Ma éppen 175 éve, hogy megnyílt az elődje a Hevesi Sándor téren működő Magyar Színháznak. Itt olvastam:

 
Már régóta be akartam mutatni, hisz ez is Zsolnay pirogránit burkolja. Ugyan ezt a burkolatot már a II. világháború után gyártották, de a Zsolnay gyár még akkor is adott a minőségre és fél évszázada állja az időjárás viszontagságait.
 
„A Hevesi Sándor téren álló színház mai arculatát 1964−66-ban nyerte el, amikor átépítették Azbej Sándor tervei szerint − a Nemzeti Színház Blaha Lujza téren álló épületének a metróépítkezésekre való hivatkozással történt felrobbantása miatt − a társulat ideiglenes hajlékának.
 
Az épület igen nagy átalakításon ment keresztül. A régi színházat egészen a vasfüggönyig elbontották, sok helyen csak a tartófalak maradtak a helyükön. Az épület két új szinttel magasabb lett, és a tér felé is 8 méterrel terjeszkedve, jóval nagyobb alapterületűvé vált. Ezáltal lehetőség nyílt egy impozáns előcsarnok kialakí­tására és a szí­nház műhelyeinek, jelmez-, és bútortárainak elhelyezésére. A színpadot is megnövelték, s új nézőteret alakí­tottak ki rejtett világí­tással, akusztikai plafonnal. Természetesen a régi öltözőket is korszerűsítették, és tíz újabbat is épí­tettek.
 
Az új épület zsolnai pirogránitból készült, 757 elemből álló dombormű homlokzata Illés Gyula szobrászművész munkája. Az előcsarnokban Barcsay Jenő szobrászművész nagyméretű mozaikképe fogadja a nézőket, görög kórus képzetét keltő asszonyalakjaival. A színésztársalgót díszí­tő intarziás falikép Szinte Gábor festőművész, dí­szlettervező alkotása. A szí­nház befogadóképessége az átépí­tés után 756 fő volt, ma 665 fő. (A földszinten 374, az erkélyen az oldalpáholyokkal együtt 291 néző foglalhat helyet.) Az épület stúdiószínháztermét, a Sinkovits Imre Szí­npadot 2001-ben alakí­tották ki a korábbi házi színpad átépí­tésével, amelynek befogadóképessége 96 fő. „ Forrás:

Szerző: MULTMENTO  2012.08.22. 14:35 komment

Címkék: épület kerámia zsolnay épületkerámia

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr784725978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2012.08.22. 15:22:16

Hát igen... ez is Zsolnay. Azonban mecsoda különbség a régiekhez képest ...
Nem véletlenül kedvesebbek a szívemnek azok és nem ez.
süti beállítások módosítása