Az utóbbi két hónapom hétvégéit magyarországi német emlékművek és rendezvények fényképezésével töltöttem. Feleségem kérése, hogy minél több emlékmű és rendezvény legyen, mert akkor ezeket tudja az egyetemi óráin felhasználni. Így aztán tananyag lesz ezekből a képekből is, melyeket most bemutatok. A következő képeket a vecsési káposztafesztiválon fényképeztem. Elárulhatom, hogy a fényképeken van olyan tananyag, amelyet miután lefényképeztem, megvásároltam, hazavittem, megfőztem és meg is ette a család. A lányom szerint az utóbbi idők legistenibb töltött káposztáját sikerült elkészítenem a Vecsésről hozott alapanyagokból.
Nagy élmény volt számomra a vasárnapi terményáldás, és az utána következő felvonulás. A felvonuláson az óvodástól a nyugdíjasig képviseltették magukat a falu lakói. Jártam én annak idején, a debreceni virágkarneválon is, de ez ötletességben, látványban nálam vezet.