Mondhatnám a mai témámra, hogy örökzöld itt a blogomon, mert többször esett szó a véméndi temetőkről. Ezen a hétvégén két véméndi temetőről készítettem képeket. Az első a véméndi Zsidó Temető, mármint amit látni lehet belőle. Teljesen benőtte a természet, a bokrok közé benézve már egyetlen fejfát sem lehet látni, csak néhány odahordott szemétkupacot.

A Szerb temető helyzete, sem rózsásabb. Amikor fotóztam a Szerb Temetőt egy falubeli jött hozzám és érdeklődött, hogy mit csinálok. Mondtam, hogy fotókat az egykori temetőről. Mire a falubeli: „Igyekszünk rendben tartani. Minden évben egyszer leégetjük.”  
Az évenkénti egyszeri leégetés miatt legalább be lehet menni a temető területére. Sok sírkövet már nem lehet látni, bár a temetőben még sokat lehet érezni a lábunk alatt. Az utolsónak itt eltemetett szerb pap obeliszkje öt évvel ezelőtt még állt a temetőben, de sajnos már azt sem találtam. Néhány évvel ezelőtt Szerb egyházi elöljárók látogatták meg a temetőt, keresték a falu névadójának a síremlékét a temetőben, de már akkor is csak a romjait találták. Siralmas állapot, a természet a sok vadvirággal mégis széppé teszi ezt a temetőt.    

Szerző: MULTMENTO  2012.05.14. 09:02 2 komment

Címkék: virág temető szakrália

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr974507309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2012.05.14. 15:32:31

Szép, de elgondolkodtató képek...
"Sic transit gloria mundi."
Figyelmeztető jel lehetne, hogy előbb utóbb mi is így járunk - mégse teszünk ellene. Sok mindent nem őrzünk, amit pedig talán kellene.... Aztán majd kétezer év múlva meg esetleg örül egy régész, hogy kipiszkált a földből valami csontdarabkát.
Kihaltak a fáraók, s velük együtt a piramisépítés kényszere.
(Persze nem tudom, hová férne el 7 milliárd piramis ???)
Én a hamvak szétszórása, vízbe-hintése mellett vagyok.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2012.05.14. 15:33:55

Azt kifelejtettem: a pünkösdirózsás - szerintem a legmeghatóbb. Őrzi még most is valaki keze-nyomát....
süti beállítások módosítása