Ez most a Múltmentő blogomon a kilencszázadik blogbejegyzésem. Amikor 2010-ben a blogolást elkezdtem nem gondoltam, hogy ezt a kerek számot elérem. Eredetileg úgy gondoltam, hogy csak a család megőrzött és felújított régiségeiről írok. Aztán… Kialakult, hogy emléktáblák, házak, terek, barátok régi tárgyai, kirándulások emlékképei mind-mind helyet kértek és kaptak a blogon. Kilencszázadikként most egy már bemutatott tárgyat hozok ismét, a szádfát a padlásról. 

Erről a tárgyról időközben kiderült, hogy ki és miért készítette. Anyósom elbeszélése szerint ezt férje Bátyja a Jozepf készítette még iskolás korában a két világháború között. Az elemi iskolák kézműves foglalkozásain kellett megtanulni minden fiúnak a kézművesség alapjait. Egy féléves kézműves foglakozás mesterdarabja volt ez a szalagszövő készülék. Egy kisgyereknek nem lehetett könnyű elkészíteni. Látszik, hogy a lyukakat összekötve nem egyenest kapunk, és a függőleges rések szélessége, távolsága is eltér. Ez egy kisiskolásnak megbocsátható. Azt nem tudni, hogy hányas osztályzatot kapott rá, de azt tudhatjuk, hogy hogyan maradt meg. Jozepf bácsit 1946-ben a falujukból kitelepítették Németországba. Alig volt több 20 évesnél, és ezt a kisiskolás darabját a szülői házban hagyta. Idős szülei azért kerülték el a kitelepítést, mert betegek voltak. A legkisebb fiú – az Apósom -, maradhatott szüleikkel Magyarországon, hogy a szülőket gondozza. Az itthon maradt szülőknek később a saját házukból is ki kellett költözni, mert az akkori hatalom a kollektív büntetés elvét alkalmazta a Magyarországi németekre.  

Ezek után kész csoda, hogy ezt az iskolai házi feladatot a család megőrizte. Ez az egyik kis kézműves emlék, amit a Jozeph bácsi hátrahagyott.