A Király utcában állították fel Dumba Miklós emléktábláját. Az emléktábla annak a háznak a falán van, melyben életének utolsó napjait töltötte. Nem hallottam még róla, és nem is tudtam hova tenni, aztán a neten a Vasárnapi újság 1900 áprilisi számában megtaláltam a haláláról történő megemlékezést. Érdekes élettörténet.

DUMBA MIKLÓS. 1830—1900.

„Dumba Miklós, a ki a múlt héten Budapesten magyar rokonai látogatása alkalmával hirtelen és váratlanul meghalt, egyike volt az osztrák főváros és az osztrák politikai élet kitűnőségeinek; ismeretes volt arról is, hogy hazánk iránt mindig rokonszenvvel viseltetett. Ausztria politikai életében évtizedek óta igen előkelő szerepe volt, s Bécs közművelődési, jótékonysági, irodalmi és művészi egyesületei úgy ismerték őt, mint minden jónak és szépnek nemes ízlésű és bőkezű támogatóját. A mint iskoláit elvégezte, a kereskedői pályára lépett; de alig tette meg nagy keleti tanulmányútját, visszavonult a számok rideg világából, hogy anyjától örökölt nagy vagyonát és tehetségét hajlamaihoz közelebb álló téren értékesítse.

Szülővárosa, az osztrák főváros közéletében akart szerepelni, mely ekkor még - a hetvenes évek elején - nagy szükségét érezte az ideálisabb czélokért küzdő tevékeny szellemeknek. Harmincz évig működött mint politikus, s ez alatt a harmincz év alatt honfitársainak becsülését érdemelte ki, s harmincz évi közéleti tevékenysége szerezte meg számára azokat a nagy kitüntetéseket, a melyekkel őt az uralkodó elhalmozta. 1870-ben küldte Bécsújhely az alsó-ausztriai tartománygyűlésbe. Itt kezdődött politikai pályája, s innen jutott a képviselőházba, melynek 1885-ig volt tagja s a hol rendesen közgazdasági kérdések tárgyalásánál szólalt fel, széleskörű szakismereteknek s teljesen független gondolkozásmódnak adván jeleit. A baloldalhoz és pedig annak liberális árnyalatához tartozott. Midőn a baloldal Dél-Tirol közigazgatási elkülönítésének kérdésénél Herbst elnököt a szavazásnál cserben hagyta, Herbst állásáról leköszönt és helyére Dumbát választották. Az urak házának 1885-ben lett tagjává, 1896-ban pedig a titkos tanácsosi méltóságot kapta Ő Felségétől, ki tehetségeit és erélyességét egyaránt nagyra becsülte. A delegáczióban mint a külügyi bizottság előadója, legújabban pedig a kvóta-bizottságban is nagy tevékenységet fejtett ki s a tárgyalások alkalmával nem egyszer adta jelét őszinte magyarbarát érzelmeinek.

A politika azonban soha sem emésztette föl teljes tevékenységét, s igazi elemében akkor érezte magát, ha a zajos tárgyalási termekből a Parkringen fekvő palotájának szegletszobájába menekülhetett, a hol rendesen a császárváros íróit és művészeit gyűjtötte össze maga köré.

Görög eredete ép úgy mutatkozott arczvonásaiban, mint a művészetek kedvelésében. A képzőművészetek mellett nagyon kedvelte a zenét is, s hogy Schubert oly népszerűvé tudott lenni Bécsben, az főleg a Dumba buzgólkodásának köszönhető. Hogy mennyire szerette és tisztelte ezt a dalköltőt, a Schubert-kiállításon láthatták a bécsiek. Itt olyan gyűjteményt mutatott be a mester leveleiből és eredeti hangjegyeiből, mely valóban páratlan a maga nemében. Nemcsak kedvelője, de lelkes művelője is volt a zenének. Fiatalabb éveiben szép tenor hangjával, mint jeles Schubert-énekes szerepelt s bizalmasabb barátai még pár éve is hallottak tőle nagy művészettel és érzéssel előadott Schubert-dalokat. A zene kedvelése mindvégig egyik fő szenvedélye maradt. Még élte utolsó napjaiban is a filharmonikusok s a férfi dalegylet érdekében buzgólkodott, azon fáradozva, hogy ezeknek a testületeknek a párisi kiállításon való megjelenését lehetővé tegye s a bécsi zene diadalait szaporítsa.

Különösen bírták érdeklődését a képzőművészetek is. A hol művészeti tervek kiviteléről volt szó, ott Dumba nem hiányozhatott. Ha emlékbizottság alakúlt: annak ő volt született elnöke. Az új-Bécsnek harmincz évvel ezelőtt még, a császári ház által emelt politikai jellegű emlékeken kívül, nem volt nyilvános emlékszobra. Schubert, Schiller, Beethoven, Grillparzer, Mozart, Makart a Dumba Miklós buzgólkodásánat köszönhetik, hogy az utókor érczalakjaikat láthatja. Az újabb festő-nemzedéknek nem volt nála lelkesebb pártfogója. Dumba nem az a főrangú maecenás volt, a ki több más sport mellett a képek sportját is gyakorolja; komoly szeretettel csüggött a művészeteken, s nem csak pártfogója, hanem valóságos munkatársa is volt minden jóravaló művésznek. Mikor Makart nagy festményét, «Caterina Cornaro»-ját befejezte s az ünnepeltetés daczára sem talált megrendelőkre, Dumba így szólott hozzá: «Menjen el Velenczébe, maradjon ott, a meddig akar és ne tegyen mást, csak szemlélődjék. Azután jöjjön vissza és ékesítsen föl nekem egy egész szobát.»

Makart csakugyan elment Velenczébe, s a mikor visszatért Bécsbe, megteremtette Dumba dolgozó-szobáját, mely a maga nemében elsőrangú művészeti látványosság s kétségkívül egyik legmaradandóbb emléke a nagy kolorista lángelméjének.  A szoba, melynek faragott, barna fából való építészeti díszítését is maga Makart tervezte, nem másolata az olasz renaissance hasonló alkotásainak, hanem minden izében eredeti erőtől duzzadó műve egy lázas fantáziájú képírónak. A szoba falai a kereskedelem, a mezőgazdaság és művészetek köréből mutatnak jeleneteket, mig a plafond egészen a zene dicsőítésének van szentelve. 

Dumba más bécsi művészeket szintén örömest és sokszor foglalkoztatott. Zene-termét egészen Klimt Gusztáv díszítette, a Matsch által tervezett pazarfényü ebédlőbe pedig Zumbusch, Kundmann, Hellmer és Veyr mintázták a szebbnél-szebb szoborműveket. Dumba nagy kegyelettel csüggött a régi Bécs emlékein s ennek a kegyeletnek nem csak azzal adott kifejezést, hogy a bécsi kongresszus idejéből való bútorokat gonddal gyűjtötte, hanem azzal is, hogy a lerombolt régi épületekről nagy értékű vizfestményeket készíttetett. Alt Rudolf legszebb műveit az ő szobáiban csodálhatják az amateurök. Dumba abban különbözött bécsi gyűjtő-társaitól, hogy míg ezek leginkább jeles franczia és angol, szóval külföldi müveket vásároltak, ő kizárólag csak a bécsi művészek ecsetjét és vésőjét foglalkoztatta, ez által is bizonyságát adván annak, hogy Bécs művészeti életének föllendítése még nemesebb czél gyanánt lebegett előtte, mint a saját mű-szeretetének kielégítése. És csakugyan, ez a kiváló ember akkor érezte magát legjobban, ha iró- és művészbarátai körében szülővárosa műizlésének fejlesztéséről, Bécs műemlékeinek szaporításáról tanácskozhatott.

Így mutatja be őt Temple Jánosnak «Egy ülés Dumba Makart-szobájában czímű festménye is. Asztala mellett ülve látjuk a lelkes amateurt, a mint kezében Makart szobrának Tilgner által készített kis mintáját tartja, s annak szépségeit a nála egybegyűlt bécsi nevezetességeknek: Angeli-nak, Alt Rudolfnak, Kundman-nak, Zumbuschnak és másoknak magyarázza. Ez a kép kitűnően jellemzi a lelkes embert s a finom ízlésű műbarátot. Bécs ennek a kiváló fiának a halálával sokat veszített, mert Dumba nemcsak a polgári erényeknek, hanem a műszeretetnek is valóságos típusa volt.Nála jobban még senki meg nem érdemelte a «díszpolgár» czímet.

Dumba Miklós márczius 22-én este érkezett Bécsből Budapestre, s ezúttal is sógorához, Joannovics György nyugalmazott kultuszminiszteri államtitkárhoz szállt, kinek neje Manno Zsófia, Dumba nejének nővére. Családi körben töltötték az estét vidám beszélgetés között. Másnap, 23-ikán reggel tíz órakor Dumba a Kaplony-utcza 9. szám alá hajtatott, s itt lapunk szerkesztőjét, Nagy Miklóst kereste föl, hogy az

 «Osztrák Magyar Monarchia Írásban és képben» vállalat ügyében értekezzék vele, a mely munka német kiadásának Dumba, mint Rudolf trónörökös bizalmasa, már kezdettől fogva egyik főintézője volt. Érdeklődéssel tekintette meg a magyarországi rész még meg nem jelent pár száz rajzát is, s végűl elkérte Zala György czímét, mert meg akarta nézni műtermében a készülő Andrássy-szobrot, s aztán másfél órai időzés után a szerkesztőségből jókedvűen távozott. 12 óra után néhány perczczel érkezett vissza Király-utcza 57. szám alatt levő szállására. Alig nyitotta ki neki az ajtót a család egyik fiatal nőrokona Andrejévics Melanie k. a., Dumba megszédült, jajszó nélkül összeesett, s - meghalt, a nélkül, hogy egy perczre is magához tért volna. Szívszélhűdés ölte meg a 70 éves öreg urat. A rögtön oda hívott orvosok már csak a halált konstatálhatták. A gyászhír gyorsan terjedt el a fővárosban, s egy óra felé már egymást érték a ház előtt a kocsik, résztvevő tudakozódókat hozva. Különösen képviselői körökben, kik közt az elhunytnak igen sok jó ismerőse volt, nyilvánult élénken a részvét. Széll Kálmán miniszterelnök, a mint a gyászos esetről értesült, nyomban részvétiratot intézett az elhúnyt özvegyéhez. „ Forrás: https://www.google.hu/#q=VAS%C3%81RNAPI+%C3%9AJS%C3%81G+++++++++++13.SZ%C3%81M+.1900+BUDAPEST+%C3%81PRILIS+1.+47.%C3%89VFOLYAM