Szerencsés nagyapja volt a barátomnak, hogy a hadifogságból hazajött, és még hozzá igencsak jól használható eszközöket hozott. Nekem a dédnagyapám jött meg hadifogságból, de ő sajnos egy tüdőgyulladással érkezett meg, melybe bele is halt. Így az én nagyanyám félárván nőtt fel. Aztán a sors szinte megismétlődött, mert a nagyapám a II. világháború hadifogolytáborából nem jött meg, így Nagymamám után az Édesanyám is háborús árvaként nőtt fel.

Nagy kincs volt akkoriban egy ilyen borotva. A II. Világháború után pedig egy ilyen borotva és a hozzá tartozó borotvapenge nagyon sokoldalú eszköz volt. Emlékszem kisgyerekként már borotvapengét használtam, no nem borotválkozásra, hanem az akváriumom tisztántartásához. Aztán a borotvapenge a barkácsolások elengedhetetlen eszköze volt. A hatvanas években nem voltak barkácsáruházak, hogy sniccereket lehessen venni, így sniccernek is nagyon alkalmas volt. Nagyanyám a cérna elvágásra is borotvapengét használt. Aztán jött a katonaság, bizony jó borotvapenge nélkül a szakáll ellenőrzésen fennakadt az ember. Az egyetemen is nélkülözhetetlennek bizonyult, mert a műszaki rajzokat csak azzal lehetett javítani. A pauszpapírról óvatosan le lehetett kaparni a felesleges tust, a dipából pedig hajszálvékony szeletekkel ki lehetett metszeni a rontást.

Amennyiben a penge elvesztette az élességét jó esetben még élesíteni is lehetett, persze ha volt egy ilyen készülékünk, mint amilyet ismerősöm képe ábrázol. A mai fiatalok már nem tudják mi az, ismerősöm szerint „valami ősi mikrokazetta lejátszó”volt a legkülönösebb megfejtése a tárgynak.