Az iskolatáska berendezése korabeli eszközökkel nem kis feladat. Az iskolatáskába való elsős német nyelvű írás és olvasás könyvek megtalálása tíz évet vett igénybe. A gyűjtemény a feleségem szemléltető óráján nagy közönségsikert aratott. Mindegyik német tanítási könyv elsősöknek szólt, de volt evangélikus vallásúaknak, izraelitáknak, német anyanyelvű fiúknak, lányoknak, és magyar anyanyelvűeknek egyaránt. Mind különböző volt, de mégis közös volt bennük, hogy az Magyar Királyság területén az akkori oktatási hivatal jóváhagyásával adták ki. A hallgatók nagy élvezettel olvasták az egykori példaszavakat, szövegeket, verseket.
Úgy gondoltam, hogy a gyűjtemény akkor teljes, ha nemcsak könyvek kerülnek a táskába, hanem az írást segítő egykori eszközök: palatábla, palavessző, spongya, ceruza, toll…
A palatábla és spongya beszerzése nem okozott gondot, mert általában ez a régiségkereskedésekben előfordul, sokszor a táblához cukorspárgával hozzákötve. Ugyanúgy, ahogy egykor árulták. A palavesszőt évekig hiába kerestem, a régiségkereskedésekben sokszor táblakrétát ajánlottak hozzá, mert úgy gondolták, hogy azzal írtak a palatáblára.
A Palavessző: Igen finom szemű, tiszta és nagy, szilárd agyagpalából készült íróvessző, mellyel az ugyancsak agyagból való palatáblán írni lehet. Az agyagpala, melyből P. készült, hosszabb idei fekvés után maga esik szét hosszú vékony oszlopocskákká, mert benne igazi és hamis palásság (l. o.) lép fel egyszerre, minek következtében a kőzet oszlopocskákká válik szét. A Türingiai-erdő DK-i részének szilur-szisztémabeli agyagpalái szolgáltatják a legjobb kőzetanyagot hozzá. Forrás: Pallas Nagylexikon http://www.kislexikon.hu/palavesszo.html
A palatábláról és palavesszőről olvastam: – Az első világháború előtt még csak palatábla és palavessző járta, ezeket az eszközöket vitték magukkal a gyerekek az iskolába – mondta Szenti Tibor. – Az 1920-as évektől megújult az „ágazat", megjelentek a tankönyvek, füzetek, tintatartók, tollak, ceruzák, radírok, és bevezették az üzenő füzetet, az ellenőrző elődjét. Ebben értesítették a tanítók, tanárok a szülőket a gyermeküket érintő fontosabb tudnivalókról. Az 1930-as és 1940-es években nagyjából olvasó-, történelem- és számtankönyv, valamint vonalas és kockás füzet, ceruzák (fekete és színes) és toll képezte a „tanszercsomagot", ami egy kisebb szatyorban elfért. És talán 3–5 pengőbe került – az egyes tételek 20–30 fillért „kóstáltak" –, amely 100 pengős havi járandóságnál a fizetés huszadrészét vitte el. Forrás: http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/tanitasi_eszkozok_egykor_es_ma_-_100_ev_az_iskolaban/2175618/
Aki engem a blogomon keresztül megismert, gondolhatja, hogy ha nekem palavessző kell, akkor én azt valahogy előteremtem. Már gondolkodtam, hogy magam készítem el. Nem lehetetlen, mert régen a magyar népiskolák slöjd foglalkozásainak keretében ezt tanították is:
A slöjd svéd kifejezés, magyarul kézügyességet jelent, ennek nyomán a pedagógiai célú munkát slöjd asztalosságnak is szokták nevezni. A munka eredménye egy-egy, az egyszerűtől a bonyolult felé haladó használati tárgy. Minden egyes tárgy elkészítése során egy új műveletet sajátít el a tanuló. Az 50 tárgyból álló sorozat első darabjai sorrendben a következők: Egy darabból készülő munkák: betűsormutató, gereblyefog, virágpálca, tolltartó, erősebb virágpálca, palavessző, krétatartó, kis táblácska, gombolyító, ültetőfa, tolltartó zsámolyka, papírvágókés, borotvafenő szíjdeszka, csésze, kalapácsnyél, kanál, vágódeszka, virágcserép alávaló kereszt, méterrúd, lisztmérő lapát. Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00011/00038/pdf/iskolakultura_EPA00011_2000_05_072-079.pdf
Aztán addig kerestem, míg találtam vadonatúj állapotban a régi játékok boltjában százhatvan forintért. Vettem rögtön kettő darabot két különböző színű védőpapírral. Így most szemléltetni tudom, hogy az egyik a lányok, a másik a fiúk iskolatáskájában lehetett.
