Miki Facebookján láttam először, hogy mit barkácsolt barátom egy hiányos lemezkerékpárosból. Ezt a motorost ismertem a német tévéből. Az egyik régiségkereskedős műsorba hoztak be egy ugyanígy kinéző, de hiánytalan biciklis játékot. Arról megállapítható volt, hogy a két háború között készült német lemezbiciklis volt. Igen magas árat mondtak rá. Mikié „csak” egy kínai utánzat, de ezzel a fagylaltos kiegészítéssel unikális darab lett.

fagyis_triciklis1.jpg

Egészen mást árult az eladó, ez szinte csak véletlenül volt az asztalán. Kínai lemez biciklis, igazi lánchajtással. Az első kereke a villával együtt hiányzott, a test meg el volt deformálódva annyira, hogy semmi nem mozdult. Nem kellett teljesen szétszedni, mindent sikerült a helyére húzni. A rugó megmaradt egyben. Szokásos rozsdával borítva. Nézelődtem a neten, hogy milyen volt eredetileg. Semmi különös, egy bicikli. Nem kell elhinni, én sem hiszek mindent el, azt sikerült róla megtudni, hogy 1910 körül gyárthatták Németországban az első ilyet. A II. világháború után a vesztes Japánban gyártották tovább. (Elképzelhető, hogy a győztesek csak ilyesmi ipart engedélyeztek.) Majd, talán a '70-es évektől Kína vette át ezt a szerepet. Amennyiben valaki szeretne még nyomozni, a kódja: MS433. A kínaiak mindent nagyon precízen feliratoztak! (A képeken a biciklis bal térde takarja a kódot.) Nem sok esélyt éreztem, hogy megtaláljam a hiányzó kereket és ilyen piciben fémlemezből nem tudtam volna megcsinálni. Nyár volt, szembejött egy fagyis tricikli, nekem meg az ötlet. Így lett ilyen. Tehát: a játék eredete nem hiteles, bár lehet igaz is, továbbá az általam gyártott fagyis tricikli ebben a formában-főleg a kerekek-szintén nem az!!!!!!!!!

fagyis_triciklis2.jpg

Csak szórakoztam egy kicsit. Ha valahol felbukkanna a hiányzó rész, percek alatt nyom nélkül leszedhető, amit barkácsoltam rá.

Szerző: MULTMENTO  2017.09.20. 07:50 komment

Címkék: játék fém Szünidei Matiné

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr6312820154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2017.09.22. 08:25:51

Jaj, cseréld le azt a két ormótlan kereket ! Csak akad valahol két másik, a hátsóhoz passzoló !!! :-)

MULTMENTO 2017.09.23. 18:13:09

@aranyosfodorka: Igazad van, sokkal jobb lenne rá egy hátsóhoz passzoló. Szerintem Miki ezt ki fogja majd cserélni, ha talál odaillőt.
süti beállítások módosítása