatához. A maga által jelölt úton maradva, etikusan mondott lényegeset anélkül, hogy megmerevedésről, zsákutcáról kellene beszélnünk.
Tatabányán és Várpalotán bányászokat, bányamunkát festett. Szociális meggyőződésből és alkotói elhivatottságból.
A tematika ismerős volt a húszas évekből. Az 1930 elején megvalósított Építők után, ezúttal újabb helyszín kelti fel érdeklődését. Vizuális gondolatait, próbálkozásait többnyire csak vázlatfüzetek őrzik. Ezek a lapok és néhány befejezett mű rámutat, hogy mennyire foglalkoztatta a munka képi kifejezhetősége, erejének megragadása, a munkafolyamat komponálódása. Gráber Margit alakjai sohasem mesterkéltek, hanem rendelt dolgukat tisztességgel elvégző és ezért komoly emberek. Tevékenységüknek súlya van, amit a kompozíció egésze, s nem elsődlegesen a karakter megformálása fejez ki. Humánusan gondolkodó művész keze nyomán e művek ember voltunkra figyelmeztetnek, mélyebb összefüggéseket éreztetnek meg.
Gráber Margit mindvégig követett művészi víziója ember- és természetközpontú, nőies, gyengéd realizmussal átszőve. Festészetének uralkodó jegyei szépen kiteljesedve tárulnak fel a Szentendre helyi varázsától és atmoszférájában fogant pasztell és olaj csendéleteken, enteriőrök sokaságán, feltűnnek a girbegurba utcákon, a Szamárhegyen, dunai kikötőkön, ismerős házacskák krétával, ecsettel, szénnel húzott vonalain. Bár csak 1948-tól tartózkodott hivatalosan a városkában, ám a Dunakanyar bája már korábban rabul ejtette. Az 1930-as évek közepétől születtek helyi sugalmazású képei, előrejelzései annak az iránynak, amely ezután vált dominánssá alkotásaiban. Perlrott Csaba Vilmoshoz hasonlóan, eleinte az École de Paris szellemében dolgozott kubisztikus, testes csendéletein, ezt követően pedig a párizsi iskola jó értelemben vett könnyed előadásmódjával ötvözte szociális vonatkozású témáit is. Meggyöngült szemmel, haláláig itt festette színpompás viráglátomásait. Életművéből, de szavakkal festett freskójából, az emlékezéseinek könyvében feltárt gondolatokból bölcsesség és életszeretet árad. Forrás: http://www.haasgaleria.hu/kut/graber.pdf
