Vevér Oszkár kutatások alapján jutottam oda, hogy ő szentendrei Bubán kolónia tagja volt. A Szentendrei Bubán kolóniáról keveset lehet olvasni, de szerencsére rátaláltam „NAGY ANDREA – NÉMETH ANDRÁS

Az osztrák-német életreform-törekvések magyar recepciója a szentendrei Bubán-kolónia és az Életreform című folyóirat példája alapján” – tanulmányra. Az alábbiakat írják erről a reform közösségről (idézet a tanulmányból): A szentendrei Bubán-kolónia 1930-tól 1945-ig állt fenn. A kommunaéletnek feltehetően a második világháború és a fasizmus vetett véget, mert az ott képviselt elvek nem feleltek meg az akkori ideológiai elvárásoknak. A közösség két alapítója és egyben mindvégig kiemelkedő vezetői Antolik Arnold és Markó Sándor. Antolik Arnold korábban Szentendre polgármestere volt, 1914–1922 között; Markó Sándor pedig saját telkén biztosított helyet a kommuna számára. Telepüket a Berlin Oranienburgban működő Éden mintájára akarták felépíteni. 1930-ban, megalakulásakor mindössze 10 felnőtt és 4 gyermek alkotta a kommunát, akik egy kétszobás házban laktak. 1935-re azonban már 24 családból és közel 90 tagból állt a vegetáriánus telep. A családok 1-2 holdon gazdálkodtak, hogy étrendjüknek megfelelő növényeket termelhessenek (Schleininger, 2004). A kolónia tagjai 1932-től Életreform címmel időszaki folyóiratot adtak ki, amelynek szerkesztője kezdetben dr. Antolik Arnold volt, aki egy családi tragédiát követően 1936-ban a tisztséget átadta Markó Sándornak, aki 1938-ig, annak betiltásáig szerkesztette a lapot.

kep_51.jpgAz „Életreform” lapra rákerestem, és találtam is kettő eladó példányt. Örömmel vettem meg, mert igazi különleges csemege a szentendrei vegetár telep gondolkodásáról, és egy ici-pici bepillantást enged az akkori reform- táplálkozók, és gondolkodók életébe. Most ebből a két példányból válogattam néhány reklámot és néhány cikket, hogy bepillanthassatok az akkori szentendrei vegetáriánusok újságjába

kep_52.jpg

kep_53.jpgkep_54.jpg

kep_55.jpgkep_56.jpgkep_57.jpgkep_58.jpgkep_59.jpgkep_60.jpgkep_61.jpg

kep_62.jpg

Szerző: MULTMENTO  2018.01.27. 06:08 2 komment

Címkék: könyv papír recept

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr8313605721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2018.02.01. 18:04:12

Nagyon élveztem ezt a bejegyzést ! Alapjában véve nem boszorkányság a vegetarianizmus, de annyira "elkanászodtunk" már, hogy elég nagy energiát igényelne a rászokás. Persze, ha van elég kényszerítő erő, akkor más a helyzet. Én azért mégiscsak maradok a hagyományos régimódi ételeknél.( a mai étkezési divat nekem is idegen)

MULTMENTO 2018.02.01. 19:38:34

@aranyosfodorka: Összeállítani is élvezet volt. A vegetárok gondolkodása nagyon szimpatikus. Vegán én sem leszek, de a vörös húsok fogyasztását korlátoztam. Sokkal jobban érzem magam azóta.
süti beállítások módosítása