Ezt az emléktáblás sarokházházat már régóta be akarom mutatni. Ebben a házban született, és nevelkedett Szilárd Leó.

Általános iskolától kezdve érdekelt a fizika. Valószínűleg általános iskolai fizika tanáromnak köszönhetem, hogy gimnáziumba már fizika tagozatra jelentkeztem. A fizikusok közül én Szilárd Leót tekintettem példaképemnek, így róla és tőle olvastam. Tetszett a sokoldalúsága, és regényes élete. Életrajzából válogattam néhány rá jellemző részletet.

Szilárd Leó (szül. Spitz Leó, (Budapest, Terézváros, 1898. február 11.[1] – La Jolla, Kalifornia, 1964. május 30.) magyar származású fizikus. Az első, aki felismerte, hogy a nukleáris láncreakció (és ezzel az atombomba) létrehozható. Mivel félelmetes lehetőségnek tartották, hogy először esetleg a náci Németország fejlessze ki az atombombát, Szilárd Leó és tudóstársai meggyőzték Franklin D. Rooseveltet, hogy ebben nekik kell elsőnek lenniük. Tevékenyen részt vett az erre irányuló Manhattan tervben.

Részletek az életrajzából: Leó koraérett gyermek volt. 13 éves korában elkezdett a fizika iránt érdeklődni. Húga, Szilárd Rózsi egyik visszaemlékezésében megemlíti, hogy mikor másik bátyja, Béla difteritiszt kapott és el kellett tőlük különíteni, Leó összeeszkábált egy kisméretű, drót nélküli távíró berendezést, és a lakás egyik végében a leadót, a másikban a vevőt állította fel, s így beszélgettek testvérükkel.

1908-tól 1916-ig a VI. kerületi Reáliskolába járt Budapesten. 1917-ben behívták az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe tüzérnek. Később tisztképzőbe került, de sorozatos influenzája miatt tartalékos állományba helyezték és leszerelték az első világháború végén. A Műszaki Egyetemen kezdte meg tanulmányait, de a politikai feszültség és a megfelelő oktatási lehetőség hiánya miatt 1919-ben, öccsével Berlinbe költözött. 

1925 és 1933 között több szabadalma is született, ebből nyolc Albert Einsteinnel közösen. 1929-ben nyújtotta be a részecskegyorsító szabadalmát, 1931-ben az elektronmikroszkópét, majd 1931. március 2-án tették közzé a legsikeresebb Einstein-Szilárd szabadalmukat, amely egy új típusú hűtőszekrényre vonatkozott. Szilárd és Einstein egyik nap szörnyű tragédiáról olvasott az újságban: egy család megfulladt, mert éjszaka mérges gáz (kén-dioxid) szabadult ki a jégszekrényük hibás szelepéből, amely beszivárogott hálószobájukba. A tudósok ekkor kijelentették: Találni kell valami olyan megoldást a szivattyúzásra, amely nem okoz balesetet. És ekkor megalkották az elektromágneses szivattyút. Ebben az volt újszerű, hogy nem tartalmazott könnyen meghibásodó forgóalkatrészt vagy dugattyút, hanem a folyékony fém elektromágneses továbbításával történt a hűtés. Remélték, hogy a felfedezés érdekelni fogja az AEG-t, s habár nagy hangja miatt sosem lett belőle termék, az elvet hatékonyan használták 1942-ben az Amerikai Egyesült Államokban az atomreaktor fejlesztésénél, és ma is ezen az elven hűtik a tenyésztőreaktorokat.

Ebben az időszakban tanársegédként dolgozott, majd egyetemi magántanár lett. Több elméleti fizika előadást tartott Erwin Schrödingerrel és Neumann Jánossal, valamint magfizikát és kémiát Lise Meitner-rel. 1932-ben az Egyesült Államokba látogatott és megkísérelt megszervezni egy tudományos bojkottot Japánnal szemben tiltakozásul Japán Kínával szembeni agressziójára.

A második világháború közeledtével Szilárd egyre intenzívebben foglalkozott az atomelmélet fegyverként való megvalósításával. Ismert volt, hogy a német nukleáris kutatások előrehaladott állapotban vannak. Ezért úgy érezte, hogy kutatásaik eredményét vissza kell tartani a publikálástól. Szilárd, kollégáival, Wigner Jenővel és Teller Edével remélték, hogy pénzügyi támogatást kapnak az Amerikai Egyesült Államok kormányától és finanszírozzák a kutatás teljes költségét, s így bebizonyíthatják, hogy lehetséges nukleáris láncreakciót elindítani. Nagy nehezen meggyőzte Enrico Fermit, hogy a magfizikai láncreakció katonai lehetősége óriási. Mivel a legnagyobb uránlelőhely Belga Kongóban volt, ezért fel akarták hívni a belga kormány figyelmét ennek jelentőségére, és nem utolsósorban a német veszélyre. Wigner Jenő javaslatára kettesben meglátogatták Albert Einsteint. Miután Szilárd elmagyarázta neki a láncreakció lényegét, s mivel gyűlölte a nácizmust, magáévá tette az ügyet. A levelet németül Szilárd fogalmazta meg melyet postázott Einsteinnek. Einstein a levelet kijavítva vissza küldte, amit Wigner lefordított angolra, majd Teller Edével (Wigner ekkor Kaliforniában volt) Szilárd újra elment Einsteinhez, aki a leveleket aláírta (két levél készült, egy hosszabb és egy rövidebb). A leveleket 1939 augusztusában átadták Alexander Sachsnak, az elnök egyik barátjának azzal, hogy juttassa el Franklin D. Roosevelt elnökhöz. Ez a levél körvonalazta a láncreakció megvalósítását és annak nemzetvédelmi jelentőségét. A levél azonban csak októberben jutott el Roosevelt-hez, aki bizottságot állíttatott fel az ügy vizsgálatára.

Amikor a Szovjetunió 1949-ben végrehajtotta első kísérleti atomrobbantását, a hidegháború és a fegyverkezési verseny folyamata visszafordíthatatlannak látszott. Szilárd ekkor elfordult a politikától, és teljesen a biológiának szentelte magát. Úgy tűnt, nem akart többé a halállal kapcsolatos dolgokkal foglalkozni, csak az élet jelenségeit akarta kutatni.

1946. július 1-jével lemondott a Metallurgiai Laboratóriumban (Metallurgical Laboratory) és félállású biológiaprofesszor lett a Chicagói Egyetem Sugárbiológiai és Biofiziológiai tanszékén. Ugyanakkor félállásban tanácsadóként dolgozott az egyetem Társadalomtudományi Osztályán az atomenergia társadalmi szempontjainak kutatásán. Jellemző vonása Szilárdnak, hogy amikor elhatározta, hogy biológiával fog foglalkozni, akkor azt előbb alaposan meg akarta tanulni. New York államban Cold Springs Harborban évente nyáron rendeztek egy mikrobiológia szemináriumot, amin Szilárd rendszeresen részt vett. Itt Szilárd megtanult a baktériumokkal dolgozni, tápanyagot szaporítani, mikroszkóp alatt számolni, megismerte az E coli bacilusok, a bakteriofágok természetét.

Szilárdnak olyan elgondolásai voltak, mint amilyen addig senkinek, hiszen fizikai szemszögből közelített a biológia felé. 1948-ban Aaron Novickkal kezdett el dolgozni saját laboratóriumában a Chicagói Egyetemen és elkezdte kutatásait a nukleáris biológia területén. Együtt fejlesztették ki a chemosztátot, az eszközt, amely a baktériumtenyészetek növekedéséhez változatlan feltételeket biztosít. A tápanyag cirkuláltatásával stacionárius, vagyis időben nem változó állapotot hozott létre, ezzel mutációk keletkeztek, melyeket kiválasztott. Így mintegy az evolúció folyamatát valósította meg kémcsőben. A chemoszátot hosszabb ideig működtetve több száz mutáció állt elő, végül olyan baktériumokat tudott előállítani, amelyek egész sereg, a kiindulástól eltérő sajátságot mutattak. 1949-ben és 1950-ben számos cikkben jelentette meg kutatásai eredményét, mint például „Tapasztalatok a chemosztáttal baktériumok spontán mutációjával”, „Anti-mutánsok”, „Az öregedés természete”. Szilárd elmélete az öregedéssel és az emberi memóriára vonatkozó elméleteivel kapcsolatban jelentősen túlmutatott kutatásain és folyamatosan foglalkozott a témával élete hátralévő részében. Tudományos stílusához tartozott, hogy a bonyolultról először egy igen egyszerű modellt készített a rendszer leglényegesebb jellemzőit megtartva. Ehhez kitűnő képzelőereje és tehetsége volt.

1959-ben publikálta öregedés-elméletét. Diagnosztizálta a hólyagrákot, amely betegségben maga is szenvedett. Feleségével, Gertrude segítségével áttanulmányozta a szakirodalmat és módszereket dolgozott ki a betegség felszámolására. Két sugárkezelésen is átesett: 1960-ban és 1962-ben. Maga szervezte a radiológiai kezelést, ő számította ki a dózisokat. Betegségét is arra használta, hogy új gyógyászati eljárást dolgozzon ki: a rák radioterápiáját. A sugárkezelések során a New York City's Memorial Hospitalban Szilárd magnóra mondta életének eseményeit, többek közt feltárta a Manhattan tervben játszott szerepét. Számos interjút adott, és sok TV-műsorban vett részt, mert úgy érezte, már nincs sok ideje hátra. Azonban felgyógyult, ezen saját maga is meglepődött. Mindvégig úgy hitte, rákbetegsége csak átmenetileg szorult vissza, de a halála után végzett boncolás nem mutatott ki testében rákos elváltozást. Ebben az időben Szilárd rengeteget írt. Javaslatokat tett a nukleáris kor túlélésének szabályaira a „How to Live with the Bomb and Survive” (1960) című munkájában. Novelláskötetet írt „A delfinek hangja” címmel (The Voice of the Dolphins – 1961). A címadó novellában egy nemzetközi delfinkutató intézet tudósai megfejtik a delfinek nyelvét, felismerik azok magasrendű intelligenciáját, és tolmácsolják a kormányaiknak a tőlük kapott meggyőző leszerelési javaslatokat. Csak miután a delfinek javaslata megvalósult, akkor derül ki a turpisság: nem is a delfinek, hanem az egymással szót értő tudósok dolgozták ki azt.

Egy másik szatirikus művében a tudomány túlszervezését gúnyolja ki. Kifejti, hogy ha a tudomány egyre gyorsabb fejlődése egyre nagyobb veszélybe sodorja a politikailag fejletlen emberiséget, akkor mit lehetne tenni a tudomány megállítása érdekében. Javaslata szerint a kutatásra nagyon sok pénzt kell adni, e pénz leadminisztrálására nagyon sok bizottságot kell szervezni. E bizottságok munkájába be kell vonni a tudósokat, és akkor idejük annyira szétforgácsolódik, hogy a tudomány fejlődése megáll, és az emberiség megmenekül saját magától. Novelláiért 1961-ben a Humán Irodalomtudományok tiszteletbeli doktorává avatták a Brandeis Egyetemen.

1959 októbere és 1961 októbere között tárgyalásokat folytatott a Szovjetunió miniszterelnökével, Nyikita Hruscsovval, akinél a Berlini Válság idején (amikor egyetlen éjszaka alatt felépítették a várost kettéválasztó falat) magánkihallgatáson járt. Szilárd megtudta, hogy Hruscsov nagyon szereti a borotvákat, ezért egy borotvát vitt neki ajándékba. Hruscsov elragadtatással szemlélte az ajándékot, ekkor Szilárd azt mondta: „De van egy kis probléma: a tartalékpengék. Megígérhetem, hogy amíg nem lesz háború, ellátjuk önt tartalékpengékkel”. Hruscsov mosolyogva így válaszolt: „Ha még egy háború lesz, soha többé nem fogok borotválkozni”. Szilárd javaslatot tett egy „Moszkva-Washington forródrót” felállítására, amely megkönnyítené vészhelyzetben is a kommunikációt a szuperhatalmak vezetői között. Ebben az évben az atomenergia békés felhasználásáért folytatott munkásságáért elnyerte a Washingtoni Tudományos Akadémia „Atommal a békéért” díját (Atoms for Peace Award). 1961-ben előadás-sorozatot kezdett, melynek során nyolc egyetemen és főiskolán járt. Első előadását 1961. november 17-én a Harvard Law School Forumon tartotta, „Are We On The Road of War?” címmel. Erőfeszítése nyomán létrejött az Élhető Világért Tanács (Council for a Liveable World), egy politizáló bizottság, amelynek tagjai bevételeik két százalékával támogatták a leszerelést hirdető politikusjelölteket.

Francis Crick, a DNS szerkezetének és szerepének Nobel-díjas megfejtője jegyzett fel egy történetet: Enrico Fermit sok minden érdekelte, így ez élet eredete is. Egyszer baráti társaságban ezt mondta: „A Tejútrendszerben van legalább százmilliárd csillag, többé-kevésbé olyanok, mint a Nap. Sokuk körül bolygók keringenek, egyeseken folyékony víz is előfordul. A vízben a csillagfény hatására kémiai vegyületek szintézise indul meg, az óceánból langyos tápláló leves válik. Ebből az erőlevesből önreprodukáló struktúrák táplálkoznak. A természetes kiválasztódás belőlük mind fejlettebb, komplexebb lényeket hoz létre. Civilizációk kelnek életre, velük tudomány és technika. Újabb és újabb bolygókat keresnek fel ezek az értelmes lények, bejárva az egész Tejútrendszert. Ezeknek a rendkívül okos lényeknek a figyelmét aligha kerülheti el egy olyan szép bolygó, mint a Föld. De hát akkor hol vannak?” A kérdésre a jelenlévő Szilárd Leó rögtön válaszolt: „Itt vannak közöttünk. Kicsit furcsa az angol kiejtésük. Magyaroknak mondják magukat.” Az idézett szövegrészek forrása: Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szil%C3%A1rd_Le%C3%B3