Vannak könyvek, melyeket kidobnak, aztán jó esetben a papíripar újrahasznosítja. A több ezer, vagy több száz példányban kiadott könyveket nem is sajnálom, mert azokból remélhetőleg marad bemutatható példány a könyvtárakban.
Az alább bemutatandó könyv a szerencsének köszönhetően maradt meg. Az eladó szerint ezt Zalaegerszegen egy papírgyűjtéskor találta még Édesapja. A megtaláló elolvasni nem tudta, de mégis megtetszett neki a kézzel írt német nyelvű imakönyv. Otthon aztán nem nagyon sajnálták, mert még a kisgyerek is megkapta játszani, aki ceruzával össze is firkálta több lapját.
Ilyen előélet után mégis egész jó állapotban tudtam megvenni ezt az egyetlen példányban létező német nyelvű imakönyvet.
Az eredeti beírás szerint ezt az imakönyvet még a XVIII. század végén kezdték el írni, így szerény mennyiségű otthoni német imakönyveink közül ez most a legöregebb. Amikor megvettem az eladó a fent leírt történetnél többet nem tudott az imakönyvről mondani. Ugyanakkor felségem, aki tudományosan is fel szeretné dolgozni majd az ilyen jellegű könyveket fontos lenne tudni pontosabban az előéletét.
Ma már egy ilyen könyv előéletét felderíteni az internettel nem is lehetetlen. Itt van rögtön az alapanyag a papír. A könyv lapjai vízjelesek. Azt hittem, hogy ez ritka, pedig az Európai papírgyártásban ez bevett szokás volt. „A vízjelhasználatot az európai papírkészítéssel egyidősnek tekinthetjük. A legkorábbi vízjelet egy 1282-ben, Bolognában felhasznált papíroson találták. A vízjel legfőbb célja általában az volt, hogy az előállító malomra utaljon, s így elsősorban ipari márkának tekinthetjük. Mai értelemben vett védjegyül azonban ritkán szolgált. Hat évszázad állandó gyakorlata azt mutatja, hogy mindvégig és mindenütt szükségesnek tartották, és aránylag kevés vízjel nélküli papírost készítettek. A vízjel - akarva-akaratlanul - felelősségvállalást jelentett, hiszen ennek alapján bárki figyelemmel kísérhette a papírkészítő mester munkáját, a malom tulajdonosa, a hatóságok, a kereskedők és a papír használói egyaránt. A felettesek nyilván meggondolták, meddig bízhatják jelvényeiket, címereiket egy-egy papírkészítőre, és a kereskedők meg a használók is összehasonlították a különböző vízjelű papírok minőségét. Ez a felelősség magyarázza azt is, hogy hasonló vízjelet használó papírmalmok egy időn túl a készítőre utaló mellékjeleket kezdtek alkalmazni (pl. monogramot). A fő vízjel és a mellékjelek azonban nem csupán a malomra és a papírkészítő mesterre utaltak, hanem a papír alakját, minőségét és rendeltetését is jelölhették. Egyes gyakran használt vízjelkép-típusok jelentése világszerte közismert volt (pl. a postakürt a levélpapírokon)”.( Fazakas József: Vízjelek a könyvtári munka szolgálatában — cikkéből idézve. A teljes cikk itt található: http://palheidfogel.gportal.hu/gindex.php?pg=33687780 )
Az imakönyv papír vízjele: (D & C) BLAUW. Ezt a jelet meg az észak-hollandiai papírmalomban használták. Én ugyan papír meghatározásban amatőr voltam, de dr. Pelbárt Szilvia szerkesztésében az interneten is jól elérhető a magyar vízjel gyűjtemény, itt: http://www.belyegmuzeum.hu/ .
Amikor mondtam feleségemnek, hogy ennek a papírja Hollandiából származik, feleségem úgy gondolta, hogy ez talán nem is Magyarországon íródott, hanem Németországból hozták be a Mária Terézia idején betelepített németek.
Ezt a feltételezést — még német tudás nélkül is — könnyen meg tudtam cáfolni. A könyvben vele egykorú fametszetek vannak beragasztva illusztrációnak. Az egyik ilyen sokatmondó illusztráció alatt pedig latin nyelvű szöveg is van: Virgo, Parens, Patrona: parit, vestit, moderatur: Verbum Hominem, Hungariam: pneumate, carne, prece. (Magyarország Nagyasszonya, Mária, könyörögj érettünk!)
Ez egyértelművé teszi, hogy ezt az imakönyvet már Magyarországon írták a betelepített németek. Sőt a tulajdonos (Theresia Stroblin) családneve nem ritka Magyarország nyugati végén, és viselik is olyan németek, akik az Magyar államalapítás óta itt élnek.
Röviden ennyit tud egy amatőr kideríteni egy 200 évvel ezelőtt egyedileg készített könyvről. Ez a poszt nem születhetett volna meg, ha 40-50 évvel ezelőtt az imakönyv a papírgyárban végzi. Szerencsére nem így történt.
Képek: Fotók az imakönyv néhány lapjáról.
2011.08.13. 04:41
2 komment
Címkék: könyv papír szakrália
A bejegyzés trackback címe:
https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr553146846
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2011.08.13. 10:35:26
Gyönyörű ! Vagy talán nem is ez az igazán jó szó. Megható és ámulatba ejtő...Engem is elragad a képzeletem, ha valami hasonló régiség kerül a kezembe - és rettentően tudom sajnálni, hogy mennyi hasonló érték ment - avatatlan szemek/kezek miatt - veszendőbe.
Mammka 2011.09.05. 14:13:33
Micsoda kincs!!!!!Odavagyok az ilyen tintával írt kézírástól! Csodásan írtak régen!!!!!!