Már korábban meséltem róla nektek a blogon, hogy gyerekkorom óta szeretem az órákat. Hamarosan egy éve, hogy ajándékba kaptam egy felújításra szoruló órát.
Az ajándékozó csak „szobadísznek” gondolta, de én akkor elhatároztam, hogy megmentem. A lányomra bíztam, hogy órás barátom lányának adja át, hisz egy helyen tanulnak, gondoltam majdcsak megoldják a postás szerepet. Fél évig nem történt semmi, így gondoltam mégis a Posta kezeire bízom az órát. Gondosan becsomagoltam, és megint a jól bevált celldömölki órásomnál landolt a levélcsomag. Nemrég elkészült, és már végre a lányainkon keresztül meg is érkezett hozzám.
Újra működik, csendesen jár, hangosan csörög. Megkopott a szerkezete, ezért a pontossága már nem garantált. Mégis nagyon szeretnivaló. Igazi európai óra. Német óraszerkezet, magyar tokozás. A csapágylemezén 1940-ből származó jelölés. Az óra számlapján foreign (külföldi)- felirat. Ezt többen tévesen márkajelzésnek gondolják. Ez akkoriban csak azt jelentette, hogy külföldről származtak egyes alkatrészei, de végső formáját itt e kis hazánkban nyerte el. Csapágylemeze könnyített, és négyszögletes. Gondolom spóroltak, hogy minél kevesebb rezet használjanak hozzá. Most büszkén állt kamerám elé. Nézzétek, már hetvenegy éves, mégis milyen peckesen áll.
2011.11.17. 14:26
2 komment
Címkék: óra papír fém
A bejegyzés trackback címe:
https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr943389860
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
RETROSTORE 2011.11.18. 12:29:01
Gyerekkoromban hasonló óránk volt.A hátlapja ugyanilyen.Az állítási lehetőséget megnézve mindig az jutott eszembe,hogy fáradt és szomorú.Később kitalálták ezt a jelet.