Mutattam már be a Bajza utcából több palotaszerű épületet, a mostani közel sem olyan régi, de mégis több híresség fordult meg falai között, mint a többi Bajza utcai épületben. A Bajza utca 1 alatti Garzonházról egy jó cikket találtam:
„Az OTP különleges, a 30-as évekből átvett nyugat-európai modell alapján kidolgozott lakáspolitikai kísérleteinek egyike volt a Garzonház. Németországban ezekkel a "lakókombinátokkal" próbálták meg kiváltani a szoba-konyhás, közös vécés munkás- és bérlakásokat; nálunk a lakáshiányos, és nyomasztóan társbérletes időkben pedig olyan fiatal, gyermektelen házasoknak és egyedülállóknak épült a Bajza és a Damjanich utca sarkán álló 150 lakásos épület, akik közös életük elején álltak, s akik - mint egy óceánjáró fedélzetén - minden akkoriban fontos szolgáltatást helyben, házon belül szerettek volna megkapni. (Innen a boarding house elnevezés, amellyel a Garzonház lakásait hirdették.) Az épület földszintjén ennek megfelelően volt központi társalgó - de volt belőle emeletenként is egy -, tévészoba nagyképernyős, fekete-fehér készülékkel (a kezelőgombjait lakattal zárt vaskazetta védte a babrálóktól, a doboz kulcsa a recepción volt). Működött zeneszoba és könyvkölcsönző, ahol a lakók egymást váltva, hetente kétszer adtak ügyeletet, hogy cseréljék a kiolvasott könyveket.
Volt a földszinten étterem, cukrászda, Patyolat, a sarkon egy kis OTP-fiók, ahol lottót is árultak, a pincében mosógéppel, centrifugával felszerelt mosókonyha és szárítóhelyiség, a tetőn pedig napozóterasz, nyugágyakkal, öltöző- és zuhanykabinnal. A ház Városligeti fasor felőli oldalán kerthelyiség működött, ahol késő tavasztól őszig bokszokban ebédelhettek-vacsorázhattak a vendégek, a középen lévő, mázas cementlapokkal burkolt táncparkett körül. A zenét az étterem együttese szolgáltatta; hol dzsesszt, hol slágereket játszottak, de mindig minőséget. Emellett minden emeleten volt egy telefonkészülék, amelyikről ugyan csak a ház portáját lehetett hívni, de a portás leadta a rendelést az étteremnek, hívott taxit, mentőt. S végül minden emeleten volt egy lakás, amelyet eredetileg az ügyeletes nővér szobájának szántak, de kezdetben azok az emeleti pincérek kaptak bennük helyet, aki az étteremből ételliften érkező fogásokat vitték ki a megrendelő lakásához. ….
Az első beköltözők között volt Gábor Miklósné (Ruttkai Éva), a párizsi Foch sugárút 78. alatt lakó pénzügyi zseni, André Kosztolanyi, aztán Payer András, Csűrös Karola és Horváth Ádám, dr. Tátray Zoltánné (született: Toldy Mária), később pedig Halmai Gábor, Orosz Pál, Szendrő József, Péchy Blanka, Latinovits Zoltán, Harangozó Teri, Zalatnay Sarolta és még nagyon sokan mások. A házirend szerint a lakások egyedülálló személyek és gyermektelen házaspárok számára épültek, akik beköltözéskor vállalták, ha családi körülményeik úgy változnak, hogy gyermekük születik, lehetőséget keresnek arra, hogy elköltözzenek. A ház alapokmányából persze az sem maradt ki, hogy a lakók "a szocialista együttélés szabályainak megfelelően kötelesek a Házirendhez alkalmazkodni, annak előírásait betartani." Olykor nem volt konfliktusmentes a dolog. Korda kissé zajos kutyája miatt volt népszerűtlen a lakók között, Latinovits Zoltán pedig azért, mert nemigen tűrt meg maga mellett más utast a liftben. (Reich László közlése.) Forrás (teljes cikk itt olvasható): http://www.budapestfolyoirat.hu/archivum/2006/9/146-oceanjaro-a-bajza-utcaban-a-garzonhaz
Az egykori híres lakók közül Szendrő József emléktáblája van a ház falán.
Szendrő József (Budapest, 1914. augusztus 18. – Budapest, 1971. október 22.) Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, műfordító, színházigazgató. Forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Szendr%C5%91_J%C3%B3zsef
Egy verse, melyet önálló szerzői estjein szokott elmondani:
SZÍNÉSZEK MUNKÁN KÍVÜL
Dériné, Jászai írók voltak,
Varsányi, Mály, Gerő sütött-főzött,
Uray festegetett, Csortos vad volt,
- csak kutyáival törődött -,
Egressy szervezte iskoláját,
Sugár kertész volt, Gobbi épít,
Pethes piacra járt, végső útján
kofák kísérték, úgy mesélik.
Hát igen, mindenkinek élni kellett,
és halni kellett vezényszóra.
Mégis csak sok-sok év az élet,
De a színház csak három óra.
Képét stílszerűen egy OTP reklámfilmből vettem. Ezt a kettő videót ajánlom a korból Szendrő József szereplésével.
