Az idei tél óta vonzódom a diótörőkhöz. Ez úgy kezdődött, hogy múlt év decemberében eltört az egyetlen diótörőnk, ami nekünk volt. A diótörőnk mindössze húsz éves volt. Ajándékba kaptam édesanyámtól, talán ezért is indultam el nem sokkal új diótörőt vásárolni. Igazán nem is tudom miért ragaszkodtam hozzá, hogy megint diótörőnk legyen!? Egészen a kilencvenes évekig én és a családom megvolt diótörő nélkül. Amikor diót kellett törnünk, elővettük a kalapácsot és azzal bontottuk a diót. A telken, ha megkívánom a féltéglás módszert használom.
Most !? Nagy szükségét éreztem annak, hogy ismét legyen hagyományos diótörőnk. Az első kettőt januárban a Petőfi Csarnok bolhapiacán vettem. Az első a tipikus magyar hajlított köracélból készült. Szerintem ilyen van a legtöbb magyar háztartásban. A második egy különlegesebb, állítólag Svédországból származik.
A harmadikat, nemrég a Klauzál téri Antik Placc piacán vettem a kezemben. Az esztergált fanyél miatt kézbe kellett vennem. Amikor kézbe vettem úgy éreztem ez kell nekem könnyű és kézbeálló. Ráadásul egy kicsit dolgozhatok is vele, mert lecsiszolhatom a nyelét, és lekezelhetem, hogy a következő évtizedek téli estéin tudjam törni a vidéki birtokokon termett diót. Aztán..., lesz megint diós kifli.
Érdekes összeállítást találtam Orosz Pétertől:
http://www.dioskonyv.byethost3.com/19-04/1.htm?ckattempt=1; http://www.dioskonyv.byethost3.com/19-01/1.htm#;
Másik érdekesség. Amennyiben a magyar múzeumok digitális adattárban a diótörőre rákeresünk összesen csak kettő darabot találunk: http://www.museum-digital.de/hu/portal/index.php?sv=di%C3%B3t%C3%B6r%C5%91&done=yes
