A napi munka után hazafele menet a szokott útvonalamon haladtam. A Nagymező utca környékén a Kacatboltot már többször láttam, de soha nem mentem be, illetve le, merthogy egy alagsori üzletről van szó. Retrós cuccokkal hívogat a kis üzlet, kirakat nélkül egy zománc bödönbe kirakott muskátli, meg a lejárati lépcsőre kitett néhány régi tárgy. Most éppen egy horgolt csipketerítőt láttam meg, és gondoltam az összecsukott kártyaasztalon pont megfelelne az olvasólámpa alá, az olyan kis otthonos meleg sarkot tud varázsolni a szoba kis szegletébe. Az üzletben aztán elkezdtem nézelődni és beszélgetni az eladóval. Meg kell mondanom, hogy a beszélgetés esett a legjobban, mert ugyan egész nap beszéltem, meg értekeztem, de az ilyen üzletekben egészen más. A régi tárgyak kapcsán előjönnek emlékek, nemcsak nálam, hanem az eladónál is, aztán nézegetek és gyönyörködök olyan tárgyakban, melyeket tudom, hogy soha nem veszek meg. Előkerülnek tárgyak, melyeket most nem, de később talán megveszek. Már éppen mennék, amikor visszafordulva meglátok egy régi formájú bögrét, ugyan nem hasas, de pont olyan mintás mint a nagymamám tálja. Aztán nem sokat gondolkodom és megveszem.