Kezdjük a legelején. Már megvan a mese. Jöhetnek a rajzok. Színpompás alakok, hogy tessen a gyerekeknek. Ehhez inspiráció kell. Még szerencse hogy nekem ott van Germán Félistenem, aki minden reggel - hóban és fagyban - legendásan kisfiús mosolyával jó reggelt kíván. Ettől megjön az ihlet, és szalad is a ceruza a papíron, testet öltenek a mesefigurák. Jelzem is Félistenemnek: "még sok képet kell rajzolnom, tartson ki!" Kitart. Igaz kicsit megfázik, de kitart.

Az inspiráció része a Montázs Teaház. Illetve annak kedves tulajdonosi, akik láttak az előző mesém rajzaiban annyi fantáziát, hogy egy kiállítás erejéig rendelkezésre bocsássák kedves teaházuk falait. Hűséges és kreatív barátom megálmodta a kiállítást és formába öntötte, mint ahogy megálmodta azt is, hogy ezt a mostani mesét hangoskönyvben kéne közreadni.

Nem tagadom, Múltmentő barátomról van szó, aki mindig készségesen áll rendelkezésre ha valami érdekes kreatív feladat van a láthatáron.

Indul a hangoskönyv projekt. A legtöbbet a hangfelvétellel kínlódunk, lévén nem rendelkezünk profi stúdióval és ehhez való felszerelésekkel. Pedig még az ügyvédi irodát is magunkra zárjuk, lehúzva redőnyt és mindent, csakhogy a kukás autó és troli ne hallatszódjon be. Hát ez bizony külső szemlélőként eléggé félreérthető helyzet, de rossz aki rosszra gondol!

Végül is Múltmentő barátom sok-sok órai munkájával elkészíti a hangoskönyv szerkesztését a hozzátartozó ismertető anyaggal együtt.

Kész.. A hangoskönyv a karácsonyfa alá, a teaházba és a barátok ajándékába kerül. És mivel ez az ősz és a mese Édi manó csodálatos teáskannájáról szólt, érdekes módon megszaporodtak a teáskanna ajándékok a fa alatt:-))))

(Legalább is én azt kaptam a férjemtől ajándékba, és Múltmentő barátom is valami hasonló meglepetéssel kedveskedett imádott Marcsijának)

Képek: A szerző munka közben a teaházban a hangoskönyv utomunkálatain