Már január elején megvettem a ma bemutatásra kerülő bögrémet, de csak ma tudtam lefényképezni. Nem mindig sikerül jó képet készíteni a porcelán tárgyaimról, legtöbbször valóságban sokkal szebbek és beszédesebbek.

Ez a hasas porcelánbögre típus a gyengém, ilyen forma volt az ibolyás Zsolnay, mely Nagyapám kedvence volt 1925 körül, legalább is Nagynéném azt mesélte. Nekem szánta a bögrét, mert szerinte mindig is én hasonlítottam leginkább Nagyapámra, nemcsak kinézetre, de természetre is. Azt a bögrét én már soha nem kaphatom meg hisz eltörött, és mint menthetetlen darab a szemétdombon végezte. Amennyiben 1970-ben az a hasas bögre nem törik el, most valószínűleg restaurátorhoz vinném, vagy magam restaurálnám. Jobb híján pedig keresem a hasas bögre ikertestvérét. Ikertestvérét még nem, de féltestvéreit már megtaláltam. Már majdnem egy éve, hogy egy jelöletlen és egy Drasche jelölésűt egyszerre megvehettem. Szeretem is ezeket, bár egy kicsit az ibolyaminta hiányzik. A másik problémám, hogy újabban szeretem használni a „mikrót”, abba pedig a fémes peremű nem tehető. A most bemutatott darabot Esztergomból vettem, és tudható, hogy ezt - a beadó család elmondása szerint – a II. világháború alatt vették. Én is úgy gondolom, hogy ebből az időből való, mert nincs rajta aranyszegély. Ez számomra ideális, mert így bátran mikrózhatom.  Néhány gyártási hiba található rajta, de ez abban a háborús időben megbocsátható bűn. A bögre vásárláskor még a porcelánismeretem is tágult, megtudtam, hogy Esztergomban ezt a bögrét „Tót bögre”-ként emlegetik, valószínűleg azért, mert a Szlovák nemzetiségű családoknak volt kedvelt darabja. A másik információ, hogy a fenekén levő „KP” jelzést még eddig sehol sem láttam. Az eladó szerint valószínűleg Kispesti bögre, de ezt az információt egyetlen porcelántörténeti könyvem sem erősíti meg. Bár az is igaz, hogy nem is cáfolja.
Mindenesetre most már van három hasas bögrém. Ígérem, hogy hasas bögréből legközelebb már csak akkor vásárolok, ha a nagyapám ibolyás Zsolnay bögréjének az ikertestvérét vehetem meg.

 

Szerző: MULTMENTO  2011.02.12. 20:49 8 komment

Címkék: porcelán

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr792656718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2011.02.13. 08:47:48

Olyan jó lehet kézbevenni ezt a hasas bögrét ! Nem láttam mostanában ilyen formát, a modern, leegyszerűsített vonalak a divatosak manapság.(Sajnos)
Én azért óvakodnék a mikróba rakással, függetlenül attól, hogy nem aranyozott szélű. Nemrég jártam úgy, hogy egy hozzám került, régebbi gyártású (de nem antik) bögrét betettem a mikróba és legnagyobb megrökönyödésemre a mázas felületen sárga, ragacsos gyöngyözés keletkezett. Nem is mertem meginni a tejet, nem tudván, hogy mit oldott ki a mázból a mikrohullám. (Hozzáteszem, én nem vagyok esztelen mikro-ellenes, étel-melegítésre igenis használom.)

Ahogy elolvastam a szót: ibolyás bögre, azonnal beugrott egy kedves versem, igaz, nem bögréről szól, de azért bemásolom ide :

Vermes Dezsőné: Az ibolyás pohár

Nagy Isten, amit adtál, visszavetted.
Tiéd volt, rajta volt a kezed nyoma.
A földnek minden gyönyörűségét
Csak égi kölcsönként adtad oda.
A boldogságot nem idővel méred
És jól tudom, hogy minden ajándékért
Arányosan nagy fájdalom az ár.
Mégis mint kiskoromban, kérdés éget:
Miért mindig a legszebb törik össze,
Miért mindig az ibolyás pohár ?

ultramega o.k. 2011.02.13. 10:24:38

@aranyosfodorka: a mázból semmit. Ha repedezett a felület, mindenféle beszívódik az alapba, és ez csapódik ki az oldalán mikrózáskor. Hosszú évek tapasztalatára alapozva azt mondanám, a darabod teásbögreként szolgált régebben.:)

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2011.02.13. 10:29:19

Köszi u.m.o.k. - megnyugtattál. Azt hittem ez valami mérgező és veszélyes anyag. Már az is megfordult a fejemben, hogy nem is használom, de akkor mégis...legfeljebb nem mikrózom...

ultramega o.k. 2011.02.13. 10:55:35

@aranyosfodorka: nem hinném hogy mérgező lenne, max nem annyira higiénikus. Szerintem párszor mikrózz benne tiszta vizet, hogy átmosódjon.

sudi4 · http://sudi.blog.hu/ 2011.02.13. 11:04:32

Ibolya minta!
Ovis korunban a hatvanas években csak azért ettem meg az ehetetlen főzeléket, hogy a porcelán tányéron lévő festett ibolya előbukkanjon. Persze nem minden tányéron volt ilyen festett virágocska, éppen ezért ádáz harcok dúltak a ngycsoportban, hogy ki kapja az "ibolyás mintás" tányért.
Az a tányér valószínűleg nem volt valami márkás darab, de nekünk akkor és ott mindennél kedvesebb volt.

MULTMENTO 2011.02.14. 08:37:30

@aranyosfodorka: Nagyon jó kis vers. Az érdekesség, hogy eddigi tapasztalatom szerint az ibolyamintás porcelánt sokkal többen szeretik, mint az egyéb mintást. Egyszer egy aukciós oldalon pont olyan ibolyás Zsolnayt találtam, mint a miénk volt, ráadásként még csorbulás is volt rajta. Én elmentem 3000 Ft-ig a licitálással (ez is többszöröse a valós értékének), de mégis ennek közel duplájáért kelt el :-(

koporcponthu 2022.03.12. 21:58:06

Ez a jelzés a Kőbányai Porcelángyáré (így hívták a Drasche után). Nem Kispest. Ha valaki tudja, hogy ez a régi forma mikor változott a Zsolnaynál és a Kőbányai Porcelángyárnál is, az kérem ossza meg velünk! A legfelső sorban a fele pikkely alakja más lett. Valamikor 1957 körül, de ez csak tipp.

MULTMENTO 2022.03.13. 06:58:26

@koporcponthu: Köszönöm szépen, az eladó mondta, hogy a KP a Kispest jelzése, de amikor írtam ezt még nem dolgozták fel ennyire a porcelán jelzéseket. A szakkönyvek csak a II. Vh-ig foglalkoztak vele. Az eladó szerint a bögre inkább a II. VH alatt készülhetett, mert a szegély aranycsíkja letünt, és egyszerű zöld csíkot kapott körbe a drága arany helyett. De ez lehet csak az eladó logikusnak tűnt magyarázata.
süti beállítások módosítása