Jó messziről és régről indult ez a történet, melynek végkifejlete, hogy ezen a hétfőn két hajnalkás Zsolnay bögrét kaptam ajándékba a családomtól. Nem antik bögrék, az aljukon levő kék öttornyos jelzés szerint a 60-as, hetvenes években készültek, ART-DECO jellegzetességeket mutató darabok. A családom gondosan választotta ki őket. Elmentek a kacatboltba, és megkérdezték az eladót, hogy én mely tárgyakat szoktam nézni, és gondolkodni a megvételükön. A két hajnalkást tényleg sokszor néztem és gondolkodtam a megvásárlásukon. Nem azért, mert nincs bögrém, hanem azért, mert ez a kettő pont olyan, mint amilyenek nagynénémnél Tormáson voltak nyaralásaimkor.
Gyerekkoromban nyaralásait nagyon szerettem, pedig nem felkapott üdülőhelyre mentünk, hanem kölcsön lettem adva 30 kilométerrel arrébb levő faluba. Valójában ugyanolyan falu volt, mint a miénk, és mégis más. Unokatestvéreimmel, meg azok barátaival nagyokat csavarogtunk a faluban, meg környékén. Akkor úgy éreztem, hogy az sokkal szebb és jobb falu, mint a miénk. Ma már tudom, hogy nem és valójában bármelyik faluba visszamennék.
Visszatérve a bögrékre pont ilyenben kaptuk a reggeli kakaót, vagy tejeskávét. Nagyon szerettük, mert házi tejből készült és a felforralt tejen mindig megjelent a hártya a tetején. Azon a „tej bőrén” - mert úgy hívtuk – többször összevesztünk, mert mindenki szerette megenni.
Ezért örülök, hogy megkaptam ezeket a bögréket, mert ugyan nem régiek, de mégis szép emlékeket juttatnak eszembe.
Képek: Épp vanília fagylalt van az egyikben. Remélem hamarosan bőrös kakaóval, vagy kávéval is kipróbálhatom őket.
