Az elmúlt hétvégét a Fertő tó környékén töltöttük. Szerencsénk volt az időjárással, és minden előre tervezett programot sikerült megvalósítani. Számunkra a legjobban várt program a Nagycenki Széchenyi kastély és kiállítás megtekintése volt. Idén tavasszal volt Széchenyi halálának 150 éves évfordulója, ennek kapcsán azt olvastam, hogy a kiállítást megújították. Feleségemnek mondtam is, hogy ez nem olyan kiállítás lesz, mint amilyet harminc évvel ezelőtt az osztálykiránduláson láthattunk. Olvastam, hogy multimédiás eszközökkel interaktívvá tették a kiállítást.

Elkezdtük a kiállítás megtekintését. Rögtön az első kiállító teremben meg is találtuk az érintőképernyős számítógépet. Kipróbáltuk, elolvastuk a képeket kinagyítottuk. Sajnos több elgépelési hibát és bennmaradt fölösleget találtunk a multimédiás anyagban. Aztán továbbmentünk a kiállításon és meglepődve tapasztaltuk, hogy a tablókon ugyanazokat a szövegeket olvashatjuk, mint a számítógépen, azaz a multimédia semmivel sem ad többet, csak éppen rosszabbul olvashatóan, és kevésbé élvezhetően, mint a kiállításon. A számítógépen levő képeket ráadásként még eredetiben is meg lehet nézni a kiállításon. Nem értettük, hogy minek akkor a számítógép a kiállító terembe. A kiállítás tárlóiból néhány tárgy hiányzott, melyet éppen egy másik kiállításhoz kölcsönadtak, de legalább pecsétes papír pótolta, hogy mi volt ott eredetileg.
A kiállításról összességében állítható, hogy azon semmi sem változott az 1973-as megnyitás óta. Hűen tükrözi az akkori rendezők nemes szándékát és jóakaratát. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a kiállítás megnyitása óta eltelt 37 évben azért illet volna fejleszteni. A számítógépen például be lehetne mutatni olyan kiegészítéseket, melyek a tárlókban nem láthatóak. Például Széchenyivel foglalkozó filmrészleteket, vagy  animációt a Duna szabályozásáról, amelyen látszik, hogy milyen volt előtte és utána. Úgy gondoltuk, hogy egy ilyen téma sokkal több interaktivitást el tudna viselni, mint amit most beletettek, mert az a néhány kitett nyomogatható számítógép nem nevezhető interaktív fejlesztésnek.
 
Nézzük ugyanakkor optimistán — mint a neve is mutatja ez állandó kiállítás 1973 óta —  ezt „Unokáink is látni fogják”. Csak azt nem értem, hogy két éve, amikor utoljára Nagycenken jártam a belépő díj 800 Ft volt, most 1000Ft, akkor miért nem marad ez is állandó?
 
Képek: A Nagycenki kastély parkjában és a parkjából készültek, a kiállításról nem készítettünk képet, mert nem akartunk érte külön fizetni. A kiállításról képek az Interneten is kereshetőek, valójában ugyanúgy néz ki, már 37 éve, legföljebb azóta a tablóképek kicsit megkoptak, kicsit leváltak a falról.
Szerző: MULTMENTO  2010.11.10. 13:27 komment

Címkék: üveg virág papír épület bútor érme

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr192438338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@X 2010.11.12. 12:42:29

Bocs' azért igazán beírhattad volna a linket, hogy a kiállítás (belülről) hogy néz ki ! OK!- majd önerőből... :-)
A leírtak többségével egyetértek,- (a mundér becsületét sem védem) épp' olvasom : a napokban (?) Szegeden "üléseznek" a múzeumok vezetői ?- és reménykedjünk, hogy kitalálják arra is a megoldást, ami itt említődik.
(Megjegyzem Pécsett épp' a napokban tervezik, hogy a belvárosban pár "kiállító hely" (galéria és egyéb) pl. majd a Zsolnay negyedbe lesz költöztetve ! - bocs' az új névre "még nem áll rá a szám" :-)
süti beállítások módosítása