A legtöbb ember, ha Körmöcbánya nevét meghallja a körmöcbányai arany jut róla az eszébe, hisz a körmöcbányai pénzverde a történelmi Magyarország legjelentősebb pénzverdéje volt, majd 1918 után Csehszlovákia, illetve Szlovákia egyetlen pénzverdéje. A közel 700 éves pénzverde híres volt az ott vert aranyak (később dukátnak nevezett forintok) tisztaságáról, így azok a korabeli Európa közkedvelt fizetőeszközei voltak.
Nekem nincs körmöcbányai aranyam, mégis ma gazdagabb lettem egy Körmöcbányán készült korsóval. Valójában régóta vágytam rá, hisz előszeretettel olvasgatom a magyar kermiákról szóló szakirodalmakat, például Brestyánszky Ilona könyvében az alábbiak olvashatóak: „A gyár tulajdonosa 1841-ben az Iglóról jött Trangaus József, aki a gyárat modernizálta, gyártmányai minőségét annyira feljavította, hogy ez időben Körmöcön készült a legkiválóbb kőedény. Kossuth szavai szerint: „edényeivel akármelyik más magyarhoni kőedény sem minőségére sem tartósságára nem mérkőzhetik.” Máza „szép, tiszta, tartós”, edényei „különféle kellemes” alakúak, „hozzáfogható Magyarországon nem létezik”.
További dicsérő szavakat ír Katona Imre is könyvében a körmöcbányai árukról, ahol kiemeli, hogy az 1896-os milleneumi kiállításra nagyon dekoratív magyaros festésű kőedényekkel jöttek.
Amikor a kirakatban megláttam ezt a korsót, még nem tudtam hogy körmöcbányai, azt gondoltam róla, hogy Fischer vagy Zsolnay porcelán a XIX. század fordulójáról. Közelebbről a sárgás máz miatt Zsolnay porcelánnak tippeltem, bár egy kicsit hiányzott az a pókhálószerű hajszálrepedés hálózat, mely a 100 év feletti Zsolnay-kat jellemezni szokta. Kézbe véve örömmel tapasztaltam, hogy ez körmöcbányai, melyeket könyvekből és múzeumból ismertem. Most kézzelfoghatóan a kezemben tartottam, és tudtam, hogy nekem ez kell. Meg is vettem, mert éppen aktuális is feleségemnek ajándékot adni. Most kap egy olyan korsót, mely remélhetőleg nemcsak neki, hanem nekem is nagyon tetszik.
