Általános iskolások voltunk, negyedikesek. Persze ahogy ez lenni szokott volt, az osztály életkorát tekintve volt köztünk pár túlkoros fiú, akik már kamaszodtak, és egyre intenzívebb érdeklődést tanúsítottak a lányok, sőt a nők iránt.
A tanító nénink szép, csinos fiatal tanító néni volt. Mindig ápolt volt és csinos, ami akkoriban a 70-es években egyenlő volt azzal, hogy mini szoknyát hordott. A problémák ott kezdődtek, amikor helyet foglalt a tanári asztalnál. Az asztal kicsit magasabban állt, lévén akkoriban még a katedra nélkülözhetetlen kelléke volt az osztálytermeknek. De a fő baj az volt, hogy a tanári asztal nyitott volt, ergo látni lehetett a mögötte ülő lábát. Esetünkben a tanító néni végtelenül formás és szép lábacskáit, amik kikandikáltak a mini szoknyából.
Túlkoros kamasz fiú osztálytársainkat ez esetben teljesen hidegen hagyta az osztás, a szorzás, esetleg a törtek titkainak megfejtése, de még csak az olvasás órán elhangzott történetek is, a nyelvtanórai j és ly-os szabályokról nem is beszélve. Ők csak a tanító néni lábacskáira vetették hatalmas szemüket, nem is szégyellve, hogy ők bizony kukkolnak ahelyett hogy a tananyagra figyelnének.
A tanító néni - fiatal kora és pedagógiai tapasztalatlansága miatt - nem a legjobb megoldásokat találta a probléma megoldására.
Először hátra ültette a kukkolókat, hogy hátha úgy nem fogják a lábát bámulni. A kamaszoknak azonban jó szemük volt, a tanító néni lábában így is zavartalanul gyönyörködtek. A tanító néni viszont nem látta jól az apróbb csínytevéseiket, például ki „köpőcsövezett”, vagy teszem azt ki puskázott.
Tanító nénink belátta, hogy a rosszcsontokat előre kell ültetni az első padokba. Innen már jobban lehetett őket szemmel tartani, igen ám, de ők is jobban, és leplezetlen gyönyörűséggel bámulták a gyönyörű, formás női lábat. És hogy közben mire gondoltak?Hát ezt talán ne taglaljuk, mert elég ha mindenki visszagondol a saját kamasz korára.
Végül is a tanító nénink megtalálta a megoldást. Hívatta a pedellust, és pár deszka segítségével, amit odaszögeztek az asztalhoz, hogy ne lehessen látni a mögötte ülő lábát, megoldotta a problémát.
Elgondolkozva a fent leírtakon: Milyen boldog idők voltak is azok az évek, mikor a kamaszok fantáziáját a tanító néni lábának látványa indította be! Most már sajnos kevés lenne egy lábszár látványa!
Kép: Az tanári asztal talán még most is úgy van bedeszkázva, ahogy akkor. Illusztrációként jobb híján íme egy női láb tükörben fotózva.
