A fa bőröndről már sokszor írtam, szándékom szerint most utoljára írok róla. Ámbár lehet, hogy még többször fogok róla írni posztot, mert olyan sok szép régi dokumentum és tárgy került bele, hogy egyszer-egyszer még biztosan írok róla. Most végre visszahelyeztem rá a rigliket, melyek rozsdásak voltak, de felújítottam őket. A riglik felújítása nem volt nehéz, mindössze fél napot áztak RO55 folyadékban, majd száradás után matt fekete festékkel lefújtam őket.  Szerintem így a riglik már olyanok, mint újkorukban. A középső zárral voltam igazán gondban, mert az eredetije hiányzott, és ami maradék volt, az meg már felújíthatatlan volt, de valamit mégis kellett tennem a fogó alá, ami biztonságosan segít zárva tartani a bőröndöt akkor is, ha a riglik elengednek. Sikerült a bőröndöt úgy helyre pofozni, hogy a fedele tökéletesen záródik, és a kinyitáshoz a fedelén kell, hogy legyen egy fogó, amivel kinyitható. Szegény megboldogult apósom talán azt mondaná rá, hogy ez exportos munka. Nála az exportos jelző volt a legnagyobb dicséret, valószínűleg a sajtgyárból hozta ezt a kifejezést, mert a legjobb sajtok mentek mindig exportra. Ettől függetlenül annak idején én mégis mindig a véméndi sajtokat kerestem, mert a belföldre kerülősajtok közül nekem az mégiscsak jobban ízlett, hisz az „hazai” volt.

Most, hogy ne szaporítsam szót az egyetlen új elem a bőröndön a középső rugós zár, melyet egy bőrdíszműves boltban vettem, és antikolt réz zár. Szerintem egész jól mutat vele. Miután minden a helyére került a bőröndben, azaz a bele szánt dokumentumokat és tárgyakat is beletettem, már csak helyet kellett találnom a számára. Próbálgattam helyet találni neki a könyvtárszobában, de ott csak állítva fért volna el. Egy ilyen bőrönd, ha éppen nem volt használatban a szekrény tetején szokott lenni, így végigpróbáltam,az összes lehetséges szekrénytetőt. A hálószobai gardrób szekrény teteje túl magasan volt, és nincs létra, a vendégszoba szekrényei már egyéb dobozokkal vannak teli. A szekrénysor tetején, és mintha oda szabták volna. Már három napja ott van a szekrény tetején, eddig a családból senki sem vette észre – legalább is nem tette szóvá -, hogy ott van. Mindenesetre úgy látszik oda termett, mert azt szeretem, ha a régi megmentett tárgyaink beilleszkednek, és úgy viselkednek, mintha ott sem lennének.