Testvéremék jönnek megnézni a Titanic kiállítást, kellene nekik parkolóhely a belvárosban. — mondta kollégám, és érdeklődött, hogy tudunk-e a kiállítás helyszínéhez közel parkolót.

Menjenek az Astoriához, ott a nagy irodaépület melletti parkolóban mindig látok szabad helyet. Nem messze tőle van Lengyel Árpád emléktáblája, a kiállítás kapcsán azt is érdemes megnézni. — javasoltam én.

lengyel_arpad2.jpg 

A Rákóczi úti egyik bérpalotában élt Lengyel Árpád. Az emléktáblát így gondolom csak a Titanic túlélőinek megmentésében való részvételéért kapta. Úgy gondolom érdemes elolvasni teljes élettörténetét.

lengyel_arpad3.jpgDr. Lengyel Árpád (Pilismarót, 1886. március 19. – Budapest, 1940. szeptember 8.) orvos, mentőtiszt, az RMS Carpathia hajóorvosa a Titanic tragédiájának idején. A mentésben kulcsszerepe volt, a Carpathiára érkező túlélőket ő fogadta.

Lengyel Árpád 1886-ban született Pilismaróton. Általános- és középiskolai tanulmányait Esztergomban és Budapesten végezte, majd 1904-ben belépett a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME) kötelékébe. 1909-ben diplomázott a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem orvosi karán, gégészeti szakirányon. A fiatal orvos a Szent Rókus Kórházban kezdett dolgozni, emellett tovább folytatta a BÖME-keretében a munkát, immár mentőtisztként. 1912-ben jelentkezett a Cunard Line társasághoz, ahol angolul jól beszélő magyar származású orvost kerestek az akkoriban Magyarországon igen nagy méreteket öltött, az Amerikai Egyesült Államokba tartó kivándorlásnál a hajókon jelentkező egészségügyi problémák miatt.

lengyel_arpad4.jpg

Lengyel doktort a Cunard Line a Carpathia nevű hajóra osztotta be, az első útjuk Fiume–New York–Fiume volt. Az odautat sikeresen megtették, már visszafelé jártak, amikor befutott a Carpathiára a Titanic vészjelzése. A túlélők mentésében kulcsszerep várt Lengyelre, mivel a hajón lévő három orvos közül egyedül neki volt mentőorvosi gyakorlata, mint napi szinten dolgozó mentőtiszt, ezért őt állították oda ahhoz az ajtóhoz, ahol beemelték a hajótörötteket, és ő szelektálta a 705 túlélőt sérüléseik szerint. Lengyel Árpád visszaemlékezésében ez áll: „Alig győztük a sok munkát és a vigasztalást.” 

Lengyel Árpád unokájának elmondása alapján a Titanic hajótöröttjeinek a kimentése hatalmas lelki megrázkódtatást jelentett neki, később sem szívesen beszélt róla egy-két szakmai felkérést kivéve.

lengyel_arpad5.jpgA katasztrófa után Dr. Lengyel Árpád többet nem szállt tengerre. Katonaorvosként részt vett az első világháborúban, zászlósként vonult be. A háborút követően gégészként és mentőorvosként, majd tanárként folytatta munkáját. A Titanickal kapcsolatos emlékeiről – egy-két szakmai felkérést kivéve – egyáltalán nem beszélt. Az 1920-as évektől a Beszkárt üzemorvosa, 1934-től magánrendelőt nyitott.

lengyel_arpad1.jpgEzután még egy személyes tragédia érte: 1927 februárjában meghalt a hatéves kisfia torokgyíkban. 1940-ben, 54 éves korában hunyt el

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lengyel_%C3%81rp%C3%A1d_(orvos)

lengyel_arpad6.jpg

lengyel_arpad7.jpg

 

Szerző: MULTMENTO  2017.08.16. 06:45 1 komment

Címkék: emléktábla sarokház

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr3312740456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2017.08.16. 19:12:58

Hogy miket lehet itt nálad megtudni !!! Én még sosem hallottam erről a magyar orvosról !
Hogy miket rejthet egy elhanyagolt kapualj!!!
süti beállítások módosítása