De jó kis Holland szélmalmos életkép! – gondoltam, amikor megláttam a bolhapiacon a képeslapot. Megvettem, mert tetszett. Majd felvidámítja a kedvem, ha az íróasztalom fölé függesztem.
Otthon aztán alaposan megnéztem, elolvastam, és kiderült, hogy nem is olyan vidám történetet mesél el a képeslap szöveges oldala.
Jól olvasható, hogy Lichtenstein Ernő hadnagy úrnak küldték 1918. szeptember 30-án. Lichtenstein Ernő névvel az első világháborúban ketten is szolgáltak az akkori magyar hadseregben. Én mégis úgy érzem, ezt a képeslapot annak a Lichtenstein Ernőnek írták, aki később magyarosított Ligeti Ernőre.
Ligeti Ernő (Született Lichtenstein, Kolozsvár, 1891. február 19. – Budapest, 1945. január 11.) erdélyi magyar író, publicista, szerkesztő, a helikoni közösség tagja.
Jogi tanulmányok után lépett újságírói pályára. Előbb a Nagyváradi Napló, majd Kolozsvárott a Keleti Újság munkatársa volt. Az I. világháborút az orosz fronton harcolta végig.1924-ben részt vett az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó vállalat megalapításában. 1934-ben Kolozsvárott hetilapot alapított Független Újság címmel. 1940-ben Budapestre költözött, a Magyar Nemzet főmunkatársa lett. A nyilasok családjával együtt meggyilkolták. Ligetit, feleségét és kisfiát egy nyilas osztag kirángatta a svájci követség védelme alatt álló lakásból, bevitte az Andrássy út 60. alatti nyilas házba, ahol mindannyiukat lelőtték. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ligeti_Ern%C5%91
Ligeti Ernő: Az életet élni
Elnézem én az életet. Kevés
öröm csorg utána, mint pohár
alján néhány csepp ring. Ó sóvár
nézés, kiben benne ég s enyész
a ki nem élt lét tette. Szem, ne nézz
te, jobbra-balra, hogy a sors dobál,
mert fáj a szívnek, és e zord hodály
a tér, az is fáj. - Nem vagy te zenész,
ki bánatát nyirettyűjére fejti
s felejti már, aztán a földre ejti
a hangszert s benne illan mélabú.
Te élsz, te vagy. A kínok néma szú-
faragta fádon könnyekkel szakadnak
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
s te akkor is látsz bévülről, ha vak vagy.
